Mi történik az eltűntekkel? A holtnak nyilvánítás

Talán eszünkbe sem jut, de a holtnak nyilvánítás nem feltétlenül kötődik konkrét halálesethez. Ez alatt azt a jogi folyamatot értjük, amely során valakit halott személynek határoznak meg. Ez azonban nem mindig olyan egyszerű, mint gondolnánk. Mi történik olyan esetben, amikor ez nem ennyire egyértelmű? Mi történik azokkal, akik hosszú hónapok vagy évek óta eltűntek, mikortól kérhető a holtnak nyilvánítás? Válaszolunk.

Nem figyelünk rá, pedig egész életünket jogviszonyok határozzák meg

Először is fontos tudatában lenni annak, hogy jogilag sok helyre kötődünk és különböző jogviszonyokban vagyunk benne – foglalja össze Dr. Kocsis Ildikó az Érthető Jog vonatkozó írásában. Születésünktől kezdve halálunkig jogi kötelezettségek határozzák meg az életünket. 

Ezek a jogviszonyok maguktól nem alakulnak ki és nem is szűnnek meg csak úgy. Mindegyikhez szükséges egy jogi lépés, amely hivatalossá teszi. Gondoljunk a születésre, amelyet az anyakönyvezés hitelesít. A házasság is csak akkor jöhet létre hivatalosan, ha a megfelelő jogi lépések rögzítik a létrejöttét. Ugyanez a helyzet a munkaviszony létesítésével vagy egy autó megvételével vagy eladásával. 

Láthatjuk, hogy az egész életünket ezek a jogviszonyok határozzák meg, de ezzel nem is nagyon foglalkozunk, ha egyértelműek és nem nehezíti semmi a létrehozásukat vagy megszűntetésüket.

Mi történik azokkal, akik hosszú ideje eltűntek?

Vannak azonban olyan függő helyzetek, amelyek hatványozottan okoznak problémát – elsősorban a hozzátartozóknak. Egy eltűnt személy esetén nemcsak érzelmileg nehéz feldolgozni a bizonytalanságot, de sok helyen jogilag is falakba ütközik a család. Az ügyintézésben is komoly nehézséget jelent, ha a tulajdonos nem elérhető és a tulajdonában lévő vagyoni ügyei nem intézhetők.

Ezt a függő helyzetet a holtnak nyilvánítás tudja megoldani, amellyel lezárhatók a személyhez kötődő jogviszonyok.

A holtnak nyilvánítás szabályai

A holtnak nyilvánítási eljárást 5 év után lehet megindítani: „Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna.” Mondja ki a Polgári Törvénykönyv vonatkozó fejezete.

Visszafordítható a holtnak nyilvánítás?

Mi történik abban az esetben, ha esetleg a holttá nyilvánított személy előkerül? A folyamat visszafordítható, ilyen esetben érvénytelenné válik a holtnak nyilvánító határozat és a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmények is.

A holtnak nyilvánítást az alábbi személyek vagy hivatalok kérhetik:

  • az eltűnt személy közeli hozzátartozója
  • ügyész
  • gyámhatóság
  • és az, akinek az eltűnt holtnak nyilvánítása a jogi érdekét érinti
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kell szerelő, ha eldugult a mosogatógép sótartálya

A só nemcsak segít a vízlágyításban, hanem az egész gép hatékonyságát is befolyásolja.

Vigyázz, megbüntetnek, ha a bokorba pisilsz – komoly bajba kerülhetsz!

Százezres bírság vagy elzárás is lehet belőle.

Mikor jön az új KRESZ? Lázárék megcsinálták, a kormány ráült

Mikor léphet hatályba az új szabályozás?

Mellfelvarrásra is jár tb-támogatás: 5 eset, amikor állja a NEAK a költségeket

Kizárólag akkor, ha az egészségügyi okból történik.

Mikor adómentes az örökölt ingatlan eladása? Tisztázzuk a félreértéseket

Egyszerű kérdésnek tűnik, ám van néhány félreértés ebben a témában, amit nem árt helyretenni, mielőtt megválaszolnánk.