Nyitólap Blog Oldal 343

Lakossági napelem pályázat 2024: változnak a Napenergia Plusz szabályai

Lakossági napelem pályázat 2024, napelemek egy háztetőn

Új lakossági napelemes pályázat indul januártól: a Napenergia Plusz Program keretein belül napelem és tároló telepítésére lehet támogatást igényelni. A támogatási rendszerben maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb 8kWh-ás tárolóegység telepítése szerepelt – legalábbis eddig. A kormány úgy döntött, kibővíti a maximális rendszerméretet. Ennek megfelelően a lakossági napelem pályázat 2024-től 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszer és 8 kWh-s helyett akár 10 kWh-s tároló telepítését is megengedi.

A kormány 2024-re egy 75 milliárd forintos keretösszegű akkumulátoros energiatároló telepítési pályázatot hirdetett. Ez azoknak a háztartási méretű naperőmű tulajdonosok szól, akik bruttó elszámolásba kerülnek. A kapcsolódó költségek 65%-ára vissza nem térítendő támogatást biztosítanak majd, a többit önerőből kell előteremteni. Az előzetes számítások szerint a támogatás mértéke 3,7 millió forint lesz, a fennmaradó mintegy 1,8-2,3 millió forintot a családoknak kell kifizteniük.

A pályázat lehetővé teszi a napelemek és tárolóegységek együttes finanszírozását. Ennek fényében csak azok jelentkezését várják, akik mindkét rendszert szeretnék telepíteni. Ezen belül pedig egy 4kW-os háztartási napelemhez egy maximum 8kWh kapacitású tárolót lehet igénybe venni – így szólt az előzetes tájékoztatás.

Lakossági napelem pályázat 2024: mi változik?

A Napenergia Plusz Program várhatóan 2024. január elsején lesz elérhető. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség legutóbbi konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára fontos változtatásra hívta fel a figyelmet: a Napenergia Plusz Program paramétereiben változás lesz az eredetileg tervezetthez képest. Az eddigi korlátok értelmében a támogatási rendszerben maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb 8kWh-ás tárolóegység telepítése szerepelt, ezt azonban kibővítik: a kormány bejelentése szerint

legfeljebb 5 kW-os kapacitású háztartási napelem mellé legfeljebb 10kWh-ás tárolóegység telepítésére lehet igénybe venni a támogatást.

A beruházási költség kétharmadát fedezi a program a háztartások számára, a megtérülési idő pedig körülbelül tíz év lesz – írja a Portfólió.

Feloldják a visszatáplálási tilalmat is

Az államtitkár a konferencián elmondta, a kormány hálózatfejlesztésre legalább 6-700 milliárd forintot tervez költeni 2029-ig bezárólag. Arra is emlékeztetett, hogy január 1-től feloldják a visszatáplálási tilalmat és visszaengedik az ország területének 94%-án a lakossági napelem telepítéseket. Ez a háztartásoknak nagyjából a 86%-át fedi le.

CSOK Plusz 2024: kijött a kormányrendelet, itt vannak a részletek

Megjelent a csok plusz 2024 kormányrendelet

Korábban már foglalkoztunk azzal, kinek éri meg igazán új otthonteremtési program, és azt is megnéztük, mire lehet elég a támogatási összeg. Persze mindez akkor „hivatalos”, ha kijön a vonatkozó kormányrendelet. Nos, megtörtént: megjelent a csok plusz 2024 kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amely tartalmazza a kedvezményes hitelkonstrukció részletszabályait.

2015-ös indulása óta mintegy 233 ezer család vette fel a csokot (vagy CSOK-ot, kinek mi tetszik) összesen 754 milliárd forint értékben. A csok egy összetett támogatási forma, ami egy vissza nem térítendő támogatás és egy kedvezményes hitel (lehetséges) kombinációja, vagyis lényegesen több „ingyenpénznél”. Megvannak a maga előnyei és hátrányai, de a fentebbi számok is mutatják népszerűségét. Nem véletlen riadt meg sok leendő igénylő, amikor kiderült, a kormány nagy átalakításokat tervez a családtámogatások rendszerében. Nézzük, mire lehet számítani a hamarosan induló csok plusznál.

Megjelent a CSOK Plusz 2024 kormányrendelet: mi áll benne?

A január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének.  Az akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez, vagy a családi otthon bővítéséhez.

A kormányrendelet szerint az egyedülállóan kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitelt 15, 30, vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még. A már meglévő gyermekek is számítanak a felvehető kölcsönösszeg nagyságánál: pl. egy kétgyermekes család egy újabb gyermek vállalásával igényelheti az 50 millió forintos csok plusz.

A felvehető hitelösszeg mértéke

  •  1 gyermek esetén 15 millió forint,
  • 2 gyermek esetén 30 millió forint,
  • 3 gyermek esetén pedig 50 millió forint.

Kik vehetik igénybe? Milyen kedvezmények járnak?

