Hogyan lehet kijönni a nyugdíjból?

A Magyarországon élő idős embereknek egy igazi túlélő túra az állami nyugdíj beosztása.

Az Államkincstár és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai mutatják, hogy az állami átlagnyugdíjak jelentősen elmaradnak a fizetésektől. Alig elegendők a megélhetéshez. 2021-ben az átlagnyugdíj összege 148 450 forint volt.

Ez a szám azonban elég torz, hiszen 1300-nál is többen kapnak: 500 ezer és 999 999 között, 23-an 1 millió és 1 999 999 között, 9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.

Nekik nem okoz fejfájást hogyan éljenek meg a nyugdíjukból.

Ezek a magas összegek felhúzzák az átlag nyugdíj összegét. Az adatok alapján a magyarországi nyugdíjasok 87 százalékának nyugdíja nem haladja meg a 200 ezer forintot.

Választási fogásként a kormány bejelentette, hogy 3 százalék helyett, 5 százalékkal emeli a nyugdíjak összegét 2022.január 1-től. Jól hangzik ez, de ne örüljünk nagyon, hiszen az infláció mértéke januárban már 7,9 százalékos volt. Drasztikusan emelkedtek az élelmiszer árak és a szolgáltatások árai is. Így a nyugdíjak emelésével nem nőtt a nyugdíjasok vásárló ereje. Ha mindez nem lenne elég, kaptak az emberek egy ajándékot Orbántól, ez évtől 65 év lesz a nyugdíjkorhatár. Nem elég, hogy az időskori szegénység egyre nagyobb, még lassan a sírig tarthat.

És hogy lehet megélni 50 ezer forintból?

Nehezen. Mire minden költséget kifizetnek, megveszik a gyógyszert –mert ugye arról se feledkezzünk meg, hogy az idősek már betegségekkel is küzdenek – alig marad pár tízezer forint ennivalóra, ruházkodásra. Ha a gyerekeik (már akinek van) tudják, segítik őket, mert különben megfagynának, vagy éhen halnának. Szégyen egy ország kormányára nézve, hogy 35-40 év ledolgozott év után ilyen kevés pénzből tengődnek a nyugdíjasok. Aki szerencsés tud munkát vállalni, de lássuk be kevés az a munkáltató, aki egy 67 éves embert alkalmaz. De ennél még mindig van lejjebb! Az Államkincstár adatai szerint 3267-en 25 ezer forint alatti összeget kapnak! Azokat az embereket nem becsüli ez a kormány, akik felépítették ezt az országot. Ez egészen elképesztő.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Heti akciók: kedvezményes vízforraló és további 35% feletti akciók várnak egész héten

Ebben a válogatásban minden 35% feletti heti akciós terméket összegyűjtöttünk.

Most tárazz be a Dm-ből: fél áron a borotvahab, dezodor, tisztítószerek

A dm kiárusítás most pont azokat a mindennapi termékeket kínálja jó áron, amik amúgy is elfogynak.

Egyetlen hívás, ami életet menthet: Ne nézz félre, ha bajt látsz az utcán, hívd ezt a számot!

Egyetlen telefonhívás életet menthet. Itt a segítség hajléktalanoknak: tudd meg, kit kell hívnod, ha bajba jutott embert látsz az utcán.

Ki ne dobja a TB-kiskönyvet, a nyugdíja bánhatja! Mutatjuk, miért fontos

Megszűnik a TB-kiskönyv, itt lesznek elérhetők az adatok.

Így változik a bére az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozóknak 2026-ban

2026-tól az EFO-ban dolgozóknál a mezőgazdasági idénymunka éves kerete bővül, a kötelező bérminimumok és a napi közterhek pedig a minimálbérhez igazodva alakulnak.