Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba
Az őszi-téli estéken az Alíz Csodaországban tematikájú Lumina Park az egyik legkülönlegesebb program Budapesten. A borsos áru belépők azonban jelentős kiadást jelentenek egy családnak, így utánanéztünk, hogyan lehet spórolni a jegyárakon. Mutatjuk, meddig tart az idei szezon a Lumina Parkban, mikor érdemes jegyet váltani, kik mehetnek be kedvezményesen, és miért érdemes eleve a tömegközlekedést választani.
Csodaország a Palatinus fürdő területén
A Lumina Park továbbra is a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén várja a látogatókat, idén egy teljesen új, Alíz Csodaországban tematikával. A több mint 200 fényinstallációt egy nagyjából 1,5 kilométer hosszú, mesés útvonalon lehet végignézni. Az átlagos séta 1,5-2 órát vesz igénybe, így érdemes felkészülni a hűvösebb téli estékre. A parkban büfék is üzemelnek, ahol meleg italokat vásárolhatunk, viszont kizárólag bankkártyával vagy SZÉP kártyával lehet fizetni, készpénzt nem fogadnak el.
Az idei fényszezon már javában tart, és a tervek szerint 2027. március 7-ig látogatható. Mielőtt elindulnánk, érdemes észben tartani, hogy a park a legtöbb hétfői napon zárva tart (kivételt képez például december 21-e és 28-a, valamint január 4-e), továbbá december 8-án és december 24-én sem fogadnak vendégeket. A park csak délutánonként tart nyitva: 16:30 és 21:00, illetve a téli szünet ideje alatt 16:30 és 22:00 óra között. A park területére kutyát nem szabad bevinni.
Hogyan lehet spórolni a belépőn?
A Lumina Park árazása két időszakra oszlik: a hétfőtől csütörtökig tartó napokon olcsóbbak a jegyek, míg péntektől vasárnapig, illetve ünnepnapokon és a kiemelt téli időszakban (december 25. és január 3. között) magasabb árakkal kell számolni. Mivel a fénypark a legtöbb hétfőn zárva van, a kedvezményes időszakot a gyakorlatban kedden, szerdán és csütörtökön lehet kihasználni.
A jegyárak a következőképpen alakulnak:
- Normál jegy: hétfő-csütörtök 5 000 forint, hétvégén és ünnepnapokon 5 300 forint.
- Kedvezményes jegy: hétfő-csütörtök 4 400 forint, hétvégén 4 700 forint. Ezt gyerekek, 26 év alatti diákok, nyugdíjasok, valamint mozgássérült személyek és kísérőik vehetik igénybe.
- Családi jegy: hétfő-csütörtök 16 900 forint, hétvégén 17 900 forint. Ez a jegytípus két felnőtt és két 18 éven aluli gyermek, vagy egy felnőtt és három 18 éven aluli gyermek belépésére jogosít.
Kétéves kor alatt a belépés teljesen ingyenes. A helyszínen OTP és K&H SZÉP kártyával is megvásárolhatók a belépők. Az online vagy a helyszínen váltott jegyek csak az adott, kiválasztott napra érvényesek, más napon nem lehet azokat felhasználni.
Kedvezményt kapnak a csoportok is
A szervezett iskolai és egyéb csoportok számára is elérhető kedvezmény: minden 10 fős csoport után 1 kísérő (például a pedagógus) ingyenesen mehet be a parkba, az ehhez szükséges foglalást viszont előre kell intézni a szervezőkkel.
Közlekedés: miért jobb otthon hagyni az autót?
A Margitsziget északi csúcsánál lévő parkoló limitált befogadóképességű, ami a téli esti csúcsidőszakban gyorsan megtelhet. Emellett a spórolás is elég motiváló lehet, a Margitszigeten ugyanis 800 forint egy óra parkolás, csakúgy, mint a belváros legdrágább részein. A kényelmes és pénztárcabarát érkezés érdekében érdemes inkább a tömegközlekedést választani. A parkot a Göncz Árpád Városközpont vagy a Nyugati pályaudvar felől induló 26-os autóbusszal lehet a legegyszerűbben megközelíteni.
Maradt még kérdésed a téli programokkal kapcsolatban? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.



