Hivatalos: nettó 150 ezer forint lesz a minimálbér 2023-ban

Megszületett a megállapodás a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei között: január elsejétől a minimálbér 16%-kal, a garantált bérminimum 14%-kal emelkedik.

A bérmegállapodás alapján jövőre bruttó 232 000 ezer forint lesz a minimálbér és bruttó 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi összege.

Csökkenhet a reálérték

Az idei átlagos infláció mértéke még nem ismert, de a várakozások szerint meghaladhatja a 16%-ot is, így a mostani emelés kisebb-nagyobb mértékben elmaradhat attól, ezért a minimálbér reálértéke csökkenhet januártól. Ez a garantált bérminimumnál szinte biztosra vehető, de a minimálbérnél is erősen valószínű az előrejelzések alapján.

Mennyi lesz nettóban?

A Bank360 szerint az új minimálbér kedvezmények nélkül 154 280 forint nettó bért eredményez majd a munkavállalóknak, az új garantált bérminimum nettója pedig 197 106 forint lesz. Aki valamilyen adókedvezményre jogosult, annak magasabb lesz ennél a havi bérjövedelme.

Többet vártak

Mint korábban írtuk, a tárgyalások alatt egyes szakszervezetek bőven 20% feletti béremelést szeretettek volna kialkudni, míg a munkáltatók 15% alatti számokról beszéltek. A kompromisszum megszületett, de az egyezség szerint tavasszal az akkori gazdasági helyzet alapján felülvizsgálják majd a minimálbért.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.