Bukod a kollégiumot, ha ezt a papírt nem csatolod a jelentkezéshez: mindenhol kérik!

Ha most nyertél felvételt az egyetemre, és szeretnél kollégiumi elhelyezést kérni, fontos, hogy időben és hiánytalanul csatold a szükséges dokumentumokat – különben könnyen lecsúszhatsz a férőhelyről. Az elsőéves kollégiumi jelentkezés mindig szoros verseny, és egyetlen hiányzó igazolás is elég lehet ahhoz, hogy kizárjanak a pályázatból.

Mikor és hol kell jelentkezni?

Az egyetemek általában már augusztus első napjaiban megnyitják a kollégiumi jelentkezési felületet (általában a Neptunban). A konkrét határidők, szabályok és a csatolandó iratok listája az adott intézmény hivatalos tájékoztatójában található meg – ezt legtöbbször a felvételi értesítő mellékleteként is elküldik.

Ezek a dokumentumok kellenek szinte mindenhol

Különösen fontos a lakcímen élők számáról szóló hatósági bizonyítvány – enélkül szinte sehol nem fogadják el a jelentkezést. A jövedelemigazolások, iskolalátogatási papírok és egyéb igazolások is szerepet játszanak a rászorultság megállapításában.

A leggyakrabban bekért dokumentumok:

  • Hatósági igazolás az egy lakcímen élőkről
    Kormányablaknál vagy önkormányzatnál igényelhető, igazolja, kik és hányan élnek az adott címen.
  • Jövedelemigazolás
    A szülők (vagy eltartók) legfeljebb 3 hónapos kereseti papírjaira lehet szükség.
  • Testvérek iskolalátogatási igazolása
    16 év alattiaknál gyakran elegendő a diákigazolvány másolata, de előfordulhat, hogy születési anyakönyvi kivonatot is kérnek. 16 év felett minden esetben iskolalátogatási igazolás kell.
  • Tartós betegségről vagy árvaságról szóló dokumentumok
    Ezek előnyt jelenthetnek. Orvosi igazolás vagy határozat szükséges.
  • Válási határozat
    Ha a szüleid elváltak, a jogerős bírósági határozatot is csatolnod kell.
  • (Opcionálisan) tüdőszűrési lelet
    Van, ahol kérik, van, ahol nem – ellenőrizd az adott kollégium tájékoztatóját!

Ha van még kérdésed a jelentkezéssel kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Mi alapján dől el, ki kerül be?

A férőhelyek száma mindenhol korlátozott, és nem kizárólag a távolság számít. Az elsőéves kollégiumi jelentkezés során általában az alábbi szempontokat mérlegelik:

  • szociális rászorultság (jövedelem, eltartottak száma stb.)
  • állandó lakcím és egyetem közötti távolság
  • tanulmányi eredmények
  • esetleges sport- vagy közösségi tevékenység
Kollégiumi szoba.

A szociális helyzet megítélése nem mindenhol egységes. Egyes egyetemeken például fix jövedelemhatár alatt kell lenni a bekerüléshez, míg máshol az eltartók és eltartottak arányát is figyelembe veszik. Az biztos, hogy az elsőéves kollégiumi jelentkezés során minden apró részlet számít – ezért fontos a pontos dokumentáció.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A kórházi táppénz mértéke 2025-ben: kinek jár a maximális összeg?

Hogyan kell intézni a táppénzt, ha valaki kórházba kerül?

Háztartási nagygép pályázat 2025: ez egy ordas nagy kamu, mutatjuk, mit nézzen, hogy ne húzzák le

Az utóbbi hónapokban több Facebook-csoportban és fórumon is felbukkant egy új támogatás háztartási nagygépekre, de van vele egy kis baj.

Gazdaságos fűtés energiatakarékos elektromos konvektorral? Így használd, hogy tényleg spórolj

A energiatakarékos elektromos konvektor lehet jó megoldás, ha kiegészítő fűtésként használod, de nem helyettesíti a központi rendszert.

Budapest mellett elvarázsolt világ vár: mosómedve-tréning, rókaetetés is van a Budakeszi Vadasparkban

Több mint ötven állatfaj, játszóterek és látványos etetések minden nap, hétköznapokon és ünnepnapokon is.

Heti akciók: a kávé most fél áron, a tök 60% kedvezménnyel kapható a szerdai hajrában

Ne maradj le ezekről az akciókról: féláron kávé, olcsó zöldség, ajándéknak való csoki és sok más.