Támogatás: 1-3 millió forintra pályázhatnak a kisboltok

Megkésve bár, de mentőövet dobnak a falusi üzleteknek: tavaly több mint 4000 kisbolt zárhatott be, de akiknek sikerült talpon maradniuk, azok most vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Mutatjuk a részleteket.

A működési támogatásra minden üzlettulajdonos pályázhat, aki 2000 fő alatti településen működtet olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek. Üzletenként 1 millió és 3 millió forint közötti az elnyerhető támogatás mértéke, amely egyszeri, egyösszegű, száz százalékban előfinanszírozott, vissza nem térítendő, önerőt nem igényel – írja a Blikk. A pályázatokat 2023. január 12. 10.00 óra – 2023. január 31. 23.59 óra között lehet benyújtani, kizárólag elektronikus úton.

Fontos: Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy üzletre csak egy pályázat nyújtható be.

Mire költhető?

A támogatással érintett üzlet üzemeltetésével összefüggő működési költségekre. Például:

  • az üzletben foglalkoztatott munkabére, munkáltatói közterhek, amennyiben a foglalkoztatási jogviszony a pályázat kiírásának időpontját megelőzően már fennállt
  • az üzlet helyét biztosító ingatlan bérleti díja
  • könyvelői díj, könyvvizsgálói díj (nyilatkozathoz)
  • könyvelés díja
  • ügyvédi díj (aláírás minta készítéséhez)
  • rezsiköltségek (áram, víz, fűtés költségei)
  • karbantartási költség
  • áruszállítás költségei
  • posta, telefon, internet előfizetés, irodaszer, tisztítószer költségek

Mit kell a támogatásért vállalni?

Sikeres pályázat esetén a pályázó vállalja, hogy a támogatással érintett kistelepülési üzletet a támogatás folyósításától számított 12 hónapon keresztül üzemelteti, és biztosítja a napi fogyasztási cikkekhez való hozzáférést – figyelmeztet a palyazz.hu.

Elkésett a támogatás? Több ezren már becsukták a boltot

Az élelmiszer-árstop a kiskereskedőknek fáj a leginkább: a rendelkezés szerint az érintett cikkeket a 2022. október 15-i árukon kell értékesíteni, ez azonban az infláció, az energiaárak növekedése, a háború és az aszály következtében egyre nagyobb terhet jelent számukra.

„A tavalyi első félévben több mint kettőezer kiskereskedelmi bolt zárt be, a második félévben minden bizonnyal folytatódott ez a kedvezőtlen tendencia, tehát tavaly akár több mint négyezer kisbolt is bezárhatott” idézi a HVG Hornyák Józsefet, a Portfolio makroelemzőjé. Szerinte kedvező változásra idén sem kell számítani, hiszen mindenki a tavalyinál magasabb inflációval számol 2023-ra.

Az 1-3 milliós támogatás bizonyára jól jön a falusi kisboltoknak, de nem valószínű, hogy hosszú távon kihúzza őket a bajból. Egyre többen sürgetik az árstopok kivezetését, hiszen a kereskedők ráfizetnek, a vásárlók pedig vehetik a drágább terméket, ha az olcsósított nincs a polcon. Többnyire sajnos nincs.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Friss húsok és halak árasztják el a polcokat: akcióvadászok álma válik valóra!

Megnéztük, hol éri meg most húsra és halra vadászni, és összeszedtük a legjobb akciók közül azt a nyolcat, ami a családi menüben is jól jöhet.

Sokkal több hullócsillagot láthat ekkor, ne várja meg az augusztus 20-át – idén hamarabb jön a látványosság

Mutatjuk, mikor lesz a csillaghullás, mikor érdemes kimenni, hol a legjobb figyelni az eget.

Rengeteg magyar autóst büntetnek meg a horvát pályákon: több száz eurós bírságok röpködnek

Nem csak a gyorshajtás miatt jöhet horvát autópálya büntetés: a bal sáv indokolatlan használata, a rátapadás vagy a leállósáv szabálytalan használata is komoly bírságot érhet.

A legfinomabb lecsó a faluban: egyetlen hozzávaló a titok, amitől krémes szaftja lesz

Az nyár végi és őszi időszak elképzelhetetlen egy hatalmas lábas házi lecsó nélkül. Minden család esküszik a saját módszerére, de gyakran előfordul, hogy a végeredmény túlságosan híg, inkább egy zöldséges vízre hasonlít.

Ettől lesz sűrű, gazdag szaftos a paprikás krumpli: muszáj kitunkolni az utolsó cseppig

A paprikás krumpli az igazi jolly joker a konyhában. Olcsó, kiadós, a hó végi napokon is megmenti a családi kasszát, és mindenki imádja. Ám a tökéletes végeredmény egyáltalán nem magától értetődő, hiszen a jó étel nem leves, de nem is száraz. Sokan kérdezik, mitől lesz szaftos a paprikás krumpli, a titok a megfelelő arányokban és a jól bevált konyhai praktikákban rejlik.

„Bárhova mennénk, de mibül?” – A balatoni nyaralókból, kiszorultak a magyarok

Elérhetetlenné vált a magyar tenger? A balatoni nyaralás árak miatt a hazai nyugdíjasok kiszorultak a szállodákból.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat