Kinek jár a nyugdíjkorrekció? Sok a félreértés, nem mindenki jogosult rá – mutatjuk a listát

Gyakori tévedés, hogy a nyugdíjkorrekció – más néven nyugdíj-kiegészítés vagy kiegészítő nyugdíjemelés – minden nyugdíjasnak jár. Egy másik félreértés, hogy csakis nyugdíjasok kapják meg, így pl. az özvegyi nyugdíjban részesülők sem emelésre, sem kompenzációra nem számíthatnak. Akkor most nyugdíjkorrekció kinek jár? Itt vannak a jogosultsági feltételeket.

Hivatalosan november 12-én, azaz ma érkeznek meg a bankszámlákra a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások, illetve a visszamenőleges kiegészítés. A novemberi nyugdíjat már emelt összegben folyósítják, emellett a jogosultak megkapják egyben a januártól októberig tartó időszakra járó utólagos 1,6%-os emelést. Ebbe a 13. havi nyugdíj is beletartozik. A november nemcsak a kiegészítés miatt fontos, legalábbis azoknak, akik a nyugdíjukat postai kézbesítéssel kérték: minden évben ebben a hónapban adják ki az nyugdíjkifizetési naptárakat. Ebben van benne, hogy a következő évben a postás mely napokon viszi majd ki az ellátást.

Ami a nyugdíjak érkezésénél és az összegénél is fontosabb, az a jogosultság. Az érintettek már biztosan tudják, hogy nekik jár az emelés és a kiegészítés, azonban lehet olyan eset, amikor ez nem ennyire egyértelmű. Pl. ha haláleset történik.

Nyugdíjkorrekció kinek jár?

A nyugellátások és egyes más ellátások 2025. november havi kiegészítő emeléséről szóló rendelet alapján a következő ellátásokban részesülők jogosultak a kiegészítő emelésre:

  • Öregségi nyugdíj.
  • Özvegyi nyugdíj.
  • Szülői nyugdíj.
  • Árvaellátás.
  • Baleseti hozzátartozói nyugellátás.
  • Mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadék.
  • Mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadéka.
  • Korhatár előtti ellátás.
  • Szolgálati járandóság.
  • Átmeneti bányászjáradék.
  • Táncművészeti életjáradék.
  • Rokkontsági ellátás.
  • Rehabilitációs ellátás.
  • Baleseti járadék.
  • Bányászok egészségkárosodási járadéka.
  • Fogyatékossági támogatás.
  • Vakok személyi járadéka.
  • Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátás.
  • Polgármesterek közszolgálati járadéka.
  • Kiegészítő rokkantsági támogatás.
  • Árvák kiegészítő támogatása (beleértve a honvédelmi és rendvédelmi szervek hivatásos állományához kapcsolódó támogatásokat).
  • Kiegészítő hozzátartozói támogatás (beleértve a honvédelmi, rendvédelmi és NAV szervek hivatásos állományához kapcsolódó támogatásokat).
  • Hadigondozásról szóló törvény alapján emelendő rendszeres pénzbeli ellátás.
  • Házastársi pótlék.
  • Házastárs után járó jövedelempótlék.
  • Nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék.
  • Nemzeti gondozási díj.
  • Egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés, illetve juttatás.
  • Rokkantsági járadék (külön paragrafus alapján).
  • Politikai okból jogtalanul megfosztottak életjáradéka (szintén).

Az emelés minden olyan jogosultnak jár, aki a 2025. januári emelésre is jogosult volt. Ahogy látjuk, a rendelet összesen 30 különböző ellátást említ. Ha valaki idén vonult csak nyugdíjba, tehát sem a januári emelést, sem a 13. havi nyugdíjat nem kapta meg, az a kiegészítésre sem számíthat a szabályok szerint.

Nyugdíjakkal kapcsolatos kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül válaszolnak.

Mi történik a nyugdíjas halála esetén?

A rendelet azt is szabályozza, hogyan kell eljárni ilyen esetben: ha a jogosult 2025. november 1-je előtt hunyt el, a kiegészítő emelés a hozzátartozóknak jár. Ekkor a különbözetet kérelmükre, egy összegben kell folyósítani. A kiegészítő emelés összegét a nyugdíjas helyett a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott személynek kell folyósítani. Ez a személy általában az elhunyt házastársa vagy közeli hozzátartozója (pl. gyermek, szülő).

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Új telefon kell a nagyinak? 5 olcsó és jó mobil időseknek, amit könnyű használni

Pénztárca- és idősbarát mobiltelefonok listája - segítünk megkönnyíteni a választást!

Megéri-e az árát a négyévszakos gumi? Meglepő választ adott az autószerelő

Érdemes négyévszakos gumit venni vagy pénzkidobás az egész?

Óriási kedvezményekkel vásárolhat 4 napig márkás cuccokat – így működik a Joy-napok

A kuponok már elérhetők a Joy magazin novemberi számához csatolva, valamint a Joy alkalmazásban letölthetőek.