Így készül a tökéletes sült krumpli: három módszert mutatunk, mindegyik remekül működik

A sült krumpli a világ egyik legolcsóbb és legnépszerűbb étele. Ha igazán jól van elkészítve, ezen nem is csodálkozunk. Hát ki a csuda ne tudna megenni egy jó adag roppanós szélű, belül krémesen lágy sült krumplit akármilyen szósszal?

A sült krumplit Amerika tette naggyá, de alapvetően a francia-belga határvidékről származik. Hogy ki találta fel előbb, az ma már teljesen mindegy, az egész vidéken tökéletes a sült krumpli, ezt tekinthetjük óhazának is.

Ha tökéletes sült krumplit akarunk készíteni, akkor több módszer közül választhatunk, mi most 3 biztos módszert hoztunk az előnyeikkel és a hátrányaikkal együtt. Bármelyiket is választjuk, fontos, hogy lisztesebb, magas keményítő tartalmú, sárgás krumplit válasszunk, például a Agria vagy White Lady. 

I. Az előfőzős módszer

A kruplikat mosás és hámozás után kb 0,5-0,6 mm-es hasábokra vágjuk, majd egy fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen csak ellepje. Adjunk hozzá két evőkanál ecetet, majd nagy lángon forraljuk fel a vizet, és főzzük utána még 8 percig.

Ha letelt az idő, vegyük ki a krumplihasábokat. Itassuk le konyharuhán vagy törlőkendővel, és hagyjuk szobahőmérsékletűre kihűlni. Ezután melegítsünk fel egy nagyobb, laposabb edényben olajat, és ha igazán forró (a próbakrumpli azonnal pezsegni kezd), akkor több adagban süssük ki benne a hasábkrumplikat. 

  • Előny: Hatékony módszer. Kevés olaj, maximális élvezet.
  • Hátrány: gyenge gáz, lassú melegítés mellett a krumpli elázik és szétfő – csak akkor válasszuk ezt, ha jó erős a tűzhelyünk!

Ha kevesebb olajat szeretnénk a konyhába, vagy nem akarunk olajszagot, akkor ezt az előfőzési módszert sütőben sült krumplihoz is használhatjuk. Ez esetben 200 fokon 35-50 percig sütjük, miután bekentük a hasáboka 3-4 ek olajjal.

II. A belga módszer

A belgák és a szakácsiskolák módszere a kétszer sütés. A módszer lényege, hogy először a mosott, leöblített, szárazra törölt hasábokat 200 fokos olajban 2-3 percig elősütjük. Ezután kivesszük az olajból, lecsöpögtetjük, majd fél órán át hűtjük. Ha az idő letelt, akkor ismét 200 fokra melegítjük az olajat, és 4-5 percig sütjük a krumplit, amíg ropogós, aranyszínű nem lesz a széle. Ezután alaposan lecsöpögtetjük, utána ízesítjük.

  • Előny: évtizedek óta biztos módszer, a nagy séfek is így csinálták, nem lehet mellényúlni vele. Emellett nagyon jól lehet vele tervezni.
  • Hátrány: Viszonylag sok pacsmagolás van vele.

Ha marhafagyúval csináljuk, az eredmény csodálatos lesz, de növényi olajjal is működik (pl. repce).

III. A hideg módszer, amit Dragomán tett híressé

A hidegen indítós módszert itthon Dragomán György tette ismertté. A módszer lényege, hogy a hasábra vágott krumplikat egy vastag falú edényben annyi hideg olajjal öntjük le, ami kényelmesen ellepi. Ezután alágyújtunk és a keverés vagy mozgatás nélkül addig sütjük, míg a belül puha, kívül roppanós krumplihasábok maguktól a felszínre úsznak. Ha kész vannak, fémszűrőben lecsöpögtetjük és néhány percig pihenni hagyjuk, mielőtt sóznánk és tálalnánk.

  • Előny: hibátlan végeredmény relatív kevés olajban pancsolással és kevés konyhai tudással is. Konkrétan hozzá sem kell nyúlni a krumplihoz miután alágyújtottunk.
  • Hátrány: sokáig tart, és viszonylag keveset lehet csinálni belőle, mert egy nagyobb lábasnak is megvan a maximum kapacitása. 1 kg krumpli felett meg se próbáljuk, de az a maximum, és ehhez is bő 1,5 liter olajat kell használnunk.