A csok plusszal azok a családok élhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét. 2025 végéig a 12. hetet betöltött várandósság esetén ezen életkor betöltése után is igényelhető a konstrukció.

A jogszabály szerint a vágyott gyermekek megérkezésekor további kedvezmények vehetők igénybe:

  • az 1. gyermek érkezésekor – már a magzat 12 hetes korától – legfeljebb 1 évig szüneteltethető a hiteltörlesztés,
  • a 2. és minden további gyermek érkezésekor pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás, amihez ugyancsak elegendő a 12 hetes várandósság igazolása.

Az első közös otthon megszerzése esetén legfeljebb 80 millió forintos ingatlan értékhatárig, a másik ingatlanba költözés vagy a bővítés esetén pedig legfeljebb 150 millió forintos értékű ingatlan esetén igényelhetik a családok a csok plusz konstrukciót.

A csok pluszt az ötezer fő alatti lélekszámú kistelepüléseken a gyermeket vállaló házaspárok akár a falusi csokkal együtt is igénybe vehetik 2024. január 1-jétől, a többi településen pedig az eddigi csok konstrukció helyett igényelhető. A „sima” csok az idei év végéig igényelhető, a változások a családok csokkal megszerzett jogosultságait nem érintik.

CSOK Plusz 2024 kormányrendelet: itt a Közlöny, ha valaki tüzetesen átolvasná.

Csipkebogyó tea hatása: szuper immunerősítő az egész családnak

csipkebogyó tea hatása a szervezetünkre

A csipkebogyó valódi csodaszer a betegségek megelőzése és gyógyítása terén is. C-vitaminban rendkívül gazdag, 10-szer annyi található benne, mint például a citromban és már egy éves kortól fogyasztható. Szinte nincs olyan betegség, amelyre ne lenne gyógyító hatással, a téli, influenzás időszakban pedig az egyik legjobb immunrendszert támogató gyógynövény. 

A csipkebogyó gyógyhatása különféle betegségek esetén

100 gramm nyers csipkebogyó 426 gramm C-vitamint tartalmaz. A betegségek megelőzéshez napi 500-1000 mg C-vitamint ajánlanak. Így amellett, hogy a csipkebogyó nagyon könnyen begyűjthető a természetből, nem is kell belőle fogyaszthatatlan mennyiség, hogy a gyógyhatását kifejtse.

A csipkebogyó rendszeres fogyasztása az alábbi betegségekre van nagyszerű gyógyító hatással:

Hogyan fogyasszuk, hogy valóban kifejtse gyógyhatását?

A csipkebogyó tea elkészítésénél a legfontosabb, hogy nem szabad forrásban lévő vízzel leönteni, illetve forralni sem tanácsos a tűzhelyen. Úgy őrzi meg maximális vitamintartalmát, ha meleg, de nem forró vízzel öntjük le a száraz vagy friss csipkebogyó húst. Ezután fedjük le és hagyjuk állni 10-15 percig. Szűrjük le és langyosan fogyasszuk.

Hogyan érhetünk el extra hatást?

Ha egy éjszakán keresztül áztatjuk a csipkebogyót hideg vízben, akkor egy igen koncentrált gyógyitalt kapunk. Fogyaszthatjuk megelőző jelleggel, de akkor is jól jön, ha úgy érezzük, kezd rajtunk kijönni a nátha.

A csipkebogyó tea napi adagja

Bár valóban egy igazi, sok egészségügyi problémára alkalmazható vitaminbomba a csipkebogyó, a fogyasztását sem szabad túlzásba vinni. A napi javasolt adag 500-1000 miligramm, ha porban vagy kapszulában szedjük. Amennyiben teát készítünk, 6-10 gramm száraz vagy nyers csipkebogyó áztatása ajánlott.

Csipkebogyó tea hatása a bőrre

Külsőleg alkalmazva az egyik legjobb bőrápoló és bőröregedést gátló a csipkebogyó. Nemcsak a megelőzésben van fontos szerepe, hanem a kialakult bőrgyulladásokat, striákat és hegeket is nagyszerűen lehet vele kezelni. Használjuk tonikként az arcunkra és helyileg az egyéb bőrproblémákra. Serkenti a kollagéntermelést, csökkenti a ráncokat és segíti a bőr regenerációját. A kiáztatott csipkebogyó teába mártsunk egy vattapamacsot és töröljük át vele a bőrünket.

A csipkebogyó tea hatása vérnyomás problémákra

Sajnos népbetegségnek számítanak a vérnyomás problémák; akár magas, akár alacsony, rossz közérzetet okoz a nem megfelelően beállított vérnyomás. A csipkebogyó tea kifejezetten jótékony hatással van a szív-és érrendszeri betegségekre. Rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet, amely magas vérnyomás esetén igen előnyös.

