Tudod, mire költöd a 13. havi nyugdíjat? Áremelkedésre!

Hiába tervezted azt, hogy a plussz pénzt majd az unokákra, a lakás felújítására, vagy nyaralásra költheted. Az óriási áremelkedés mindent el visz.

A 13. havi nyugdíj olyan erejű pluszjuttatás, mintha 8 százalékos emelést kapnának a jogosultak. Ennek ellenére tovább nyílik az olló a nettó bérek és a nyugdíjak között – írta meg a Nyugdíjguru.hu.

Hogy miért nem jelent valódi pluszt a 13. havi nyugdíj? Mert az utóbbi években annyira magas volt az áremelkedés, hogy olyan, mintha nem is kapnánk semmit.

2010-ben például több mint 1300 forinttal kevesebből megvolt egy pörkölt nokedlivel, mint ma. 12 éve a hozzávalókért összesen: 2621 forintot kellett fizetni, ma már 3922-t.

Nem is véletlen, hogy az inflációt, a folyamatos áremelkedést egyfajta adónak lehet nevezni. Magyarországon a rekordmértékű infláció hatalmas terheket rótt az emberekre az elmúlt időszakban.

2022 januárjában az infláció, rekordmagas, 7,9 százalék volt. Ez minden várakozást felülmúlt. Az élelmiszerárak 10 százalékkal emelkedtek. De ez mind semmi, ahoz képest, hogy A Magyar Nemzeti Bank óvatosabb becslései szerint akár 8,5 százalék is lehet az infláció. Szakértő szerint ha a jelenlegi trend marad, éves szinten akár 30 százalékos is lehetne a drágulás.

Ebből tisztán látszik az, hogy a 8 százaléknak megfelelő 13. havi nyugdíjjal valójában nem lesz több pénz a zsebünkben. Az egészet elviszi a pusztító áremelkedés.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyertyával időt mérni?! Imádják az unokák ezt a 6 ingyenes játékot a nagyival

Nyáron sok családban visszatérő kérdés, hogy mivel foglalják le az unokát a nagyszülők. Egy idő után a társasjátékok is előkerülnek, de a telefon vagy a tablet sokszor csábítóbbnak tűnik.

Novemberig ontja a virágokat és mindent kibír: a kert legszívósabb növénye az évelő díszgyertya

Az évelő díszgyertya az egyik leghálásabb évelő: késő tavasztól az első fagyokig virágzik.

Ez a legfinomabb fügelekvár recept, ami valaha próbáltam: sűrű, zamatos és pofonegyszerű elkészíteni

Ez a fügelekvár mérföldekkel veri a méregdrága bolti változatokat, és kevesebb cukorral is készíthető.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat