Elkezdődött a tanárok egyhetes sztrájkja

Az országos megmozdulás január 31-én záródik a szolidaritás napjával.

Január 23-tól hét napig tartó országos sztrájknapokat hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amelyhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozik. A sztrájknapok a január 31-ére meghirdetett szolidaritás napjával és országos ülősztrájkkal zárulnak, amelyre a PDSZ a szakszervezeteket, civil szervezeteket és állampolgárokat is meghívott.

A dátum nem véletlen: ekkor lesz az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulója. Ráadásul ezen a napon számíthatunk a legnagyobb megmozdulásra, mert ehhez már a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak: reggel 8-tól 10-ig tartó, kétórás figyelmezető sztrájkkal kapcsolódnak be.

A tavalyi figyelmezető sztrájk után a tanárok, a mellettük kiálló diákok, szülők, támogatók több akciót is szervezetek: sztrájkokkal, élőláncokkal, tiltakozó megmozdulásokkal próbálták felhívni a figyelmet a közoktatás válságára. Követeléseik között szerepelt, hogy az ágazatban dolgozók azonnali, 45%-os fizetésemelést kapjanak, és hogy a tanárok heti tanóraszáma legfeljebb 22 legyen (22-26 helyett).

Sajnos, céljaikat eddig nem sikerült elérniük, sőt, több tanárnak is felmondtak polgári engedetlenség miatt. Ennek ellenére kitartanak, és két újabb követeléssel álltak elő: azt kérik a kormánytól, hogy vonják vissza a tanárok elbocsátásának szabályain változtató kormányrendeletet, valamint, hogy helyezzék hatályon kívül a sztrájkjogot korlátozó törvényt.

A szervezők a tanárokat arra biztatják, hogy január 31-én – lehetőleg 8 és 10 óra között – szervezzenek valamilyen akciót: szolidaritási sztrájkot, munkalassítást, élőláncot, forgalomlassítást, dudálást, sípolást, dobolást, vagy bármilyen, figyelemfelhívásra alkalmas eseményt. Mint írják,

„mindaz, ami ma az oktatással kapcsolatos követelések, események körül és velünk, munkavállalókkal történik most, bármikor, bármelyik szakmát, munkavállalót elérheti. Ezért mondjuk: Állj ki magadért! Kiállunk érted!”

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Fürdőbomba házilag: 3 egyszerű recept – a gyerekek és az anyukák is imádják

A legjobb, hogy minden hozzávalót megtalálsz hozzá otthon. Kezdj neki!

Virágszőnyegként borítja be a kertet az illatos mézvirág: így gondozod, egész nyáron csodaszép lesz

Kezdő kertészkedőknek is ideális választás ez a kedves kis jószág.

2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte

A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.

Megbízható pesti nepperek – Ezekben a használtautó-kereskedésekben nem vernek át

Hol a legjobb egy használtautó-kereskedés Budapest területén? Megmutatjuk, mire figyelj, hogy ne verjenek át a pesti nepperek.

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét, de másra is jók.

Ettől az olcsó szertől lesz tökéletesen átlátszó az ablak: a profi takarítók ezt használják ecet helyett

A hatékony ablaktisztítás nem az eceten és nem is az alkoholon múlik, mint ahogyan azt sokan gondolnák.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat