Az árak nagyon megemelkedtek, és alig vannak már szabadstrandok, ahová ingyenes a belépés. A nyár tipikus ételei, amiket előszeretettel fogyasztunk a vízparton, ugyancsak egyre drágábbak. Összeszedtünk a balatoni szabadstrandok (2024) közül párat, ahová érdemes ellátogatni.

2016-ban módosították a Balaton-törvényt, ezt követően pedig a legtöbb szabadstrand önkormányzati kézből magánvállalkozói kezekbe került. Így történt, hogy egyre kevesebb olyan vízparti fürdőhely maradt, ahol ingyenesen lehet strandolni.

Balatoni szabadstrandok 2024-ben

Szerencsére akadnak még olyan strandok, ahová ingyenesen lehet belépni. Bemutatunk közülük ötöt ahol nem csak egy sima part vár minket, hanem vannak egyéb szolgáltatások is, például büfé, öltöző, játszótér.

Gumirádli szabadstrand

Igazi retró hangulata van a Balatonakarattyán elhelyezkedő szabadvízi strandnak. A gyerekek akkor sem fognak unatkozni, ha félnek a víztől vagy túl hideg nekik, mer van egy játszótér. Kellemesen lehet hűsölni a parton lévő fák árnyékában. A strandon van büfé és öltöző is. Az alábbi címen lehet megközelíteni: 8172 Balatonakarattya, Aliga utca 99.

Balatonboglár, Platán Strand

Több mint 9 hektárnyi területével ez Balatonboglár legnagyobb strandja. Előtte van egy tér, ahol szinte minden nyári hétvégén van valamilyen rendezvény. A Balaton-átúszás résztvevői itt szoktak partot érni, illetve itt tartják az augusztusi helyi bornapokat is. Sportolni is lehet: van foci pálya, fitneszpark, asztalitenisz és trambulin. Emellett van csúszda, vízibicikli, kajak és e-hajó is.

Tihany, Somosi szabadstrand

A Tihanyi-félsziget mentén húzódó Lepke soron van a Somosi szabadstrand. Ha körbejártuk Tihany központját, és csobbanni támad kedvünk, akkor egy hangulatos erdei úton át eljuthatunk a balatoni szabadstrandok közül az egyik olyan partra, ami ingyenesen látogatható 2024-ben. Amellett, hogy gyönyörű kilátás várja ott az embert, a part fekvésének köszönhetően napkeltétől napnyugtáig lehet napozni.

Balatonkenese, Alsóréti szabadstrand

A közel 300 méteres partszakaszon csodás balatoni panorámával Balatonkenese egyik legnagyobb strandja az Alsóréti szabadstrand. Ráadásul a vízhez vezető út is nagyon hangulatos, egy 5 0m hosszú fahídon át lehet bemenni, vagy a nádasba vágott területen. Van a parton mosdó, tusoló és öltöző is. Több büfé is van tipikus strandételekkel. Pluszpont, hogy a környező utcákban a parkolás is ingyenes.

Balatonőszöd

A Balaton déli partjának közepén találjuk Balatonőszödöt. A parkolás ingyenes, maga a strand a Tündér utcáról nyílik. A vonattal érkezők készüljenek fel, hogy egy majdnem fél órás gyalogút mire (Balatonszemesről) elérik a fürdőhelyet. Akik pedig busszal jönnek, azoknak a megállótól 7 percnyi sétára lesz a strand. Azonban megéri ide elmenni, ugyanis ingyenes a WC, a mosdó, a baba-mama szoba is. Van kültéri öltöző és játszótér. Ha valaki szeretné, használhatja a fizetős értékmegőrzőt és a strandi vendéglátó egységeket.

Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Kvíz a szocialista szlengekről: fusizás, maszek, sztahanovista – mennyit ismersz a 10-ből?

Minden generációnak megvan a maga nyelvezete. Már a mai harmincasok sem nagyon értik a mostani tizenéveseket, ahogy őket sem mindig értették a náluk idősebbek....

Babaruha olcsón az Aldiban: egy ezres a pihe-puha, bőrbarát anyagból készült body

Átfutottuk az Aldi akciós újságját és kincsekre leltünk. Babaruha olcsón, pizsamák és hálózsákok kifejezetten jó darabáron kaphatók. A zuhanykészletek árát tovább csökkentette az Aldi...

Ügyfélszolgálat: „Ez nem holmi csengeri örökösnő, hanem Nigéria, asszonyom!

Videónkból kiderül, hogy telefonos csalók áldozata kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Persze eleinte még nem is tudta a rászedett hölgy, hogy átverték. Vigasztalhatja a tudat: Ma...