Pályaelhagyó pedagógusok: Dániában takarít a Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja

Aki tudja, szedje a sátorfáját, és költözzön külföldre” – tanácsolja Pukli István egykori pedagógus, iskolaigazgató. Pukli a 2016-os tanártüntetések idején vált ismertté, ő lett a Tanítanék Mozgalom vezéralakja, később azonban felhagyott a közéleti szerepvállalással és a tanári pályával is szakított. Családjával jelenleg Dániában él. Tapasztalatiról a Magyar Hangnak számolt be.

Pályaelhagyó pedagógusból dániai takarító

Pukli a feleségével közösen a három gyerekük érdekében döntött a külföldre költözés mellett. „Azt akartuk, hogy minőségi oktatáshoz jussanak, és ezért bármilyen árat hajlandók vagyunk megfizetni. Tökéletesen mindegy, mi a munkám, a lényeg, hogy legyen esélyük egy normális felnőttkorra” – mondta a lapnak. A budapesti Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója jelenleg takarítóként dolgozik Dániában. Tapasztalatai alapján anyagilag ez jobban megéri, mint Magyarországon iskolát igazgatni.

Mint elárulta, miután megérett az elhatározás, nem volt nehéz az országváltás, meglepően gyorsan és zökkenőmentesen ment. Azt ugyanakkor elismeri, hogy „most vannak nehezebb pillanatok”.

Ki fog holnap tanítani?

Pukli a magyar oktatás jövőjéről is kifejtette véleményét. Úgy gondolja, hogy „a helyzet nem fog javulni, így aki tudja, szedje a sátorfáját, és költözzön külföldre. Felelős szülő, ha megteheti, nem is dönthet másként”. Szerinte a pedagógusoknak is fel kell ismerniük, hogy a saját családjuk a legfontosabb, az ő érdekeiket kell szem előtt tartaniuk. „Rengeteg olyan állás van, amiért több pénzt fizetnek, mint a tanításért” – tette hozzá.

Pukli esete nem egyedülálló. A Miután felmondtam blog azért indult, hogy összegyűjtse a pályaelhagyó pedagógusok történeteit, itt rengeteg hasonló bejegyzés olvasható. Van, aki Ausztriában kezdett új életet, más még jóval a státusztörvény előtt döntött a külföldre költözés mellett, és végül sikerült elhelyezkednie óvónőként. Kezdők, fiatalok és sok évtizedet tanárként dolgozók vallanak arról, hogy miért döntöttek a pályaelhagyás mellett. Egy általános iskolai tanítónak pl. a státusztörvény bevezetésének híre volt az utolsó csepp a pohárban, de sokan számoltak be rendszerszintű problémákról, csalásról, megalázó, megfélemlítő munkahelyi környezetről, amelyek miatt lehetetlen volt tovább maradniuk.

A blog célja, hogy minél több ember számára világos legyen az, hogy az oktatásban most van baj, nem majd 10-20 év múlva. Tanulságos történetek, érdemes beleolvasni egy-egy bejegyzésbe.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mikor számolják újra a Nők40-et? 65 év felett változhat-e a nyugdíj összege?

A Nők40 nyugdíj eleve teljes összegű, nem vonnak le belőle semmit, mert az érintett hölgy évekkel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt vonul vissza.

Kipróbáltam a “kényelmetlen” módszert, és tényleg segít kézben tartani a mosást

A kényelmetlen módszer lényege, hogy nem rakod el a tiszta ruhákat kényelmes helyre, hanem olyan helyre teszed, ahol zavaróak. Így nem tudsz halogatni, mert mindig szem előtt lesznek.

Szülők, figyelem! Már csak 5 napig kérhető támogatás a lepusztult tornaterem felújításához

Idén is 9 milliót nyerhetnek az iskolák Decathlon pályázat keretében a mindennapos testnevelés...

Elvesztheted a családi pótlékot, ha erre a 9 dologra nem figyelsz: így jelentsd be, ha változás történik

Az ellátást igényelni kell, és ha valamilyen okból már nem él a jogosultság, azt jelezni kell.

Lándzsás útifű szirup házilag: a bolti ár töredékéből kijön egy nagy adag, pofonegyszerű elkészíteni

Ez a jelentéktelen növény az út szélén olyan, mint egy halk figyelmeztetés: nem minden gyógyír van polcra téve.