Segítség, sérült csomag jött a futárral! Most mit csináljak? Itt a magyarázat
Egyre nagyobb arányban vásárolunk a neten – s mint mindennek, ennek is megvannak a maga kockázatai. Nem azt kapjuk, amit megrendeltünk, nem jön meg időbe – ezek a legtipikusabb eshetőségek. De mi van akkor, ha ugyan megjön, de már a futár kezében jól látszik, hogy sérült csomag érkezik. És mit lehet tenni, ha a kibontás után jön a feketeleves, mert maga a termék sérült, vagy hibás? Hova lehet fordulni ilyen – sajnos nem túl ritkán előforduló helyzetekben? Van, aki zsigerből rávágja, hogy természetesen ahhoz a céghez, aki kihozta. Hát itt kezdődnek a tévedések.
Az általános szabály ugyanis az, hogy a webáruház a felelős – függetlenül attól, hogy még nálunk, vagy már a szállítás során keletkezett a sérülés! Tehát minden esetben nekik is kell jelezni, hogy mi történt. De persze a megoldás közel sem ilyen egyszerű. Kezdjük azzal, hogy a webáruház is csak addig felelős, amíg át nem vesszük a sérült csomagot. Vagyis itt van a kutya elásva! Ugyanis amikor a futár odaadja és mi meg rutinszerűen aláfirkantjuk az elénk tolt papírt, vagy tabletet, azzal a mozdulattal már nem a webáruház lesz a felelős, innentől nekünk kell bizonygatni, hogy az adott sérülés nem nálunk, hanem korábban keletkezett. Valljuk meg, ez meglehetősen lehetetlennek tűnő vállalkozás…
A saját érdekünkben érdemes azt tudni, milyen lépéseket kell tenni az ilyen helyzetben. Ha a külső csomagoláson bármilyen sérülés látszik, azonnal fel kell vetetni a futárral egy úgynevezett kárjegyzőkönyvet. Ha erre a futár nem hajlandó – mert sajnos van ilyen, még ott a kézbesítő szeme láttára fotózzuk, vagy videózzuk le a sérülést.
Azzal kezdődik, hogy mit írunk alá!
Ha előre kitöltött nyomtatványt tesznek elénk, olvassuk el mi áll rajta. Ha az, hogy a csomagolás vagy a termék sértetlen és azt mi szignózzuk, semmi baj, ha az aláírás előtt megjegyzésben odaírjuk, hogy például sérült dobozt kaptunk.
De akkor is nagyon résen kell lenni, ha a futárnál lévő készüléken kell igazolnunk az átvételt. Mindenképpen pillantsunk rá hogy mi áll az aláírás feletti részen. Ebben ugyanis arról nyilatkozunk, hogy aláírásunkkal mit is ismerünk el pontosan. Ha csak az áll ott, hogy a csomagolás sértetlen, és tényleg az, akkor alá szabad írni. De ha az van odaírva hogy a termék sértetlen, ne írjuk alá addig, míg ott a futár előtt ki nem bontjuk a csomagolást és meg nem győződünk arról, hogy tényleg hibátlan terméket kaptunk. Ha nem így járunk el, és csak azután derül ki, hogy hibás, sérült, vagy rossz a termék – ugyan még mindig van kiút, ám ez már pénzbe fog kerülni nekünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a futárok sokszor rohannak és kukacoskodásnak veszik, ha alaposak vagyunk. Nem szabad, hogy befolyásoljon ez minket, mindenképpen ellenőrizzük még az ő jelenlétében a csomagot! De olyan eset is előfordulhat tipikusan tartós fogyasztási cikkek esetén, hogy nem is megoldható az ajtó előtt a kicsomagolása. Ilyenkor készítsünk videót a kibontásról – ez elegendő dokumentumnak számít reklamáció esetén.
Fogyasztóvédelmi kérdéseiddel a Hóvége ingyenes ügyfélszolgálatához is fordulhatsz!
Főleg kisebb termékek esetében akkor sincs nagy baj, ha csak később bontjuk ki és szembesülünk azzal, hogy nem működik vagy sérült a termék. Akkor járunk legjobban, ha nem a sérülésre hivatkozva járunk el: nehogy egy véget nem érő huzavonába sodorjuk magunkat. A jó megoldás, ha az ilyenkor járó tizennégy napos meggondolási lehetőséget választjuk, amit a jog indokolás nélküli elállásnak nevez. Így elkerülhetjük a huzavonát, mert a szabály szerint akár sérült a termék, akár nem, egyszerűen meggondolhatjuk magunkat, és visszaküldhetjük a terméket. Ezt természetesen írásban kell jelezni a webáruház felé. De figyelem, vannak kivételek is: ilyenek egyebek mellett a zenét illetve filmet tartalmazó árucikkek, vagy azok a termékek, amiket kifejezetten nekünk készítettek.
A szerző fogyasztóvédelmi szakújságíró, a Facsipesz című rádióműsor szerkesztő-házigazdája.