Neked melyik módszer jött be a legjobban?

Tökéletes sült krumpli

A három legjobb módszer
Recept nyomtatása
Fogás köret
Konyha belga, francia
Kulcsszavak köret, sültek
Előkészítési idő 20 perc
Elkészítési idő 20 perc
Teljes idő 40 perc
Adag(ok) 6 főre
Költség 1500 forint

Hozzávalók

  • 1 kg lisztes burgonya (pl. Agria vagy White Lady)
  • 1,5 liter növényi olaj (módszertől függ)
  • 1 csipet

Elkészítés

Az előfőzős módszer

  • A krumplikat mosás és hámozás után kb 0,5-0,6 mm-es hasábokra vágjuk, majd egy fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen csak ellepje. Adjunk hozzá két evőkanál ecetet, majd nagy lángon forraljuk fel a vizet, és főzzük utána még 8 percig.
  • Ha letelt az idő, vegyük ki a krumplihasábokat. Itassuk le konyharuhán vagy törlőkendővel, és hagyjuk szobahőmérsékletűre kihűlni. Ezután melegítsünk fel egy nagyobb, laposabb edényben olajat, és ha igazán forró (a próbakrumpli azonnal pezsegni kezd), akkor több adagban süssük ki benne a hasábkrumplikat.
  • Ha kevesebb olajat szeretnénk a konyhába, vagy nem akarunk olajszagot, akkor ezt az előfőzési módszert sütőben sült krumplihoz is használhatjuk. Ez esetben 200 fokon 35-50 percig sütjük, miután bekentük a hasáboka 3-4 ek olajjal.

A belga módszer

  • A belgák és a szakácsiskolák módszere a kétszer sütés. A módszer lényege, hogy először a mosott, leöblített, szárazra törölt hasábokat 200 fokos olajban 2-3 percig elősütjük. Ezután kivesszük az olajból, lecsöpögtetjük, majd fél órán át hűtjük. Ha az idő letelt, akkor ismét 200 fokra melegítjük az olajat, és 4-5 percig sütjük a krumplit, amíg ropogós, aranyszínű nem lesz a széle. Ezután alaposan lecsöpögtetjük, utána ízesítjük.
  • Ha marhafagyúval csináljuk, az eredmény csodálatos lesz, de növényi olajjal is működik (pl. repce).

A hideg módszer, amit Dragomán tett híressé

  • A hidegen indítós módszert itthon Dragomán György tette ismertté. A módszer lényege, hogy a hasábra vágott krumplikat egy vastag falú edényben annyi hideg olajjal öntjük le, ami kényelmesen ellepi. Ezután alágyújtunk és a keverés vagy mozgatás nélkül addig sütjük, míg a belül puha, kívül roppanós krumplihasábok maguktól a felszínre úsznak. Ha kész vannak, fémszűrőben lecsöpögtetjük és néhány percig pihenni hagyjuk, mielőtt sóznánk és tálalnánk.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Letettem 1 milliót az álomházra, aztán jött a hidegzuhany: visszajár a pénz a vételi szándéknyilatkozat után?

Mit tehetsz, ha félretájékoztattak, és szeretnéd visszakapni a pénzed?

Gyertyával időt mérni?! Imádják az unokák ezt a 6 ingyenes játékot a nagyival

Nyáron sok családban visszatérő kérdés, hogy mivel foglalják le az unokát a nagyszülők. Egy idő után a társasjátékok is előkerülnek, de a telefon vagy a tablet sokszor csábítóbbnak tűnik.

Novemberig ontja a virágokat és mindent kibír: a kert legszívósabb növénye az évelő díszgyertya

Az évelő díszgyertya az egyik leghálásabb évelő: késő tavasztól az első fagyokig virágzik.

Ez a legfinomabb fügelekvár recept, ami valaha próbáltam: sűrű, zamatos és pofonegyszerű elkészíteni

Ez a fügelekvár mérföldekkel veri a méregdrága bolti változatokat, és kevesebb cukorral is készíthető.

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat