3 biztosítás, ami mindenkinek kell

Milyen biztosításokra van szüksége egy átlagembernek? Ezt a kérdést tettük fel Varga Olivérnek, aki független biztosítási alkuszként a Klassis csapatát erősíti. Fontos megjegyezni, hogy az alkuszok nem egyetlen biztosító ügynökei, hanem sok cég ajánlatait ismerik, és képesek azok közül a leginkább megfelelőt ajánlani ügyfeleiknek.

Varga a rengeteg elérhető termék közül 3 típusú biztosítást emelt ki, amelyek szerinte mindenki számára elérhetők és érdemes is megkötni őket:

„A nyugdíjbiztosítást mondanám első helyre. Ezt megítélésem szerint minél előbb – kis összeggel is – érdemes elkezdeni. Az 1947-ben megálmodott állami felosztó-kirovó rendszer (az aktív munkavállalók által befizetett járulékokból képezett pénzalapot osztja el az állam az arra jogosultaknak) mára idejét múlttá vált, nem is fenntartható már. Ennek többek közt az az oka, hogy a várható élettartam sokkal magasabb lett, az aktívak között magas a kivándorlás, és bizony sokan trükköznek a befizetendő adókkal is.

„Ma már nagyjából minden arra készteti az embert, hogy saját maga gondoskodjon előre a nyugdíjas éveiről” –

részletezi az okokat a biztosítási szakember.

Varga Olivér szerint a nyugdíjbiztosításnak rengeteg pozitívuma van, kezdve az SZJA alapú állami támogatástól, a nyugdíjkorhatár emelésétől független lejáraton át (jelenleg 65 éves kor) addig, hogy ez egyösszegben és járadék formájában is hozzáférhető. Ráadásul örökölhető, eseti befizetésekkel növelhető, szüneteltethető, és életbiztosítási védelem is van benne.

„Másodikként ajánlanám a kockázati életbiztosításokat. Akinek kiskorú gyermeke van, aki hosszú lejáratú hitelt vett föl, annak gyakorlatilag kötelező termék, bár sajnos Magyarországon még mindig jellemző, hogy az emberek a vagyontárgyaikat védik (pl. az autót cascóval), de az életüket nem biztosítják.” A szakember elmondta, hogy életbiztosítást is is érdemes fiatal életkorban kötni, és akár 25-30 évet is lefedni vele, mert így a legolcsóbb. Szinte minden biztosítótársaságnál van már olyan termék, ami időközben átalakítható, ha az igények megváltoznak.

„Fontos, hogy rengeteg kiegészítő tehető bele, és ne legyünk naivak egy 15-20 éves szerződést, szinte biztos, hogy fogunk használni.” Azoknak is érdemes elgondolkodni rajta, akiknek nincs gyermeke vagy hitele, mert komolyabb műtétre, rokkantságra, kritikus betegségre is megvannak már a megoldások.

„Életet megváltoztató történés után a leggyorsabb segítség egy jó életbiztosítás”

– mondja Varga Olivér független biztosítási alkusz.

Szerencsére mára eljutottunk arra a szintre, hogy a lakóingatlanok több mint 70% biztosítva van. Azért harmadikként még mindenképp említeni kell a lakásbiztosítást – mondja Varga. Szerinte fontos, hogy az ember megvédje az értéktárgyát, tulajdonát egy váratlan esemény (például robbanás, tűz vagy betörés) esetére.

„Ne felejtsük el, hogy a mai árak mellett egy egyszerű csőtörés esetén is simán lehet negyedmilliós kár” –

emeli ki a szakember, miért fontos a jó lakásbiztosítás.

Varga Olivér szerint a lakásoknál az a jellemző hiba, hogy rengeteg a rosszul megkötött szerződés. „Szerintem két fő hiba van: régóta nem volt aktualizálva a biztosítás (például nem emelték a biztosítási összeget, miközben az újjáépítés ma duplájába kerülne, mint pár éve), és nem személyre szabott a biztosítás (például iskolai lopást is fedez, miközben nincs iskoláskorú gyermek a családban). Ha az ember jól választ biztosítást és törődik is vele, akkor éves szinten sokat lehet vele spórolni: a biztosítási díjon, vagy pedig a szolgáltatásokon, kár esetén. A lakásbiztosítások 2023-ra eljutottak arra a szintre, hogy már nem csak a 4 falon belül történtekre nyújthatnak védelmet, hanem a teljesség igénye nélkül: háziállatra, sportolásra, síremlékre, napkollektorra vagy akár égési sérülésekre is – mondja Varga Olivér.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mikor számolják újra a Nők40-et? 65 év felett változhat-e a nyugdíj összege?

A Nők40 nyugdíj eleve teljes összegű, nem vonnak le belőle semmit, mert az érintett hölgy évekkel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt vonul vissza.

Kipróbáltam a “kényelmetlen” módszert, és tényleg segít kézben tartani a mosást

A kényelmetlen módszer lényege, hogy nem rakod el a tiszta ruhákat kényelmes helyre, hanem olyan helyre teszed, ahol zavaróak. Így nem tudsz halogatni, mert mindig szem előtt lesznek.

Szülők, figyelem! Már csak 5 napig kérhető támogatás a lepusztult tornaterem felújításához

Idén is 9 milliót nyerhetnek az iskolák Decathlon pályázat keretében a mindennapos testnevelés...

Elvesztheted a családi pótlékot, ha erre a 9 dologra nem figyelsz: így jelentsd be, ha változás történik

Az ellátást igényelni kell, és ha valamilyen okból már nem él a jogosultság, azt jelezni kell.

Lándzsás útifű szirup házilag: a bolti ár töredékéből kijön egy nagy adag, pofonegyszerű elkészíteni

Ez a jelentéktelen növény az út szélén olyan, mint egy halk figyelmeztetés: nem minden gyógyír van polcra téve.