Járhat-e adóvisszatérítés lakáshitel után? 3 dolog, amit mindenképpen tudnia kell

A jelenlegi szabályok alapján nincs általános, lakáshitelhez kötött adóvisszatérítés Magyarországon. Azonban ettől még léteznek olyan támogatások, amelyek ténylegesen csökkenthetik a havi terheket vagy a teljes visszafizetendő összeget, csak tudni kell különbséget tenni közöttük.

Sokan még mindig abban a hitben vesznek fel lakáshitelt, hogy a törlesztés egy része majd visszajön az adóból. Ez korábban részben igaz volt, ma viszont már egyáltalában nem.

Miközben a lakhatás egyre drágább, a kormány továbbra sem ad érdemi, széles körű adó könnyítést a hitelt törlesztőknek. Cserébe újabb és újabb programokat indít. A “kedvezményes” 3 százalékos hitel is csak rövid távon segíthet, de egy olyan piacon jelenik meg, ahol Budapesten már gyakran 1,5 millió forintba is kerülhet egy négyzetméter, így egy kisebb lakás ára könnyen 50–60 millió forint fölé megy. Ilyen környezetben minden plusz állami pénz elsősorban nem a megfizethetőséget javítja, hanem az árakat hajtja fel, miközben azok járnak a legjobban, akik eleve komoly önerővel és hitelképességgel rendelkeznek. Az eredmény egy olyan rendszer, ahol nincs kiszámítható segítség a lakáshiteleseknek, viszont a támogatások közvetve tovább növelhetik a belépési küszöböt azok számára, akiknek pont a legnagyobb szükségük volna rá.

Vannak támogatások, amelyek tényleg csökkenthetik a terheket

Attól, hogy klasszikus adóvisszatérítés nincs, még léteznek olyan lehetőségek, amelyek segíthetnek. Az egyik ilyen a 35 év alatti munkavállalóknak adható munkáltatói lakhatási támogatás. Ez 2025-től érhető el, és lakásbérlésre vagy lakáshitel törlesztésére is felhasználható. A keret éves szinten akár 1,8 millió forint is lehet, de csak akkor működik, ha a munkáltató biztosítja, és a szükséges szerződéseket is be kell mutatni.

Szintén ide tartoznak a célzott otthontámogatások, amelyek idén is elérhetők bizonyos jogosultak számára. Ilyen például a közszolgálatban dolgozóknak szóló támogatás, amely akár évi 1 millió forint vissza nem térítendő segítséget is adhat, és meglévő lakáshitel törlesztésére is felhasználható. Emellett ide sorolhatók a már említett különböző támogatott hitelprogramok is, amelyek alacsonyabb kamattal segítik a vásárlást, de ezekhez általában szigorú feltételek, például életkor, családi helyzet vagy első lakás vásárlása kapcsolódik.

Ezek nyilván nem automatikus kedvezmények: külön kell utánajárni, jogosultság kell hozzájuk, és feltételekhez kötöttek. Viszont ha valaki beleillik a keretbe, akkor tényleg érezhetően csökkenthetik a havi terheket.

Kérdésed maradt a lakáshitellel kapcsolatban? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink két munkanapon belül, díjmentesen válaszolnak.

A fogalmak tisztázása

A zavar legtöbbször abból adódik, hogy különböző pénzügyi fogalmak összemosódnak. Az adóvisszatérítés, adókedvezmény, támogatott hitel és a munkáltatói juttatás teljesen eltérő kategóriák. A családi adókedvezmény vagy a fiatalok SZJA-mentessége például valóban csökkenti az adót, de nem a lakáshitelhez kapcsolódik. Ugyanígy egy támogatott hitel sem jelent automatikus adóvisszatérítést.

A lényeg tehát röviden: attól, hogy egy konstrukció segíti a lakáshoz jutást vagy csökkenti a terheket, még nem biztos, hogy adóvisszatérítésről van szó. Ezért aki ma az „adóvisszatérítés lakáshitel után” témában keres, annak számára inkább más típusú támogatások és kedvezmények jöhetnek szóba jelenleg.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ez változott a megyebérletnél: mutatjuk, mire használható és mennyibe kerül

A jó hír, hogy az ár és az érvényességi szabályok maradnak.

Elveszett a törzskönyv? Így pótolhatod – menete, díja, mennyi idő

Eladná az autóját? Az új törzskönyv igénylése egyszerű, viszont mire kézhez kapja, az több hét is lehet.

699 forintos diákcsemege és 599 forintos gomba: nyugdíjas akciók az Auchantól a Sparig

Ezekkel az akciók válogatással könnyebb megtervezni a hét eleji főzést és a kamra feltöltését.

Kollektív szerződés: hiába nem írta alá, sőt el se olvasta, mégis elővehetik, ha nem tartja be

A kollektív szerződést alig ismeri valaki, pedig a pihenőidőtől kezdve a bérpótlékig számos részletet szabályoz.

Mikor a jön a dízeltámogatás többi része? Ezek a hivatalos dátumok

Dízel támogatás mikor utalják? Mutatjuk a 2026-os kifizetési dátumokat, és azt is, mit tehetsz, ha nem érkezett meg a 20 000 forint.

A gyerek nevére írná a házat, de ön maradna a haszonélvező? Ilyen költségekre számíthat 2026-ban

Haszonélvezeti jog ajándékozás esetén is fenntartható a szülő javára: mutatjuk az ingatlan átírásának költségeit és a legfontosabb tudnivalókat.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat