Az uniós minimálbér-irányelv gyakorlati megvalósítása nem egyszerű, mivel az nemcsak a kötelező legkisebb bér összegét érinti, hanem pl. a szakszervezetek megerősítését, az érdekképviseletek bevonását a munkavállalókat érintő döntéshozatalba. A bérpolitika szigorúan tagállami hatáskör, ezért az uniós szabályozás legfeljebb javaslatokat fogalmazhat meg a magyar minimálbérre. Ez azt jelenti, hogy az adott országtól függ, hogy ott mennyi az európai minimálbér. Mit jelentenek ezek az uniós irányelvek, hogyan hatnak a bérekre és a magyar dolgozókra? Utánajártunk.

Az európai minimálbér nem egy egységes, EU-s szinten azonos mértékű bérezésre utal. Célja, hogy a tagállamokban a legkisebb keresetűek ne legyenek kitéve a szegénység kockázatának. Ennek megfelelően kell az államnak a szükséges lépéseket megtenni.

Mikor lesz itthon európai minimálbér?

Az európai minimálbérről szóló törvényjavaslatot a tervek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium nyújtja be áprilisban, vagyis legkorábban májusban szavazhat róla az országgyűlés. A tervezet azért is fontos, mert az uniós jogszabály rögzíti, hogy milyen követelményeknek kell teljesülniük a törvényileg vagy kollektív szerződésekben meghatározott minimálbér összegének megállapításakor.

A legkisebb bérek meghatározása továbbra is az uniós tagállamok hatásköre, de a tagállamoknak garantálniuk kellene, hogy a minimálbérből tisztességesen meg lehessen élni. A kormány már hónapok óta egyeztet a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal, ugyanis ez kell ahhoz, hogy Magyarország legkésőbb 2024 októberére eleget tegyen az irányelveknek.

Az EU három dolgot vár el a tagállamoktól:

  • Az első, hogy a legalacsonyabb keresetűek se legyenek kitéve a szegénység kockázatának.
  • A második, hogy néhány éven belül a foglalkoztatottak legalább 80 százalékára vonatkozzon kollektív megállapodás.
  • A harmadik, hogy minden munkavállaló számára legyen hozzáférhető a minimálbér és erről minden alkalmazott kapjon megfelelő tájékoztatást.

Ahhoz, hogy az irányelv három legfontosabb célkitűzése gyakorlatban is meglegyen, a szakszervezeteknek, a munkáltatóknak és a kormánynak rendszeresen egyeztetniük kell és közösen kell határozniuk. Ez még hiányzik Magyarországról, jó példa erre a volánbuszos sofőrök bérharca.

Mennyi az európai minimálbér?

Ahogy írtuk, ez tagállamonként változik. A jelenlegi tervek szerint az volna a cél, hogy a minimálbér elérje a mediánbér 60 százalékát. A mediánbér az az összeg, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint amennyien kevesebbet. A KSH rendszeresen készít jelentést arról, hogyan alakul Magyarországon az átlagfizetés. Ez nem igazán ad valós képet a magyar fizetésekről, a mediánbér sokkal jobban tükrözi a hazai bérviszonyokat.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke decemberben beszélt arról, hogyan alakulna át a bérrendszer az európai minimálbér bevezetése után. A Munkástanácsok javaslata szerint a következő években a minimálbér összege jelentősen emelkedne, és kedvező esetben 2027-re vagy 2028-ra utolérné a garantált bérminimum összegét.

A cél tehát az, hogy 2027-re a minimálbér összege elérje, vagy kicsivel meg is haladja a bruttó 400 ezer forintot. Hogy ez 3 éves távlatban tényleg jelentősnek számít vagy sem, ahhoz nem árt tudni, mennyi 2024-ben a minimálbér: bruttó 266.800 forint, aminek a nettója 177.422 forint. Kérdés, hogy 3-4 év múlva mennyit fog érni az a bruttó 400 ezer.

Kapcsolódó

Legfrissebb

Elektromos autó hátrányai: 7 dolog, amit tudnod kell vásárlás előtt

Érdemes lenne a hagyományos autót elektromosra cserélni? Sok előnye is van, amit már megírtunk egy másik cikkben, most viszont nézzük meg, hogy mik az...

Kedvezmény a családoknak: ingyenes múzeumi napok 2024

A múzeum eleve egy költséges program, főként, ha még a családot is vinnénk. Jó, ha tudjuk, hogy nem csak a nemzeti ünnepeken látogathatjuk ingyen...

Megéri még a Tesco bevásárlás a neten? Utánanéztünk

A Tesco online szolgáltatása azt ígéri, hogy több ezer termék közül állíthatjuk össze a bevásárlásunkat, amelyet a nekünk leginkább megfelelő időpontban szállítanak ki, de...