Az otthonunk, a házunk az a hely, ahol a legtöbb időt töltjük. Ezért nagyon fontos, hogy igazi nyugalom szigeteként működjön, amikor egy hosszú fárasztó nap után hazatérünk, boldogan lépjünk be az ajtaján. Senki ne higgye, hogy lakberendezőnek kell lenni ahhoz, hogy egy kellemes, élhető otthont alakítsunk ki magunk körül. Csak egy kis kreativitás szükséges hozzá. Segítségül hívhatjuk az internetet is, hiszen a Google a barátunk. A legtöbben nem engedhetjük meg magunknak, hogy több százezret költsünk felújításra.

Ahhoz például, hogy kicsit feldobjuk a fürdőszobánkat, csak néhány tárgyat kell lecserélni. Hajlamosak vagyunk sok kozmetikumot felhalmozni. Ha ezeket tárolókba tesszük, elkerülhető a kupihatás. Cseréljük le ezeket egy másik színűre. Nem túl drága, de látványos lesz a változás. A fürdőszobai tükröt elforgathatjuk, és máris úgy tűnik új lett.

A függönyök fontos részei a lakásunknak. Nem csak takarnak, de díszei is a lakásnak. Kis ügyességgel ablakaink ruháját is felfrissíthetjük. Varrhatunk rá színes virágokat. Összeköthetjük szatén vagy más anyaggal. Fantasztikus textilekre bukkanhatunk a turkálókban. Ha van egy kevésbé érdekes sötétítő függönyünk, az aljára varrt szegéllyel izgalmasabbá tehetjük.

Tavasz közeledtével kicsit el is engedhetjük a fantáziánkat. Rengeteg dolgot készíthetünk megannyi színnel és formával. A csodás díszek elkészítési folyamata, majd a szépen elrendezett látványuk pedig garantáltan meghozzák a kellő tavaszias hangulatot is. Egy színes vázával, terítővel vidám hangulatot csempészhetünk a lakásunkba.  Kezdhetjük mindjárt a bejárati ajtóval. Egy tavaszi virágos kopogtató kellemes hangulatot áraszt. Nem kell hozzá más, csak virágboltokban, kreatív üzletekben kapható koszorú alap, különböző virágok, pillangók és egy ragasztópisztoly.

Minden lakásban akad néhány felesleges befőttes üveg. Nem kell kidobni, fillérekből mutatós dekorációt készíthetünk belőle. Készíthetünk belőle illatosítót. Egyszerűen szórjunk bele sütőport és csepegtessünk rá kedvenc illóolajunkból, kössünk rá színes szalagot.

Nem kell drága fali képekre költeni. Helyette bolhapiacon szerezzünk be többféle képkeretet, helyezzük a falra, ízlésünknek megfelelő elrendezésben. Kellemes látványt nyújt.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Nekünk fog fájni, hogy idén kevesebb pénz marad az önkormányzatoknál

A helyi önkormányzatok feladata az óvodák működtetése, a gyermekétkeztetés, a szociális segítségnyújtás, az idősgondozás, a közterületek gondozása és a közösségi közlekedés biztosítása. A felsorolást...

Világot látnál? Ingyen utazhatod be Európát, csak jelentkezned kell

Ebben a tanévben töltöd a 18-at? Akkor idén ingyen járhatod be Európát, csak ne késd le a regisztrációt! Nem kérdés, hogy mennyire szuper lenne...

Mosogató lefolyó tisztítása házilag: neked is menni fog, tízezreket spórolhatsz a szakin

Itt az idő kitakarítani a lefolyót? Nem olyan bonyolult feladat és nem is igényel sok eszközt a mosogató lefolyó tisztítása, házilag is, azaz mi...