Közösségi média vagy kapcsolat? Ön dönt!

Történt-e már Önnel otthon ülve meccsnézés, sorozat vagy filmnézés közben, hogy a telefonjához nyúlt, rákattintott a Facebook-ikonra, és egyszer csak azt vette észre, hogy már nem tudja hol tart a meccs, sorozat, film? Előfordult-e már az, hogy ilyenkor teljesen behúzta a telefon képernyője, és már nem csak pörgetette a Facebookot, hanem rá is kattintott linkekre? Egy idő után azon kapta magát, hogy a meccs, a sorozat vagy a film „már nincs meg”. De még csak az sem, hogy milyen posztok rabolták el a figyelmét. Valójában tehát kimaradt a meccs vagy a filmnézés élményéből, és nem kapott érte semmit. Véget ért a meccs, a sorozat vagy a film, és nem tudja elmesélni (legalábbis jó pár részletet nem), hogy milyen volt, de arról sem tudna mesélni, hogy mit adott a közösségi média pörgetése. 

Közösségi média vagy kapcsolat?

Mert az esetek többségében az relevánsat nem ad. Mint arról már írtam itt korábban, a releváns információ az, ami meghatározza életünket, befolyásolja a döntéseinket, továbbá mely információk befolyással bírnak ránk. Vagy, amelyek révén a világot jobban értjük, illetve hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb döntéseket hozhassunk. A közösségi média hírfolyamában áramló tartalmak jelentős része nem ilyen.

Kíváncsi vagy, hogyan használhatod biztonságosan a közösségi oldalakat? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink ingyenesen válaszolnak a kérdéseidre!

Azok az agy jutalmazási rendszerét rabul ejtő, pszichológiai háttértudással „előállított” működések, melyek következtében mindig várunk valami újabbra, érdekesebbre, „nekünk valóra”. Ám ha megnézzük a híreket, a hírfolyamokat, a posztokat, a hirdetéseket, akkor az az idő, amit velük eltöltünk és a kapott, számunkra releváns információ között semmilyen pozitív arányosság nincs. És nem is lesz soha. Mert a közösségi média hírfolyamának első sorban már nem ez a célja.

A közösségi média: a figyelem elrablója

A közösségi média feladata a figyelem elrablása lett. A figyelmünk pénzt termel, és természetesen nem nekünk. A figyelem más(ok általi) irányítása a kontroll elvesztésével jár, és aki elveszíti az irányítást, az elveszíti az idejét és a „mi lenne nekem jó” kérdésére adott válasz lehetőségét. 

Mégis, mit is jelent a figyelem?

Néha, amikor az emberek azt hiszik, hogy figyelnek, valójában csak arra várnak, hogy a másik fél abbahagyja, és tudjon rendesen telefonozni. A figyelem elmaradásából pedig kapcsolati válságok is lehetnek. Pedig a telefon megvár, a társas kapcsolatok viszont az „ott és akkor” pillanatairól szólnak. Hiába gondolja valaki azt, hogy neki erőssége, hogy két helyre is tud figyelni, én nem vetném alá ezt egy tesztnek. Továbbá mit közlünk ilyenkor a másik ember felé, mikor megosztjuk a figyelmet? Ő vajon azt érzi, hogy ő fontos, hogy ő számít, hogy csak rá figyelnek, amikor a befogadó feje a telefonban van? Természetesen nem. Ő joggal éli meg azt, hogy nem annyira fontos. A hallgatás tehát azt jelenti, hogy odafigyelünk arra, amit a másik mond, és elég ideig felfüggesztjük azt, amit csinálunk, hogy jóhiszeműen és a megértés őszinte igyekezetével befogadjuk a mondandót. Természetesen van, amikor halaszthatatlan(nak tűnik) a nyomkodás, ilyenkor viszont lehet időt kérni: jobb a befejezett cselekvés után teljes figyelmet adni, mint ott is lenni, meg nem is.

A társas viszonyainkat nem kell telefonmentessé tenni, csak keretbe kell tenni. A párok tagjainak is jár a „telefonidő”, de annak tervezetten, kontrolláltan és megegyezéssel kell megszületnie, azaz egymásra hangolva.

Csetből kattintás és az idő

Amire érdemes még figyelni, az a csetből kattintás jelensége. Arra gondolok, hogy gyakran a telefonhasználat egy cseteléssel kezdődik, válaszolunk valakinek vagy ráírunk valakire. Aztán míg a válaszra várunk, körbe is nézünk egy kicsit a neten. És ez a körbenézés be is húzza az önjutalmazását vágyát, agyunk rátekeredik a tanult működésre, és elkezdődik a belezuhanás a közösségi média szakadékába. A csetből kattintások sokasága lesz, az idő folyik, a délután és az este úgy telik el, úgy emlékszik rá az ember, hogy „semmit nem csináltam”. Mármint semmit nem csinált, ami számára igazán jó lett volna. Hiszen az emberek többsége idővel belátja, hogy úgy ment el az ideje, hogy nem kapott érdemben semmit, amit abból elvihetne a holnapba.

Ettől nem fogunk jóllakni

Előfordul, hogy valaki észleli, hogy már 30 perce eteti a telefon, és láthatóan azzal, amit kap, nem lakik jól. De nem leteszi a telefont, és elkezd csinálni valami olyat, mi számára fontos, hasznos, amire szüksége van, hanem elszomorodik azon, hogy már elment 30 perce. „Most már mindegy!” – sóhajtja csalódottan. Nem, nem mindegy. Elment 30, ám megmenthető további 40 vagy 60 perc. Mint az edzés a kezdők esetében: „Minek futni 2 kilométert, mikor igazából ötöt kellene?”. A két kilométerből lesz 5, a „minek” mondatból viszont 0 lesz. A kevesebb nem kevés, csak még nem a teljes. A kevesebb a teljességhez vezető út.

Ahhoz, hogy jó hallgatója legyen társának és saját magának, ahhoz meg kell változtatnia az egyes helyzetekre vonatkozó kereteit. Ez egy folyamat, nem pedig egyetlen esemény. Konkrét, mérhető, reális, azaz teljesíthető célokat kell felállítani a telefonhasználat szabályozására is. Nem 4 létrafokot kell lépni, hanem elég mindig egyet.

Legközelebb ezekről a létrafokokról írok, hogy minden érintett visszakaphassa a saját idejét, a saját pihenését, a saját nyugalmát, a kapcsolatait és a jelenét.

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.