Szülők, figyelem! Már csak 5 napig kérhető támogatás a lepusztult tornaterem felújításához

Idén is 9 milliót nyerhetnek az iskolák Decathlon pályázat keretében a mindennapos testnevelés feltételeinek javítására, a határidő pedig vészesen közeleg.

Azt minden szülő tudja már, hogy az iskolákban (a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.) törvény előírja, hogy a diákoknak minden nap részt kell venniük testnevelés órán. Azt azonban kevésbé tudják, hogy az iskolák nagyon nehezen teremtik meg ennek az anyagi feltételeit. Az oktatás költségvetési szinten alul van finanszírozva, és ez nemcsak arra értendő, hogy a tanárok fizetése még mindig túl alacsony. A sulik kevés pénzt tudnak eszközökre, karbantartásra költeni, a felújításokra sem jut elég.

Decathlon pályázat: kilencmilliót lehet nyerni

Ezt látva egyes vállalatok úgy döntenek, hogy pályázatokkal (vagyis pénzzel) támogatják az iskolákat. Most is egy ilyenről van szó.

Az ismert Decathlon sportáruházlánc írt ki pályázatot Sportból a legtöbbet címmel, aminek keretében 9 millió forintos összeget lehet nyerni. Fontos tudni, hogy nemcsak általános iskolák, hanem hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, szakiskolák és szakgimnáziumok is pályázhatnak, és a pénzből nemcsak tornatermet, hanem futófolyosót, tornaszobát és kültéri sportpályát is fel lehet újítani.

Nem támogatnak viszont a program keretében: tornatermi öltözőt, kültéri fitneszparkot, mászófalat, fitneszgép termet, tetőszerkezet cseréjét, nyílászárók cseréjét, fűtés-világítás korszerűsítést.

A Decathlon pályázat benyújtására már csak néhány nap áll rendelkezésre: május 12-én éjfélig beküldött anyagokat tudnak befogadni! Az elbírálás május 29-éig megtörténik, a nyerteseket pedig 30-áig értesítik is.

Fontos részlet még, hogy a pályázatot az iskolának kell benyújtania, és az intézmény képviseletére jogosult személynek kell aláírnia. Azok, akik a korábbi években támogatást nyertek a program keretében, nem indulhatnak újra. Bár a Decathlon pályázaton legföljebb 9 millió forintot lehet nyerni, ennél nagyobb beruházással is lehet rajta indulni, ebben az esetben az önrész igazolása szükséges.

Testnevelés az iskolában, szőke tanárnő és diákjai gimnasztikáznak,a decathlon pályázat segíthet a lepusztult tornatermek felújításában

Kérdéseid vannak az iskolai testneveléssel kapcsolatban? Fordulj a Hóvége ügyfélszolgálatához, ahol kollégáink 2 napon belül díjmentesen válaszolnak!

A Decathlon pályázat oldalán elérhető adatok szerint a program 11 éve tart, és eddig 92 sportpályát vagy tornatermet újítottak meg a keretében, amihez a cég 412 millió forint támogatást adott. Tavaly 8 iskolát támogattak, ezeket több mint beérkezett 110 pályázatból választották ki.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Felmentési idő nyugdíj előtt – mikor engedhetjük el a munkát?

Ha már nagyon letennénk a munkát, erről a lehetőségről mindenképpen tudnunk kell.

Ezért nem értjük egymást: így mondják máshogy ugyanazt az ország különböző részein

Magyar tájszólások – Tudtad, hogy van, ahol a matrica neve „levonó”? És azt, hogy a tengeri nem csak a tenger mellett létezhet?

Mennyibe került 35 éve egy liter benzin? Te hány kérdésre tudod a választ? Kvíz

2025-ben már olyan drága minden, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Rosszabbul élünk, mint...

Ezért kaphatsz akár milliós büntetést, ha panelban laksz – még a muskátli is gond lehet!

A paneltűzvédelmi szabályok megsértése akár több százezer forintodba is kerülhet. Érdemes tehát átnézni, mit szabad és mit nem a folyosón.

Kicsi a víznyomás a te lakásodban is? Ezt mindenképpen tedd meg, mielőtt a vízműhöz fordulnál

Az alacsony víznyomás nemcsak a zuhanyzást kényelmetlenné teszi. A kazán, a mosógép s a mosogatógép működését is befolyásolja. Gyors otthoni mérés és tisztítás lépései elengedhetetlenek.

300 ezres fürdőszoba támogatás nyugdíjasoknak: így kérje, hogy meg is adják

Idős korban sok minden nehezebbé válik, amit korábban gond nélkül megoldottunk. Szerencsére van egy kevéssé ismert lehetőség, ami segítheti a mindennapi dolgokkal való megküzdést: az akadálymentesítési támogatás.