Álláskeresésnél döntő a munka- és a lakóhely közötti távolság

Álláskeresésnél döntő szempont is lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság, a magyar dolgozók jellemzően elkerülik az ingázást – derül ki a Profession.hu reprezentatív felmérésből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.

A magyarországi dolgozók munkába járási szokásairól szóló, júliusban készült online kutatásba a 18-65 év közötti lakosságból 1000 embert vontak be, kiemelt téma volt az álláskeresés.

A felmérés alapján tízből hat embernek álláskereséskor volt már olyan álláslehetőség az életében, amelyet csak azért nem pályázott meg, mert túl sok időt igényelt volna a munkahelyre való bejutás. Ez az arány a szabadúszóknál elérte a 81 százalékot.

Álláskeresésnél döntő szempont

A válaszok alapján a magyar munkavállalók álláskereséskor elkerülik az ingázást és ha tehetik, inkább a közelben található munkahelyeket részesítik előnyben: tízből hat munkavállaló dolgozik a lakóhelyével azonos településen.

Az ingázók 35 százaléka faluból utazik valamelyik városba a munkája miatt, 29 százalékuk városból egy másik városba, a fővárosba pedig csaknem negyedük jár be e célból.
A munkavállalók fele kevesebb, mint napi fél órát utazik összesen a munkahelye és otthona között, egyharmaduk fél és egy óra közötti időt, míg 20 százalékuk akár 1-2 órát is eltölt az ingázással.

Munkakeresés és közlekedés

A közlemény szerint a magyar dolgozók közül tízből négyen tömegközlekedéssel utaznak a munkahelyükre, 34 százalékuk pedig saját autójával teszik meg a szükséges utat. A válaszadók 7-7 százaléka céges autóval, illetve kollégákkal közösen, vállalati busszal oldja meg az utazást. Ezek mellett a kerékpározás vagy a séta is bevett szokás Magyarországon, előbbi a dolgozók 15 százalékánál, míg utóbbi 7 százalékánál fordul elő.

A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét, aki elmondta, hogy a válaszadók 85 százaléka elégedett közlekedési eszközével. A felmérésből az is kiderült, hogy céges támogatást kevesen kapnak: kevesebb, mint negyedük kap benzintámogatást, 18 százalékuk pedig bérlettámogatást, a munkavállalók 47 százalékának aktuális munkaadója egyáltalán nem járul hozzá az utazás költségeihez. Ezzel párhuzamosan olyanok is vannak, akik bár élhetnének a hozzájárulás lehetőségével, de mégsem igényelték azt – tette hozzá a szakember.

MTI

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem tudja, hová utalja az adót? Itt vannak a NAV számlaszámok, amit mindenki keres

Mindegyik adónemhez, egyéb fizetési kötelezettséghez más számlaszám tartozik.

Iszonyatos egy hónap egy nyugdíjasnak, ha beteg: tízezreket visz el a havi gyógyszeradag

A magyar egészségügy komoly kihívásokkal küzd, aminek az árát leginkább a betegek fizetik meg.

Dolgozik a választás napján? Így mehet el szavazni április 12-én

Jogászunk, Dr. Kajó Cecília írása nyomán bemutatjuk a szabályokat.

Itt nézheti meg, hol fog ellenőrizni a NAV: ingyenes az applikáció, csak le kell tölteni

A digitális ügyintézés napról napra töri maga előtt az utat és ebből a NAV sem maradhatott ki.

Ide mind ingyen mehetnek gyógyfürdőzni a nyugdíjasok – mutatjuk a kedvezményes lehetőségeket is 

Sok helyen még mindig és tényleg léteznek ilyen lehetőségek.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat