235 ezer forintra nőhet a minimálbér

A 15-17%-os emelkedés bruttó 230-235 ezer forintot jelent, de még semmi sincs kőbe vésve az államtitkár szerint.

Zajlanak a tárgyalások a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emeléséről, állítólag hamarosan megállapodás is lesz.

„Mostani várakozásaink szerint 15–17%-os béremelés várható. A munkáltatóktól 15% alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15% felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni”

árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Mint elmondta, vannak olyan szakszervezetek, amelyek bőven 20% feletti béremelést szeretnének, de az államtitkár szerint ez irreális.

2022. január 1-től a havi bruttó minimálbér összege 200 000 forint, a garantált bérminimum pedig 260 000 forint. A fenti összeget azok kapják, akik főállásban dolgoznak, napi nyolc órát, hivatalosan: heti 36 óránál többet. A minimálbért minden munkavállalónak ki kell fizetni, aki főállású dolgozóként van bejelentve. Ennél kevesebbet tehát senki sem kereshet, függetlenül attól, hogy mi a munkaköre, milyen a végzettsége.

A munkavállalók és a munkáltatók között még nincs megállapodás, de Czomba szerint ez a közeljövőben meg fog születni.

Ha  valóban 15-17%-os emelésről egyeznek meg, akkor 2023-ban 230-235 ezer forint körül alakulhat a bruttó minimálbér.

Érthető, hogy az elszálló árak miatt a munkavállalók nagyobb béremelést szeretnének, csakhogy ezt a vállalatok nem tudják teljesíteni. Egy lépésben a minimálbér-emelést nem lehet jól csinálni, szakértők szerint a hosszú távú megállapodás elérése a kulcs.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Felmentési idő nyugdíj előtt – mikor engedhetjük el a munkát?

Ha már nagyon letennénk a munkát, erről a lehetőségről mindenképpen tudnunk kell.

Ezért nem értjük egymást: így mondják máshogy ugyanazt az ország különböző részein

Magyar tájszólások – Tudtad, hogy van, ahol a matrica neve „levonó”? És azt, hogy a tengeri nem csak a tenger mellett létezhet?

Mennyibe került 35 éve egy liter benzin? Te hány kérdésre tudod a választ? Kvíz

2025-ben már olyan drága minden, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Rosszabbul élünk, mint...

Ezért kaphatsz akár milliós büntetést, ha panelban laksz – még a muskátli is gond lehet!

A paneltűzvédelmi szabályok megsértése akár több százezer forintodba is kerülhet. Érdemes tehát átnézni, mit szabad és mit nem a folyosón.

Kicsi a víznyomás a te lakásodban is? Ezt mindenképpen tedd meg, mielőtt a vízműhöz fordulnál

Az alacsony víznyomás nemcsak a zuhanyzást kényelmetlenné teszi. A kazán, a mosógép s a mosogatógép működését is befolyásolja. Gyors otthoni mérés és tisztítás lépései elengedhetetlenek.

300 ezres fürdőszoba támogatás nyugdíjasoknak: így kérje, hogy meg is adják

Idős korban sok minden nehezebbé válik, amit korábban gond nélkül megoldottunk. Szerencsére van egy kevéssé ismert lehetőség, ami segítheti a mindennapi dolgokkal való megküzdést: az akadálymentesítési támogatás.