Még mindig megfizethető kollégiumban lakni: megnéztük, mennyivel lettek magasabbak a díjak

A legtöbb egyetem augusztus elejéig várja a hallgatók kollégiumi jelentkezését. Bár a kollégiumi díjak növekedtek, még mindig jóval megfizethetőbbek, mint az albérletek. Egy kollégiumi férőhely legfeljebb a harmada egy bérelt szobának (!), de jellemzően ettől is alacsonyabbak az árak, pár ezer forinttól pár tízezer forintig terjednek. Cikkünkben bemutatjuk néhány népszerű egyetemi kollégium árait.

Kinek jár egyetemi kollégiumi férőhely?

Egyetemi kollégiumi férőhelyeket elsősorban szociális alapon osztanak ki, de az intézmények között eltérő szabályok lehetnek. Bizonyos helyeken csak államilag támogatott, máshol csak önköltséges hallgatók részesülhetnek kollégiumi helyben.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok között szerepel az érettségi bizonyítvány, a szülők három hónapnál nem régebbi jövedelemigazolása, a lakcímkártya, valamint igazolások a hátrányos helyzetű státuszról és az eltartott családtagokról, illetve az ő tanulói jogviszonyukról (ha van).

Hogyan kell jelentkezni a kollégiumba?

A kollégiumi jelentkezés az egyetemi informatikai rendszerekben, mint az ETR vagy a Neptun, történik. A jelentkezés jellemzően július és augusztus között zajlik, és rövid időn belül kiderül, hogy a jelentkező sikerrel járt-e. Minden egyetem saját követelményeket határoz meg, melyek az intézmény honlapján találhatóak. Jellemző, hogy később lehetőség van pótjelentkezésre is, ha nem teltek be a férőhelyek.

Egyetemi kollégium ára

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)


A BME több kollégiummal rendelkezik a fővárosban. Az egyetemi kollgium ára az államilag támogatott hallgatók számára a Bercsényiben 11.650 forint, míg az önköltségesek 23.300 forintot fizetnek. A Schönherz kollégiumban az államilag támogatottak 9.320 forintot,
míg az önköltségesek 20.970 forintot fizetnek havonta. Ezek a kollégiumok jól
felszereltek, két- vagy négyágyas szobákkal, amelyek hűtővel és fürdőszobával
is rendelkeznek. Az egyetem többi kollégiumában a díjak 10.000-12.000 forint
körül mozognak az államilag támogatott képzéseken.

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

Az ELTE Budapesten nyolc, Szombathelyen pedig két kollégiummal rendelkezik. Az Ajtósi Dürer sori kollégium díja 14.650 forint, a Damjanich Utcai kollégium 12.320 forint, míg a Márton Áron kollégium havonta 18.475 forintba kerül. Ezek az árak mind az állami ösztöndíjas, mind az önköltséges hallgatók számára érvényesek.

Budapesti Gazdasági Egyetemi Kollégium Ára (BGE)

A Budapesti Gazdasági Egyetem különböző karain különböző kollégiumok állnak rendelkezésre. A Mátyásföldi kollégium kétágyas szobái államilag támogatott képzésben 11.650 forintba, önköltségesen pedig 23.300 forintba kerülnek havonta. A háromágyas szobák államilag támogatottan 9.320 forintba, önköltségesen pedig 20.970 forintba kerülnek. A Lengyel Gyula és a Bagolyvár úti kollégiumokban hasonló árakkal találkozhatnak a hallgatók.

Károli Gáspár Református Egyetemi Kollégium Ára

A Károli Gáspár Református Egyetem kollégiumaiban, mint a Bethlen Gábor, Bocskai vagy Nagykőrösi kollégium, az államilag támogatott hallgatók havi 9.320 forintot, míg az önköltséges hallgatók 21.500 forintot fizetnek.

Pécsi Tudományegyetem (PTE)

A Pécsi Tudományegyetem kollégiumai árai 15.600 és 32.500 forint között mozognak. A szobák általában blokkos rendszerben vannak kialakítva, ahol közös fürdő, WC és konyha áll a lakók rendelkezésére. A kétágyas szobák mellett háromágyas szobák is elérhetőek, egy blokkban négy vagy hat ember osztozik a közös helyiségeken.

Szegedi Tudományegyetem (SZTE)

A Szegedi Tudományegyetem kollégiumi díjai az állami ösztöndíjas hallgatók számára havi 10.000 forint körül, míg az önköltséges képzésben részt vevő diákok számára 10.000-16.000 forint körül mozognak. Az SZTE kollégiumai kedvezőbb árakat kínálnak a fővárosi egyetemekhez képest.

Széchenyi István Egyetem (Győr)

A Széchenyi István Egyetem kollégiumaiban a kétágyas szobák havi díja 22.000 forint, míg a háromágyas szobákban 13.000-16.000 forint között mozognak az árak.

Debreceni Egyetemi Kollégium Ára

Az egyetemi kollégium ára az elsőévesek számára 18.000-32.000 forint között mozog, míg az Arany Sándor Diákapartmanban 38.000 forintot kell fizetni egy kétágyas szobáért.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyermekápolási táppénz: Mennyi nap jár a beteg gyerek után? Mutatjuk!

A gyermekápolási táppénz – vagyis a gyáp – célja, hogy részben pótolja a...

Lecserélné az ablakot, ajtót? Ingyenpénzt kaphat rá az államtól és az önkormányzattól

Ablakcsere pályázat állami és önkormányzati támogatással vagy akár önerő nélkül. Ezek a lehetőségek.

A nyugdíjrögzítés szabályai: mikor érdemes kérni és hogyan kell?

Aki nem követi folyamatosan, hogy éppen mit módosítanak a nyugdíjtörvényen, könnyen lemaradhatott egy fontos hírről: megváltoztak a nyugdíjrögzítés szabályai.

Honnan tudod, hogy blokkoltak a Viberen? 5 árulkodó jel, ami megmutatja

Hogy ne kelljen tovább agyalnod, cikkünkben mutatunk 5 árulkodó jelet, amiből kiderül az igazság.

Szlovénia autópályáin utazol? Komoly bírság lehet a vége, ha erre nem figyelsz

Ha idén nyáron Szlovénián keresztül vezet az utad, van egy dolog, amit semmiképp sem hagyhatsz figyelmen kívül: a szlovén autópálya-matrica. Enélkül ugyanis elég kellemetlen meglepetés érhet: akár jelentős bírsággal is számolhatsz, ha az ellenőrzéskor kiderül, hogy matrica nélkül használod az autópályát.