Mit főzzek céklából? Isteni fogások hétvégére – sósat és édeset is mutatunk

A cékla még a megfizethető alapanyagok közé tartozik, ráadásul nagyon egészséges. Ha egyébként szívesen kísérleteznénk, csak éppen ötletünk sincs, hogy a levesen és a sült céklán kívül mit kezdjünk ezzel a zöldséggel, akkor most mutatunk hozzá három izgalmas receptet. Mit főzzek céklából a savanyúságon túl? Például céklapudingot, palacsintát és kókuszgolyót.

Mit főzzek céklából? Sós céklapudingot

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 3 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • só ízlés szerint
  • reszelt szerecsendió
  • 8 dkg reszelt sajt
  • 50 dkg cékla
  • 25 dkg burgonya
  • kömény
  • 1-2 babérlevél
  • 2 dkg vaj
  • őrölt fehérbors
  • 1 kiskanál ételízesítő por
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl tejszín
  • 2 evőkanál zselatin

Céklapuding elkészítése

  1. A tojássárgákat egy kevés sóval és a vajjal habosra keverjük. 
  2. Fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, a reszelt sajtot, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. 
  3. A masszát fél cm vastagon sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon 12-15 perc alatt megsütjük. 
  4. Miután megsült, a papírt lehúzzuk róla, és hűlni hagyjuk. 
  5. Amíg hűl a tészta, a céklákat köménnyel, a burgonyát babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük. 
  6. A céklát és a burgonyát leszűrjük, és forró sütőbe tesszük néhány percre, majd meghámozzuk.
főtt cékla lecsepegtetve a tányéron
  1. A zöldségeket burgonyanyomóval összetörjük, majd sóval, őrölt fehér borssal ízesítjük és végül a tejföl felével elkeverjük. 
  2. Az ételízesítő port 1 dl vízbe szórjuk, feloldjuk benne a zselatint, felmelegítjük, azután a habbá vert tejszínnel együtt a céklás masszába forgatjuk.
  3. Ismét jöhet a tészta: egy edénybe vagy tepsibe fektetjük, rákenjük a céklás masszát. Fedjük le fóliával és 4 órán át pihentessük, hogy megdermedjen. 
  4. Tálalás előtt még megkenjük tejföllel.

Rózsaszín céklás palacsinta – nem csak gyerekeknek

Ez a recept glutén- és cukormentes hozzávalókból készül, de ha nincs ilyen érzékenységünk használhatunk klasszikus hozzávalókat is. 

Hozzávalók

  • 1 kiskanál útifűmaghéj
  • 30 dkg gluténmentes lisztkeverék
  • csipetnyi só
  • 1 evőkanál datolyapép
  • kb. 5 dl céklalé
  • a sütéshez olaj

Céklás palacsinta elkészítése

  1. Az útifűmaghéjat egy dl vízbe áztatjuk legalább 6 órára. 
  2. Ezután a többi hozzávalóval együtt alaposan összedolgozzuk és néhány órán át (de legjobb egy éjszakán át) pihenni hagyjuk. 
  3. Lehet szódavízzel lazítani, ha túl sűrűnek érezzük.
  4. Sima liszttel készítve a palacsintát viszont megspórolhatjuk ezt a közel egynapos előkészületet.
  5. A serpenyőt megolajozzuk, felforrósítjuk, majd egy merőkanálnyi masszát csorgatunk bele. Amikor már pirul a palacsinta széle, fordítunk rajta egyet.
  6. Lekvárral megkenve kínáljuk. Itt válogathatsz izgalmas lekvár receptjeink közül!
frissen sült céklás palacsinták a konyhapulton

Rózsaszín kókuszgolyó

Az egyik legjobb formája a céklafogyasztásnak, ha édes és egészséges kókuszgolyót készítünk belőle.

Hozzávalók

  • 10 dkg finomra reszelt cékla
  • 8 dkg pépesített mazsola
  • 1 evőkanál zabpehelydara
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • csipetnyi, finomra vágott rozmaring

A céklás kókuszgolyó elkészítése

  1. A reszelt céklát szűrőn lecsöpögtetjük.
  2. Ezután hozzáadjuk a mazsolapépet és a zabpehelydarát.
  3. Összedolgozzuk annyi kókuszreszelékkel, hogy jól formálható masszává váljon. 
  4. Egy órán át pihentetjük, majd vizes kézzel apró golyókká formájuk, és a golyókat kókuszreszelékben megforgatjuk a legvégén.
kókuszreszelékbe forgatott céklás kókuszgolyók az asztalon egy tányérban

Forrás: egy.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szép és jó, hogy online elintézheted pár kattintással a jogosítványod meghosszabbítását, csak van egy kis bökkenő

Az online jogosítvány hosszabbítás gyors és olcsó, de van egy buktató: a régi jogosítványt még mindig személyesen kell leadni. Mutatjuk a részleteket és a pontos menetét!

TB-tartozás rendezése lépésről lépésre – így kérhetsz részletfizetést

Mi történik, ha valaki nem tudja fizetni a tb-t és a fennálló tartozás kifizetése is nehézséget okoz?

Mennyi lesz a nyugdíj a Nők 40 után? Ezt jelenti a valorizációs szorzók emelkedése

A valorizációs szorzók idén 13,3%-kal emelkedtek, ami érezhetően növeli a nyugdíj összegét.

Ennek a bankszámlának nincs költsége: ezért éri meg nagyon Revolutot nyitni a 18 év alatti gyerekednek

Revolut 18 év alatt: így nyithatsz számlát akár ingyen, ezeket kell tudni róla.

Kötelező kiadnia a főnöködnek: ennyi szünet jár munkaidőben a dolgozónak

Biztos érezted már, hogy egy húzós munkanap közepén jól jönne egy kis levegő. Azt viszont nem mindenki tudja pontosan, hogy mennyi munkaközi szünet jár, és mikor. Pedig nem szívességről van szó, a pihenőidő jogszabályban rögzített kötelezettség.

Nem attól magas a villanyszámla, hogy sokat fogyasztasz: így jön ki a pontos végösszeg

Veled is előfordult már, hogy magas összegű villanyszámla érkezett? Nem feltétlenül az van, hogy túl sok áramot használtál, hanem inkább arról van szó, hogy miből áll össze pontosan az, amit fizetni kell.