Akik 1957-ben vagy utána születtek, azok a jelenlegi szabályok szerint 65 évesen mehetnek nyugdíjba. Vannak azonban kivételek: a nők kedvezményes öregségi nyugdíja lehetővé teszi, hogy a 40 év jogosultsági idővel rendelkezők a 65. évük betöltése előtt nyugdíjasokká váljanak.
A korkedvezményes nyugdíj sokak számára ismerős lehet. Ennek lényege, hogy bizonyos feltételeknek eleget téve az is nyugdíjba mehetett, aki nem töltötte be az akkori nyugdíjkorhatárt. (Többek között a katonák, rendőrök, tűzoltók a fokozott megterhelés miatt, de országgyűlési képviselők, polgármesterek is élhettek a lehetőséggel.) 2012-ben – egy sor egyéb ellátással együtt – a korkedvezményes nyugdíj megszűnt, viszont bevezettek egy hasonló kedvezményt, kifejezetten nőknek. Ez az, amit ma röviden csak Nők 40-ként emlegetnek.
A Nők 40 feltételei
Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll – olvasható a hivatalos tájékoztatóban. Kicsit érthetőbben: a nők számára létrehozott korkedvezményes öregségi nyugdíj lényege az, hogy azok, akik legalább 40 évnyi jogosultsággal (és ezen belül legalább 32 év szolgálati idővel) rendelkeznek, életkortól függetlenül nyugdíjba vonulhatnak.
A jogosultak teljes öregségi nyugdíjat kapnak, amelyből nem vonhatnak le semmit.
Vagyis az érintetteket nem „büntethetik” azért, mert 65 éves koruk előtt nyugdíjba mentek. Ez így jól hangzik, de nézzük meg a feltételeket részletesebben.
Nők: 40 évnyi jogosultság, 32 év szolgálati idő, ezek mik?
A jogosultsági idő egy nagyobb halmaz, ezen belül a szolgálati idő egy szűkebb kört jelent. Szolgálati időnek nevezzük azt az időtartamot, amely alatt érvényes biztosítási jogviszonnyal rendelkezünk és nyugdíjjárulékot fizetünk. Hogy ebbe pontosan mi tartozik bele, azt az Államkincstár hosszan sorolja, mi csak néhány példát hozunk: szolgálati időnek számít a munkaviszony, a vállalkozói jogviszony, de a táppénz, az álláskeresési támogatás, a munkanélküli járadék, az alkalmi munkavállalás is.
Mi nem számít szolgálati időnek?
- Az az időszak, amikor a társadalombiztosítási jogviszony szünetelt, valamint
- az egyéni, társas vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők esetében azon időtartamot, amely alatt nyugdíjjárulék tartozással rendelkeznek.
Mit nem vesznek még figyelembe a NŐK 40-nél?
- Azokat a tanulmányi időket, amelyek egyébként elismerhetőek szolgálati időként,
- a passzív táppénz időszakát,
- a munkanélküli ellátás folyósításának időszakát,
- és az 1998. január 1-e előtti fizetés nélküli szabadság szolgálati időnek minősülő első 30 napját, amennyiben az igénybevétele nem gyermekgondozás vagy ápolás miatt történt.
Mint írtuk, a korkedvezményes nyugdíj igénybevételéhez 40 év jogosultsági idő szükséges, ebből legalább 32 év szolgálati idővel kell rendelkezni. Ha ez egyik feltétel nem teljesül, akkor nincs korkedvezményes nyugdíj.
Mikor lehet kevesebb ez a minimum 32 év?
Csak két esetben:
- ha az érintett súlyosan fogyatékos gyermeket nevel (ekkor 2 évet elengednek), vagy
- nagycsaládos anya, aki 4-nél több gyermeket nevel (gyermekenként egy-egy évvel csökken, legfeljebb 7 év engedmény adható).
Mi a jogosultsági idő?
Jogosultsági időnek számítanak alapvetően azok az időszakok, amikor keresőtevékenységet végeztünk (szolgálati idő), vagy ezzel egyenértékű jogviszonyban álltunk. A Nők 40-nél tehát 32 év szolgálati idő szükséges, amihez jön 8 évnyi másféle jellegű jogosultsági idő. Utóbbi lehet pl. a gyermeknevelés idején folyósított, pénzbeli ellátás, illetve a súlyosan fogyatékos vér szerinti, vagy örökbefogadott gyermek után kapott ápolási díj is.
Hogyan kell igényelni?
Első körben az leendő igénylőnek meg kell tudnia, megfelel-e a korkedvezményes nyugdíj feltételeinek. Ehhez a nyugdíjfolyósítónál kérelmezni kell egy adategyeztetést, mely során az érintett kap egy kimutatást arról, mely időszakokban volt biztosított és mennyi jogosultsági idővel rendelkezik.
Ha az érintett eleget tett a kritériumoknak, akkor igényelheti a Nők 40 korkedvezményes nyugellátást. A kérelmet elektronikusan lehet benyújtani, amelyhez szükséges Ügyfélkapu. A lépések:
- A magyarorszag.hu-n be kell jelentkezni a saját Ügyfélkapuba.
- Ezt követően a ’Nyugdíj, juttatás, segély’ menüpont alatt meg kell keresni a ’Nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban szereplő adatok egyeztetése iránti kérelem’ pontot.
- Az ’Ügyintézés elindítása után’ ki kell tölteni a kérelmezéshez szükséges űrlapot.
A nyugdíjfolyósító 5 napon belül elküldi a részletes kimutatást. Ha az abban szereplő adatok helyesek, akkor azt a kérelmező jelezheti a mellékelt elfogadó/észrevételező nyomtatványon. Amennyiben az adatok alapján az érintett minden kritériumnak megfelel, akkor kérvényezheti a kedvezményes nyugdíjat.
Abban az esetben, ha az adatok nem stimmelnek (hiányosak, pontatlanok), az igénylő 30 napon belül, egy nyomtatvány kitöltésével jelezheti észrevételeit. Ehhez csatolni kell azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják az érintett igazát (pl. munkakönyv, a foglalkoztatói igazolás, a bedolgozói kiskönyv). Ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor is érdemes közölni az eltérést, ugyanis ilyenkor a nyugdíjfolyósító megkísérli a beszerzésüket.
Még egy feltétel, jó, ha tudod!
A nyugdíjkérelem benyújtása után nem lehet az igénylő biztosított, vagyis a biztosítotti jogviszonyt még azelőtt meg kell szüntetnie, hogy megállapítanák számára a nyugdíjat.
A nyugdíj igénylését elektronikusan vagy személyesen is meg lehet tenni. Utóbbi a területileg illetékes kormányhivatalban intézhető, de mindkét esetben szükség van egy formanyomtatvány kitöltésére. Az eljárás lezárulta után írásban tájékoztatják a kérelmezőt a megállapított nyugdíj összegéről és a nyugdíjba vonulás időpontjáról.
Dolgozhatnak a nők korkedvezményes nyugdíj mellett?
Igen. A korkedvezményes nyugdíjban részesülő nők a versenyszférában idő- és jövedelemkorlátozás nélkül dolgozhatnak. A részletekről itt lehet olvasni.
Forrás: nyugdijmaskeppen.hu