Csipkebogyó tea mellékhatása

Ha túllépjük a napi javasolt mennyiséget, hasmenést, bélrendszeri görcsöket és álmatlanságot okozhat. Amennyiben vérhígítót, antipszichotikumot vagy ösztrogén alapú fogamzásgátlót szedünk, a csipkebogyó magas C-vitamin tartalma hatással lehet ezekre a gyógyszerekre. Inkább konzultáljunk erről a kezelőorvosunkkal.

Ünnepi hangulat és rengeteg látnivaló: az 5 legszebb karácsonyi vásár Budapesten

Az 5 legszebb karácsonyi vásár Budapesten 2023-ban
Budapest, 2023. november 17. Az Advent Bazilika elnevezésû karácsonyi vásár a megnyitó napján Budapesten, a Szent István-bazilika elõtti téren 2023. november 17-én. MTI/Balogh Zoltán

Az ónos eső nem kedvez a szabadtéri programoknak, de karácsonyig, sőt januárig bőven lesz még lehetőségünk kimozdulni. A főváros idén is kitesz magáért: a karácsonyi vásárok a különleges apróságok, kézműves termékek, finom enni- és innivalók mellett számos izgalmas programot kínálnak a látogatóknak. Fénylő mesevilág, élménypark, jégpálya, kisvasút, kézműves foglalkozások a kicsiknek – bőven van miből válogatni. Karácsonyi vásárok Budapesten – íme, a top5-ös lista.

Az elmúlt egy-két év alaposan betett a családok anyagi helyzetének. Nyáron rendre megállapítjuk, mennyivel lett drágább a nyaralás, augusztus végén az iskolakezdés miatt fáj a fejünk, december közeledtével pedig azt latolgatjuk, idén mennyi jut majd az ünnepi kiadásokra. Tény, a karácsonyi vásárokon sem lettek olcsóbbak a kézműves csecsebecsék vagy a kóstolni való finomságok, de mindig akad valamilyen ingyenes program. A látnivalók miatt érdemes a családdal kilátogatni, hiszen a karácsonyi készülődésnek nem (lenne) szabad csak a bevásárlásról és a főzésről szólnia. Lehet pénztárcabarát program a vásári kiruccanás? Mutatjuk a lehetőségeket.

Az 5 legszebb karácsonyi vásár Budapesten 2023-ban

Talán még emlékszünk rá, hogy az augusztus 20-ai rendezvényhelyszíneken „árstopos” ételeket és italokat is kínáltak. Nos, idén két karácsonyi vásáron is biztosítanak fix áras ételeket. Ingyenesen ülhetünk fel a kisvasútra, a jégpálya használata gyerekeknek ingyenes és lesznek kézműves foglalkozások is. A kiállításokat megnézni szintén nem kerül semmibe – vagyis igen, a vásározást is lehet spórolósan csinálni.

Vörösmarty Classic Xmas: fénylő mesevilág és „hatósági áras” ételek

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár már november közepén megnyitott. Újdonság az átlátszó „hógömbbe” burkolt Vörösmarty-szobor, az Alice Csodaországban témájú fény-installációk és a teljesen ingyenesen igénybe vehető kisvasút. A dekoráció csodás, mint minden évben: hatalmas karácsonyfa, fényfüzér és idén a Kristálypalotán egy óriási karácsonyfa dekor csillog.

Enni és inni a hagyományos magyar konyha finomságait lehet: töltött káposzta, gulyás, mindenféle lángos, rétes, sült gesztenye, több bódénál forralt bor, tea és persze forró csoki kapható. A szervezők gondoskodtak róla, hogy mindenki a pénztárcájának megfelelő ételt, italt választhassa. Minden nagykonyhánál elérhető naponta egy olyan étel, amelyet 1500 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók, és borpárosítással ajánlott menüt is választhatunk.

A Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja a közönséget.

Karácsonyi vásár a Szent István téren: hazai kiállítók és korcsolyapálya

Az Advent Bazilika karácsonyi vásár az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye, ami már háromszor is elnyerte az Európa legjobb karácsonyi vására címet. Idén is megéri ellátogatni: megújult ünnepi fénydekoráció, multimédia-kiállítás, zenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, jégpálya, kézműves és gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket. Hetente négyszer zenei produkciókat hallhatunk (gospel, folk, jazz és funk stílusban), a Bazilika előtt pedig megtaláljuk a betlehemi jászolt és a monumentális adventi koszorút. Itt is kaphatók fix áras, 1500 forintos ételek, de legnagyobb szenzáció a 12 éven aluliaknak ingyenesen használható korcsolyapálya (délután 5-től látogatható) és a VR szán. Utóbbi „a mai modern technológiát ötvözi a karácsony csodájával”,  bárki kipróbálhatja, hogy milyen a Mikulás szánján utazni.

Az Advent Bazilika karácsonyi vásár január 1-jéig látogatható.

Deák Ferenc tér és környéke: karácsonyi vásár és téli élménypark

A Deákon november végén nyílt meg a Budapesti Karácsonyi Vásár. A kínálat a szokásos: hagyományos karácsonyi édességeket, ételeket és italokat, magyar kézműves termékeket, apró ajándékokat vehetünk. A Városháza parkban jégpálya és karácsonyi élménypark várja a látogatókat: december 3-án, az első adventi vasárnapon 16:30-kor közös gyertyagyújtás lesz, december 6-án pedig ugyanitt Mikulás ünnepséget is tartanak. Érdemes korán érkezni: az első 300 gyermeknek ajándékcsomaggal kedveskednek. A tájékoztatás szerint 17 órától kezdődik az élőzenés interaktív Mikulásváró mesedélután és koncert, 17:45-kor pedig maga a Mikulás is megérkezik. 18 órától közös korcsolyázással folytatódik a program a Téli Élményparkban.

Fontos: az élménypark belépővel látogatható, 1950 forintba kerül. Ez nagyjából megfelel egy olcsóbb gyros tál árának, de úgy is számolhatunk, hogy 3 fő számára annyi, mint egy családi mekizés.

A hátrányos helyzetűek támogatására is van lehetőség: a Baptista Szeretetszolgálatat idén is meghirdeti a cipősdoboz jótékonysági akcióját. December 18-ig várják a nehéz körülmények között élő gyerekek részére cipősdobozba csomagolt ajándéktárgyakat, játékokat.

Az élménypark jégpályája január 7-ig látogatható.

Karácsonyi vásár Óbudán: ma nyit!

December 1-jén, pénteken 17 órától nyitja meg kapuit az adventi vásár Óbuda Fő terén. Pénteken kapcsolják fel először a díszkivilágítást és a jégpályát is megnyitják, majd 18.20-tól a Cimbaliband zenél. Ha zenés programot szeretnétek a gyerkőccel, akkor ezen a hétvégén érdemes kilátogatni: a Kaláka és Bergengóc-Zenegóc Együttes koncertjével indul az advent. A kicsik az óbudai Mikulással is találkozhatnak december 1. és 10 között, 11-től 23-ig pedig ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Akik megéheztek, azok válogathatnak a finomságok közül: kürtőskalács, rétes, sült gesztenye, mindenféle vásári csemege és természetesen forró italokat is lehet majd kapni. A Fő téren kivilágított, rénszarvas vontatta szán nagy szenzációnak ígérkezik – ha szeretnétek egy szelfit lőni, akkor azt a szánban tegyétek. A Fő téren és Békásmegyeri Piac közösségi terén a jégpályák ingyenesen használhatók, a korcsolyabérlésért nyilván fizetni kell.

Winter Wonderland: téli csodavilág a tetőkertben

Nem mondanánk tipikus karácsonyi vásárnak, de rengeteg a látni- és kipróbálni való, ráadásul a belépés teljesen ingyenes. Mi vár itt a családra? Körhinta, korcsolyapálya, izgalmas programok és téli ételek, italok – mindez a város fölött, a tetőkertben. A jégpálya 10 év alatti gyerekek számára, valamint érvényes VI. vagy XIII. kerületi lakcímkártyával rendelkezőknek ingyenesen használható. 10 éves kor felett a belépő 1.500 forint, melyért cserébe egy 1.500 forint értékű Westend ajándékkártyát adnak. A körhinta ingyenes, de használata a Westend Applikációban lévő kupon bemutatásához kötött. (Egy nap egy telefonról 2 db kupon váltható be.)

Az adventi programok listája itt található.

Kapcsolódó cikkünk: Magyarországra jön a lappföldi Mikulás, itt találkozhatunk vele

Kiemelt kép: Az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár a megnyitó napján Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren 2023. november 17-én. MTI/Balogh Zoltán

Megkezdődött a kitermelés: így alakulnak a fenyőfa árak 2023-ban

Hogy alakulnak a fenyőfa árak 2023-ban?

A napokban kezdődött el az eladásra szánt karácsonyfák kitermelése. A termelők mindenkit megnyugtatnak: egyik fajta fenyőből sem lesz hiány Magyarországon, ki-ki megtalálhatja a pénztárcájának megfelelőt. Mennyibe fog kerülni idén a karácsony ékessége? Mutatjuk, hogyan alakulnak a fenyőfa árak 2023-ban.

Többet szánunk idén a karácsonyra, de ez nem is olyan meglepő, ha azt vesszük, tavaly óta mennyit drágult minden. Szűkös az ünnepi keret, ennek ellenére vannak dolgok, amelyeken a magyarok nem szívesen spórolnak: ezek közé tartozik a karácsonyi sütés-főzés és a karácsonyfa, ami idén sem lehet kisebb. Most még úgy tűnik, nagyon messze van a szenteste, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy minden elő van készítve, csak a karácsonyfa hiányzik. Milyen árakra számíthatunk idén? Mítosz vagy zseniális trükk az utolsó pillanatig várni a vásárlással?

