Égési sérülés kezelése házilag – mit tegyél rá és mi az, amit tilos?
Az első percekben hozott döntések számítanak leginkább: az égési sérülés kezelése házilag ezen a ponton dől el. Egy rossz praktika vagy egy elkapkodott döntés komoly fertőzéshez vagy irritációhoz vezethet, úgyhogy jobb a higgadtság.
Ha összegyűlik a család az ünnepre, jóval többen többen sertepertélnek a konyhában. Olyanok is, akik kevésbé gyakorlottak, esetleg nem tudnak annyira figyelni, mert mondjuk kisgyermekek. Ilyenkor szinte lehetetlen, hogy valaki meg ne égesse magát. Az ilyen sérülések döntő többsége szerencsére nem súlyos, otthon is kezelhető. Sok tévhit él azonban arról, mit kell ilyenkor tenni. A nagymamától tanult tuti tippek sokszor inkább ártanak, mint használnak. Utánajártunk, mit érdemes tenni ilyen esetben.
Amikor megégetjük a bőrünket, nemcsak a felszíne sérül, hanem a hő hatására gyulladásos folyamat indul el, amitől a bőr természetes védelmi funkciója gyengül. Minél tovább marad a hő a szövetekben, annál mélyebb rétegek érintettek. Ezért az első és legfontosabb lépés nem az, hogy mit kenünk rá, hanem az, hogy a hőt minél gyorsabban elvonjuk.
Hűtés okosan
A friss égési sérülést hideg, folyó vízzel kell hűteni, akár 15-20 percig is. A csapból folyó hideg elég, nem kell jegelni. Ez csökkenti a fájdalmat, mérsékli a gyulladást, és segít megakadályozni, hogy a sérülés mélyebbre terjedjen. A jeges borogatás viszont kerülendőnem kell tovább sokkolni a már amúgyis sokkos állapotban lévő felületet.
Egyéb sérülésekkel kapcsolatos kérdésed maradt? Tedd fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 2 napon belül ingyenesen válaszolnak.
Mit tegyél rá a hűtés után?
Amikor a hűtés már megtörtént, a cél a bőr védelme és a gyógyulás támogatása. Enyhébb, felületes égéseknél gyógyszertárban kapható, kifejezetten égési sérülésekre fejlesztett krémek vagy gélek javasoltak (Neogranormon vagy Bepanthen is jó lehet). Ezek nem zsírosak, nem zárják el a bőrt, és segítik a regenerációt. Sokkal praktikusabb egy ilyen készítményt otthon tartani, mint improvizálni. Egyszer elég beszaladni a patikába, aztán évekig hű társunk lehet egy kis tégely.
Sokan esnek bele abba a hibába, hogy túl hamar kezelni akarnak, ahelyett hogy hagynák a bőrt megnyugodni. A hólyagok kiszúrása, alkoholos fertőtlenítés vagy illatos krémek használata mind csak lassítják a gyógyulást és növelik a fertőzés és irritáció kockázatát. Csak higgadtan: mérjük fel, mennyire komoly a sérülés, megpihent-e már picit a felület, majd utána álljunk neki az esetleges otthoni kezelésnek. Ha pedig súlyos a dolog, kérjünk segítséget.
Miért kerüljük inkább a házi praktikákat?
A legismertebb tévhitek közé tartozik a disznózsír, vaj vagy tejföl használata. Ezek az anyagok éppen hogy ártanak. Hőszigetelő réteget képeznek, bent tartják a meleget, és növelik a fertőzés kockázatát is. Az égési sérülés kezelése házilag itt siklik félre a leggyakrabban: a jó szándékú, de rossz megoldások súlyosbíthatják a problémát.
Néha nem elég az otthoni ellátás
Bizony, néha nem elég otthon kezelni a sérülést. Ha az égés nagy kiterjedésű, érzékeny ponton van (például arc, izület feletti terület, stb.) vagy nagyon mély, hólyagos, fehéres elszíneződéssel társul, esetleg nyílt sebet okozott, haladéktalanul hívjunk mentőt.



