Végre megérkeztek a potykák (Igaz, ehhez kicsit ott kellett hagyni a Balcsit) – blog

Mivel már nem sokáig lehet horgászni a fövenyesi strandon, igyekszünk minden percet kihasználni, hisz ilyen csodálatos környezetben még hal nélkül is jól érzi magát az ember. Június elsején ugyanis az Önkormányzat „vízre teszi” a mobil lépcső-lejárókat, és innentől kezdve (érthető okok miatt) vége az aranyéletnek, a horgászok kiszorulnak a mólóra.

Pedig a sűrű eső miatt gyönyörű a strandon a fű, a padok új színt kaptak, megtisztították a kövezést a hínártól, a gallyaktól, a falevelektől. A homokozó, a játszótér, a szabadtéri „kondigépek” mind-mind szemet gyönyörködtető látvány a hatalmas  platánfák árnyékában.

A parttól pedig alig 60-70 méterre a híres Kalóz étterem, mely egész télen minden hétvégén nyitva  van, s finom kajákkal, sörkorcsolyákkal, különféle felnőtt- és gyermekprogramokkal várja vendégeit. Mi, nyuggerek leginkább egy jó kávéra, vagy rozéfröccsre tévedünk be, mert harapnivalót mindenki hoz magával.

A keszegek változatlanul jönnek, s velük a bodrik és a törpék is. Utóbbi kivételével Párom szívesen megpucolja mindegyiket, én pedig „elbánok” a törpékkel. Aztán kapok egy értesítést, hogy a következő hétvégén egy nyugger baráti társaság kirándulást szervez a Baranyai Magyaregregy felett található Vörösfenyő kulcsosházhoz és várnak szeretettel bennünket is.

Elmegyünk, s útba ejtjük a Mecsek egyik gyönyörű tavát, a Mecsekpölöskei horgásztavat, ahol Gyula, a Tógazda tanácsát megfogadva jó helyre sikerül ülnöm, s két óra alatt két gyönyörű pikkelyes potyka akad a horgomra, két 60-70 dekás kárász és 4 szép dévér kíséretében.

Végre igazi hallevet készítettem a hétvégén (megfogtam, megpucoltam, megfőztem) és a családdal, néhány cimbora társaságában meg is ettük.

Mivel 21 alkalommal voltam Baján a „hallé ünnepén” és sokszor főztem is, rengeteg tapasztalatot, receptet láttam, hallottam, amiről a következő blogban írok is.

De most jöjjön a múltkor beígért bodzaszörp receptje, melyet fehér és lila akáccal ízesítettem meg:

  • Csaknem 80 bodzavirág, 20 fehér akác és 8 lila akác virágot óvatosan megtisztítottunk a levelektől, a bogaraktól, majd betettük egy 15 literes fazékba.
  • Ráöntöttünk 11 liter vizet, karikára vágott 1 kg citromot, egy evőkanál nátrium-benzonátot, egy evőkanál citromsavat. Ezt lefedve a kamrába tettük és 2 napig állni hagytuk, közben jó pár alkalommal megkavartuk.
  • A 2 nap eltelte után szűrővel kiszedtük a bodza- és akác virágokat, valamint az alaposan kifacsart citromkarikákat is. A levet egy fehér gézen át megszűrtük.
  • A letisztult lében 6 kg kristálycukrot felolvadásig elkevertünk, majd így hidegen fél literes üvegekbe töltöttük. Az üvegeket előtte a sütőben 150 fokon 20 percig csírátlanítottuk.

Gyermekeink, unokáink és a megajándékozottak körében nagyon népszerű a bodzaszörpünk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Víz szivárog a vasalóból? A lerakódott vízkő percek alatt távozik, ha ezt megcsinálja

Ha a vasaló vízkőtelenítése elmarad, könnyen előfordulhat, hogy a készülék vízszivárgással, gőzölési hibákkal vagy foltos ruhákkal „jelez”. A jó hír az, hogy a vízkő néhány egyszerű, otthoni módszerrel percek alatt eltávolítható.

7VÉGE – a 46. heti hírösszefoglaló itt, a Hóvégén

Ez itt a 7VÉGE, lapunk pénteki heti hírösszefoglalója, amiben sorra vesszük, mik voltak...

Távhővel fűtött társasházban lakik? Magasabb fűtésszámlát fizethet, ha erre nem figyel a ház

A kötelező távleolvasás akár több mint félmillió ingatlant érinthet

Hihetetlen akciók a Black November alatt: 10+1 termék, amit most érdemes megvenni

Black Friday, ami egy hónapig tart? A Media Marktnál lehetséges. A kedvezmények között van minden a hajformázótól az okosóráig és az árak néha annyira alacsonyak, hogy kétszer is megnézed, nem elírás-e.

Nők 40 szolgálati idő lekérdezése Ügyfélkapun keresztül: lépésről lépésre mutatjuk

Egyszerű és nagyszerű módok a nők 40 szolgálati idő lekérdezésére.