100.000 forintra büntethetnek, ha így szállítasz a tetőcsomagtartón – a rakomány rögzítésének szabályai

Gondoltad volna, hogy egy hétvégi kiruccanásnál – esetleg költözésnél – amikor a kajak, a lécek – vagy épp a bútor – a tetőn landol, valójában egy pontosan szabályozott ügybe keveredsz? A KRESZ nem viccel. Meg van határozva, mennyit lóghat túl a rakomány, hogyan kell rögzíteni, s hogyan kell jelölni a túllógó részeket. Ha ezeket figyelmen kívül hagyod, nemcsak a saját idegeid, hanem a pénztárcád is bánhatja.

Személyautó: mennyire lóghat túl a rakomány?

Ha személyautóval indulsz neki, és a tetőcsomagtartóra pakolsz, a rakomány előre és hátra legfeljebb 40 centiméterrel nyúlhat túl a jármű szélétől. Ezzel szemben, ha a csomagtérből vagy a jármű hátsó részéből lóg ki valami, akkor hátrafelé legfeljebb 1 méterre, oldalirányban pedig 40 centiméterre lóghatsz túl. Fontos, hogy a rendszám és a lámpák mindig jól láthatóak maradjanak, mert ha eltakarja őket a rakomány, már önmagában szabálysértéssel indítjuk a napot.

Teherautók és utánfutók esetében…

Nyitott platós járműveknél a rakomány hátrafelé maximum 2 méterre lóghat ki, de csak addig, amíg ez nem haladja meg a rakfelület hosszának felét. A pótkocsi esetében a szabály még szigorúbb. A vontató jármű rakománya egyáltalán nem nyúlhat túl a hátsó részen, semennyire. A rendőrök mérlegelhetnek, de a szabály egyértelmű. Nem érdemes packázni.

Hogyan kell jelölni a túlnyúló rakományt?

Ami túllóg, azt bizony jelölni is kell valahogyan. A KRESZ szerint nappal legalább 40×40 cm-es piros vagy piros-fehér zászlót kell kitűzni a túllógó részre. Éjszaka ennél szigorúbbak a követelmények, a hátsó részen piros fény és piros fényvisszaverő, az előre kinyúló részen fehér fény és fehér fényvisszaverő kell, hogy látható legyen. Ha a rakomány oldalirányban is túllóg, akkor bizony oldalsó helyzetjelző lámpákkal vagy borostyánsárga fényvisszaverőkkel is kell, hogy készüljünk, főleg sötétedés utáni utaknál.

Rögzítés, rögzítés, rögzítés…

A rakományt úgy kell rögzíteni, hogy ne csússzon, ne essen le és ne szóródjon szanaszéjjel. Kis tárgyaknál egy erős gumipók elég lehet, de ha bútorok vagy nagyobb darabok utaznak a tetőn, a biztonsági hevederek vagy spaniferek lesznek a jó választás. A laza rögzítés balesetveszélyes, szóval inkább költs egy kicsi extra időt a biztos rögzítésre, mintsem egy milliós kár vagy bírság legyen a jutalmad, netán egy baleset.

Kérdésed lenne autós témában? Keresd Ügyfélszolgálatunkat és kollégáink két munkanapon belül válaszolnak.

A súly is számít

Nemcsak az a fontos, mennyire lóghat túl a rakomány, hanem az is, mennyit nyom. Személyautó esetén a tetőcsomagtartón elhelyezett terhelésnek mindig a gyártó által megadott maximális súlyhatáron belül kell maradnia – ez általában amúgy 50–75 kilogramm, de mindig ellenőrizni kell az adott kézikönyvet. Teherautók és platós járművek esetében a rakomány súlya meghatározza, hogyan lehet biztonságosan rögzíteni, milyen hosszúságú túllógás engedélyezett, s mennyire befolyásolja a jármű stabilitását. A rakományt mindig biztosan rögzíteni kell, a súlyhatárokat pedig be kell tartani.

Bírság: mire számíthatsz?

A túlnyúló vagy rosszul rögzített rakomány szabálysértésnek számít. A bírság összege nem fix, az eset körülményeitől függ sajnos. Ha a rakomány nem okoz balesetveszélyt, több tízezer forintos összegre lehet számítani. Ha viszont szélességileg túl lóg, s veszélyt jelent, a bírság akár százezres nagyságrendű is lehet. Az eljáró hatóság a helyszíni körülmények és a szabálysértési eljárás alapján dönt a pontos összegről. Mindegyik eset és megítélő más. Mindenesetre ne így tanuljuk meg, hogy mennyire lóghat túl a rakomány hivatalosan. Ha az előírásokat figyelmen kívül hagyod, a pénztárcád és a közlekedésbiztonság bánja.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyi a legmagasabb munkanélküli segély? Így jön ki a nettó összeg

A munkanélküli segély összege változó. Mutatjuk, hogyan számolhatod ki a neked járó támogatást.

Mekkora a szülési szabadság hossza? Mutatjuk, mikor mehetsz végre pihenni!

Eleged van a munkából a 8. hónapban? Tudd meg, mennyi a szülési szabadság hossza, mikor kezdheted el, és mi az, ami kötelezően jár neked!

Középiskolába felvételizik a gyerek? Határidőktől a legfontosabb tudnivalókig, itt a teljes menetrend

Összeszedtük egy helyre a 2026-os középiskolai felvételi legfontosabb lépéseit, hogy ne utólag derüljön ki, miről maradtatok le.

Így kérhető az a vérvétel, ami előre jelzi a komoly betegségek kockázatát

A csomag nemcsak széleskörű betekintést enged egészségügyi állapotunkba. Most nagyon kedvező áron érhető el.

Ki kaphat végleges rokkantsági ellátást 2026-ban? Ez ugyanaz, mint a rokkantsági nyugdíj?

Nem nyugdíj, nem is rokkantsági nyugdíj, de nyugdíjszerű ellátás.

Mennyit keres egy országgyűlési képviselő? Nem semmi emelést kapnak idén

Ön kap fizetésemelést idén? Biztosan nem akkorát, mint egy képviselő. A HVG nemrégiben...