Fenyőfa árak 2023-ban: jó hírt kaptunk a termelőktől

Megindult a napokban az eladásra szánt fenyőfák kitermelése: a nordmann fenyőkkel kezdik először, mert ezek nem hullatják el a tűleveleket olyan hamar, a lucra és az ezüstre jövő héten kerül sor. Somogy és Zala megyéből több százezer fenyőfa kerül a piacra, innen látják el az ország nagy részét. Az RTL riportja szerint a tavalyihoz hasonló áron kínálják a fenyőfákat a termelők:

  • a nordmann fenyő métere 6000-8000 forint,
  • az ezüstfenyőé 5000 forint körül,
  • a lucfenyőé 4000-5000 forint között alakul majd.

Akkor tényleg nem fogunk sokkot kapni a faárusoknál?

Az őstermelők a csatornának arról beszéltek, hogy kb. 20 százalékot emelnének az árakon, de szerintük ezt nem bírná el a piac. Pedig az ő költségeik is növekedtek: megnövekedtek a fuvarozási költségek és a sofőrök bérei is, drágább a gyomirtó, a gázolaj, a helypénz.

A termelők szerint Magyarországon nem lesz hiány egyik fenyőfajtából sem, de a jó minőségű fa kiválasztását nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Ilyenkor a kínálat is gyérebb, a szép fákat már korán elviszik, és arra sem érdemes apellálni, hogy majd mennyivel olcsóbban juthatunk hozzá. Lutri, hogy sikerül-e megfelelőt találni az utolsó napokban, ráadásul csak kivételes esetekben spórolhatunk ezreseket. A tapasztalat az, hogy legfeljebb néhány száz forinttal olcsóbban juthatunk hozzá a fenyőkhöz szenteste napján vagy előtte – ennyiért nem feltétlenül éri meg halogatni a vásárlást.

Karácsonyfa, de milyen? – az árakon túl

A magyarok általában a 1,8-2 méteres fákat keresik. Hiába a legdrágább, a nordmann fenyő még mindig tartja népszerűségét: nagyon kellemes az illata és lassan hullajtja el a leveleit. A lucfenyő árával és jellegzetes illatával fogja meg a vásárlókat, igaz, ez hagyja el a tűleveleket a legkorábban. Sokan kedvelik az ezüstfenyőt, mert bár szúrós, illata tartósabb, mint a lucé, és tovább marad szép.

Klíma vagy elektromos fűtőpanel? Melyik a hatékonyabb?

Klíma vagy fűtőpanel

A rövid válasz: attól függ. Korábbi írásainkban külön-külön végigvettük már, hogy mennyire éri meg klímával fűteni és milyen költségekkel számolhatunk elektromos fűtőpanel esetén. Az biztos, hogy az elektromos fűtés népszerűsége nem csökken és még mindig sokakat foglalkoztat a gázfűtés kiváltása elektromos fűtéssel. Ha már váltunk, akkor jól át kell gondolni, hogy melyik a jobb ár-érték arányban. Klíma vagy az elektromos fűtőpanel?

Pro és kontra: klíma vagy fűtőpanel?

Van, aki a kiszámíthatatlan gázáraktól tart, sokakat pedig a gázfűtés rendszer kialakításának és karbantartásának költsége motiválja az elektromos fűtés irányába. Ha csak azt vesszük, hogy mennyibe kerül egy új kazán vagy egy kéménybélelés, máris milliós nagyságrendnél járunk. Ezt nem sokan tudják zsebből kifizetni. Illetve ilyenkor az is felmerül, hogy megéri-e egyáltalán egy ilyen mértékű beruházás, annak ismeretében, hogy egyre modernebb klímák és fűtőpanelek léteznek. Ráadásul azokat sokkal könnyebb beszerelni (még a plusz hőszivattyú ellenére is), mint mondjuk korszerűsíteni egy egész fűtési rendszert egy új kazán létesítése miatt.

Ugyan kényelmes megoldásnak tűnik egy elektromos fűtőpanel, de vajon mennyit fogyaszt a tartósan hideg időben? A hűtő-fűtő klíma már drágább készülék és szakember is kell a telepítéséhez, viszont kevesebbet is fogyaszt.

Arról, hogy mit tud egy hőszivattyús rendszer és mennyi a megtérülése, itt írtunk részletesen korábban.

A Növekedés.hu által megkérdezett szakember véleménye alapján az elektromos fűtőpanelekhez juthatunk hozzá a legolcsóbban. Elektromos konvektor 15.000 forintért is elérhető, a megbízható márkák modelljeihez 50-100.000 forintért juthatunk hozzá. Szerelést nem igényelnek, egyéb plusz költség nem merül fel a használatukat megelőzően.

A szakember szerint az a probléma az elektromos fűtőpanellel, hogy “egy egység villamosenergiából mindössze 1 egység fűtési energiát képesek előállítani, ez negyedannyi, mint amire egy klíma képes.”

Magyarul több áramot fogyaszt, mint egy jó hűtő-fűtő klímaberendezés. Bár rengeteg tényező van arra hatással, hogy milyen a fűtőértéke és mennyi a fogyasztása egy elektromos fűtőpanelnek.

Az elemzés alapján egy jó hűtő-fűtő klímaberendezés 3,4 SCOP felett kezdődik. Minél magasabb ez a mutató, annál magasabb energiaosztályba tartozik, így az üzemeltetés során kevesebb lesz a felhasznált energia, ezáltal a költségek is.

Viszont egy jó, kifejezetten fűtéshez használatos klímaberendezés 350-390.000 forint körül kapható. A készüléket csak szakember szerelheti be, amelynek költsége 70-90 ezer forint között mozog.  “A magasabb árért cserébe ezek a készülékek -25 sőt akár -30 fokig is képesek fűteni, egyes modellek pedig még a névleges teljesítményüket, és a SCOP értéküket is képesek tartani -25 fokig” – fejtette ki véleményét Sipos Bence, a lakossági megrendelésekkel foglalkozó SIBE Klíma Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Ami fontos egy klímánál, ha fűtésre szeretnénk használni

Másik opcióként választhatunk téliesített klímát, amely 120-150.000 forinttal kevesebbe kerül, mint a fűtésre optimalizált készülékek. 

Ami fontos egy klímánál, ha fűtésre szeretnénk használni, hogy rendelkezzen csepptálcafűtéssel és kompresszor karterfűtéssel. A csepptálcafűtés azért fontos, mert a használat közben keletkező kondenzvíz, ami a kültéri egységben keletkezik a csepptálcában megfagy, amely veszélyezteti a berendezés működését.

A kompresszor karterfűtés azért szükséges, hogy  a klíma melegen induljon, különben meghibásodik.

“A téliesített klímák mindezt tudják, viszont kevésbé hatékonyak, ha fűtésről van szó. Működnek ezek is -15 fokig, csak éppen a hőmérséklet csökkenésével veszítenek a hatékonyságukból, ha a hőmérő higanyszála a 0 fok alá esett, azaz a SCOP értékük is csökken” – összegezte véleményét Sipos.

Maximális hatékonyságú energiatakarékossági tippek minimális befektetéssel? Olvasd el tippjeinket arról, hogy mi az, amit már ma megtehetsz a rezsi költségek csökkentéséhez!

A budapesti autósoknak erről tudniuk kell: újabb helyeken lesz fizetős a parkolás

Fizetős parkolási zónák Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén több közlekedéssel kapcsolatos javaslatot is megtárgyaltak. Fontos döntés született a fizetős parkolási zónák kiterjesztéséről. Mutatjuk a változásokat.

A Covid ideje alatt ingyenessé tették a parkolást mindenhol a fővárosban, azonban a járvány lecsengése után megkezdődött a parkolási rendszer nagy léptékű átalakítása. Egyre több kerületben vezettek (és vezetnek) be olyan zónákat, ahol csak a helyiek parkolhatnak, most pedig a parkolási rend módosításáról született döntés. Nézzük, mire számíthatnak a fővárosi autósok!

Fizetős parkolási zónák Budapesten – itt a lista

A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtt megszavazta azt a javaslatot, amelynek értelmében négy kerületben is változna a parkolási rend, így az autósoknak újabb helyeken kell majd fizetniük a parkolásért. Ezek a következők:

A IX. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Vágóhíd utca – Üllői út Könyves Kálmán Körút – Soroksári út által határolt területtel.

A XI. kerületben az Őrmezői térség „D” várakozási övezetből „C” övezetbe kerül, a várakozási idő 3 órában történő maximalizálása érdekében. Továbbá a Hegyalja út – Budaörsi út – Zólyom köz – Zólyomi út – Radvány utca – Breznó köz által határolt területet – beleértve a határoló utakat is – továbbá a Nedecvár utca, Breznó köz és a Muskotály utca teljes hosszát bevonják „C” várakozási övezetbe.

A XII. kerületben az Istenhegyi út – Németvölgyi út találkozásánál lévő területet átsorolják a „B” várakozási övezetből „A” övezetbe.

A XIV. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Csömöri út – Rákospatak utca – Vezér utca – Egressy út – Lőcsei út – Szugló utca – Fűrész utca – Bosnyák utca – Lőcsei út – Csömöri út által határolt területtel, valamint az Örs vezér tér 11-20. mögötti területet is bevonják a várakozási övezetbe.

A módosítás értélmében a Csepeli út városhatár és Lámpás utca közti szakaszon este 10 órától reggel 6 óráig kizárják a nehéztehergépjármű forgalmat.

Fizetős parkolási zónák Budapesten

A BKK-hoz kerül minden, ami taxi

A képviselőtestület Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára döntött arról is, hogy a taxiszolgáltatási feladatok komplex ellátását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) veszi át január elsejétől. Jelenleg a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatáshoz kapcsolódó fővárosi feladatok megoszlanak a BKK és a Budapest Közút között.

Kapcsolódó cikkünk: Hol ingyenes a parkolás Budapesten?

Fontos határidő jár le pénteken – sok pénzt veszíthetnek az autósok

Mennyi a kötelező biztosítás?

Ha túl magasnak tartjuk a kötelező gépjármű felelősségbiztosításunk díját, ne késlekedjünk, még időben vagyunk, hogy olcsóbb biztosításra váltsunk. A mostani adatok alapján átlagosan 14.000 forinttal kevesebbért köthetünk éves biztosítási díjat a jövő évre. Erre viszont már csak két napja maradt azoknak, akiknek december 31. a kötelező gépjármű biztosításuk fordulónapja. Mennyi a kötelező biztosítás a népszerű autómárkák szerinti bontásban? Megtudhatjuk az összeállításából.

Aki szeretne olcsóbb éves biztosítási díjat, az még péntek éjfélig megteheti, hogy jobb ajánlat után néz. Az adatok alapján többen váltanak biztosítást idén novemberben, mint tavaly ilyenkor. A biztosítások átlagdíja 31 ezer forint – derül ki a Pénzcentrum cikkéből.

Többen váltanak kötelező biztosítást idén

Összesen több, mint 21.500-an váltottak új kötelező biztosítást, amelyek átlagdíja 30.900 forint. 

“Az új átlagdíj 13,7 százalékkal meghaladja az újrakötéskor érvényben lévő, 27 200 forintos éves díjat. Ugyanakkor, ha az érintettek nem kötöttek volna új kötelezőt, akkor a meglévő szerződésük több mint 44 ezer forintos díjjal ment volna tovább. Azaz szerződésenként átlagosan 14 ezer forintot takarítottak meg az új biztosításra váltó autósok” – fejtette ki Besnyő Márton, a biztosítás-összehasonlító cég vezetője.

Mennyi a kötelező biztosítás az autók típusa szerint?

Besnyő Márton elmondta, “hogy a mostani szezonban közel 16 éves volt az váltásokban érintett autók átlagos életkora, ez pedig megfelel a magyarországi átlagnak. Hiszen az idei első félév végén a több mint 4 millió Magyarországon nyilvántartott személyautó 15,6 éves volt.” 

Majd ehhez kapcsolódóan hozzátette: “A biztosítók jelentős kedvezménnyel honorálják, ha egy autós balesetmentesen vezet. A bonus-malus rendszerben a legjobb, B10-es kategóriába tartozó autósok esetében az átlagdíj 26 753 forintot tett ki, szemben az A0-ás osztály 32 715 forintos díjával”

Egy friss összeállítás alapján a három legnépszerűbb autómárka a Suzuki, az Opel és a Volkswagen. Az ilyen márkájú autókra 25-29 ezer forintba kerül átlagosan az éves kötelező díja. Népszerű márkának számít még a Ford, a Toyota, a Renault, a Skoda, a Peugeot és a Fiat ,amelyekre a most kötött éves díjak alapján átlagosan 28-35 ezer forint a biztosítás.

Csak jövőre gondol a magyar a jövőre: megtakarítás nincs, csak a szándék

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban – derült ki az OTP felméréséből.

A hitelintézet szerint az öngondoskodás mértéke egyelőre megrekedt a tavalyi szinten. Az új megtakarításokat is inkább rövid távra tervezik az ügyfelek, sokan a félretett összegeiket is felhasználják. Az OTP a bizonytalan körülményekkel magyarázza a lassú emelkedés megtorpanását, ám hozzátették, hogy a tájékozottság változása kedvező irányú, 35 százalékról 47 százalékra nőtt azok aránya, akik hallottak az öngondoskodásról.

10-ből 4 embernek semmilyen tartaléka nincs

Az adatok szerint az ügyfelek 40 százalékának nincs megtakarítása, ám akiknek van, azok közül a tartalékaikat csak kevesen élték föl. Jelentős részük fontosnak tartja a biztonságot, de a stabil anyagi helyzet mellett kihívásnak látják a takarékoskodást.

Az OTP hasznosnak tartja például a spórolást az időskori évekre, hiszen a lakosságnak is mindössze a negyede véli úgy, hogy az állami nyugdíj elég lesz a megélhetéshez. Ennek ellenére csak 11 százalék rendelkezik ilyen célú tartalékkal és mindössze 32 százalék tervez tartalékolni. A másik fontos öngondoskodási terület, az egészség népszerűbbnek látszik. Az OTP Egészségpénztárnál az első három negyedévben több mint 25 százalékkal nőtt a befizetések összege 2022 azonos időszakához képest, az új belépők száma 18 százalékkal bővült.

Az OTP 2011 óta évente elkészíti az öngondoskodási felmérést. A kutatás a 18 és 70 év közötti, bankszámlával rendelkező magyar lakosságra nézve reprezentatív.

Öngondoskodás: mennyi pénzt kellene félretennünk havonta, hogy nyugodt időskorunk legyen?

Minél korábban kezdünk el nyugdíjra takarékoskodni, annál kevesebb havi megtakarítás is elegendő ahhoz, hogy idős korunkban értelmezhető nagyságú kiegészítést kapjunk a nyugdíjunk mellé. Ha csak 40 évesen kezd el valaki takarékoskodni, ugyanakkora nyugdíjkiegészítéshez kétszer annyit kell félretennie havonta, mint ha nem késlekedett volna tizenöt évet.

Számítások szerint ahhoz, hogy egy 25 éves nő nyugdíjas korában mai áron számítva havi 50 ezer forintos kifizetésben részesüljön, átlagosan 8300 kell félretennie havonta. Egy hasonló korú férfinak átlagosan 5600 forintot, szintén havi szinten. (A nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.) Mi van, ha valaki 40 éves korában vág bele az öngondoskodásba? Nők esetében már havi átlagosan 17.100 forint befizetése szükséges a ma 50 ezer forintnak megfelelő járadékhoz. Férfiak esetében ez 10.900 forint.

A megtakarítandó havi összeg egyenes arányban nő az elérni kívánt járadék emelkedésével. Vagyis, ha havi 100 ezer forintot szeretnénk pluszban, akkor az ötvenezres célhoz képest kétszer, ha 200 ezret, akkor négyszer annyit kell félretennünk. Ez és a nyugdíj együtt elegendő lehet a gondtalan időskorhoz.

Kapcsolódó cikkünk: Csak a munka, semmi megtakarítás - a magyarok többsége szerint idősen is dolgozniuk kell majd

(Az MTI nyomán)

Lakás illatosítása házilag: csodás és tartós téli illatkavalkád fillérekből

Lakás illatosítása házilag

Elég egy nagyobb főzés, egy odaégett lábos vagy a hideg idő miatti kevesebb szellőztetés és az otthonunkban máris megülnek a kellemetlen szagok. Most, hogy ráadásul még több időt töltünk otthon, szeretnénk, ha az mindig friss és rendezett lenne. Különösen igaz ez, amikor vendégeket várunk.

Az üzletekben kapható lakásillatosítók valóban nagyon intenzívek és mutatósak, de nem biztos, hogy érnek több ezer forintot. Főleg úgy, hogy mi is elkészíthetjük otthon, saját kezűleg. Csupán egy üvegre, fa pálcikákra és illóolajra van szükségünk a dekoratív és hosszan tartó lakásillatosítók elkészítéséhez.

Ha van szabad 5 percünk és szeretnénk pár száz forintból csodás illatú lakás illatosítókat készíteni, akkor próbáljuk ki az alábbi receptet.

Az illatosító tartósságáról a fapálcikák gondoskodnak, azok ugyanis csak fokozatosan engedik ki az üvegből az illatokat.

Lakás illatosítása házilag: mire lesz szükséged?

  1. Válassz egy szép üveget, amelybe majd beletöltöd az illatosítót és bele tudod állítani a fapálcákat.
  2. Hurkapálcák: az üveg méretétől függően lesz szükség x mennyiségű hurkapálcára, amelyeket célszerű majd félbevágni
  3. Natúr, illatosítatlan babaolaj, például ez
  4. Gyógyszertári alkohol és víz keveréke 
  5. Illóolajok tetszés szerint

Isteni fűszeres, téli illatok az otthonunkba

Maga az illatosító elkészítése gyors és egyáltalán nem bonyolult. Választhatunk különféle illatok közül és azok elkészítési módjában lehetnek különbségek. Például a vaníliás illatokhoz alkoholra van szükség, hogy jobban kiengedje az aromáit, de a narancsos illatok a babaolajban is könnyen érvényesülnek.

  1. Vaníliás lakásillatosító

Keverjünk össze fele-fele arányban alkoholt (gyógyszertári, de vodka is lehet, ha nem sajnáljuk) és vizet, majd ebbe a keverékbe állítsunk – a méretektől függően – egy egész vagy csak egy darab vanília rudat. Zárjuk le és hagyjuk állni 3 napig. Vegyük ki a vaníliát  a keverékből, állítsunk bele pálcikákat és kész is van.

Természetesen tetszés szerint bármilyen illatot keverhetünk hozzá, frissíthetjük grépfrúttal vagy fűszerezhetjük fahéjjal, szantállal.

  1. Igazi téli fűszeres lakásillatosító

A választott üvegbe töltsünk babaolajat és cseppentsünk bele illóolajat. Ebbe a keverékbe állítjuk majd a hurkapálcákat és itt várnunk sem kell – mehet is a konyhába vagy a nappaliba az ünnepi hangulat fokozásához.

Igazi téli fűszeres keveréket kapunk, ha fahéjból, narancsból, szegfűszegből keverünk össze 5-5 csepp olajat. Vagy szimplán erdei fenyő illóolajat is használhatunk, ha a télies, de friss illatokat kedveljük.

Extra tipp: Ez a csodás illatosító ajándéknak is szuper ötlet, keverjük ki szeretteink kedvenc illataiból!

Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat