Személyi kölcsön még soha nem fogyott annyi, mint márciusban

Soha nem fogyott még annyi személyi kölcsön, mint idén márciusban – derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. A jegybanki statisztika szerint pontosan 90,84 milliárd forintra kötöttek szerződést az igénylők, amire korábban még sosem példa. Kiderült az is, hogy átgalosan az egy szerződésre jutó hitelösszeg márciusban 3,3 millió forint volt, amit a bankok 15,6 százalék átlagos éves kamatra folyósítottak. Ez a kamat Bank360 adatai szerint 2 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel ezelőtt, és nyárra további csökkenést jósolnak az elemzők.

A lakáshitelek is erősen fogytak márciusban, a 137 milliárd forintot is meghaladó eredményre utoljára három éve volt példa. A felvett lakáshitelek 80 százaléka piaci kamatozású volt, a fennmaradó pedig államilag támogatott jelzáloghitel, például CSOK Plusz. 76 százalékot használt lakás vásárlására fordították az igénylők, újépítésű lakást a szerződött összeg 12 százalékából vásároltak, a maradékot építésre, felújításokra költötték a hitelfelvevők. Az átlagos hitelösszeg itt 19,9 millió forint volt.

Kérdésed van a hitelekről? Fordulj bizalommal a Hóvége ügyfélszolgálatához, ahol kollégáink két napon belül segítenek neked a kérdéseid megválaszolásával.

21,2 milliárd forint volt a munkáshitelek új szerződéses összege, a 2025. januári indulástól kezdődően összesen 59 milliárd forint értékben történt szerződéskötés – derül ki az MNB statisztikájából. Azt is megtudtuk, hogy az igénylők szinte mind a maximális 4 milliós összeget veszik fel (átlag 3,86 milliót).

Milyen hitelt nem szabad fölvenni?

Ez változó. Mindegyik hitel nagyon kellemetlen tud lenni, ha nem tudjuk törleszteni a részleteket. „Először azt kell tisztázni, hogy milyen kereteket engedhetünk meg hosszú távon. Csak akkor vegyünk fel hitelt, ha mindenképp vissza tudjuk fizetni” – mondta lapunknak korábban Korponai Levente, a money.hu üzletágvezetője. Hozzátette: minden hitelnek vannak feltételei, amik általában táblázatos formában elérhetők a bankok internetes oldalain, ezért viszonylag könnyen össze is lehet őket hasonlítani. Ez mindenképp tegyük meg, szánjuk rá az időt. „És akkor láthatjuk az egyéb díjakat, például a büntetőkamat csúszás esetén. Szóval mindenképp nézzük meg, mi van a kondíciókban” – mondta Korponai Levente.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyökerestül tépi ki a szőrt, mégsem gyullad be a bőr: ez a legolcsóbb gyanta házilag

Az ára töredéke a bolti gyantáknak és meglepő módon sokkal könnyebb is használni.

Eddig lehet intézni a kötelező rendszámcserét – rengeteg autóst érint a határidő

Bár logikus lenne, de a csere nem automatikus, hanem a tulajdonosoknak kell utána járni. Mutatjuk hogyan.

Teljesen ingyenes a kertmozi Budapest legszebb parkjában: Ponyvaregény, A bárányok hallgatnak és még egy rakás nagy film

A Városliget idén nyáron is megtelik pokrócokkal, piknikkosarakkal és mozizni vágyó emberekkel.

Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling...

Elveszett a blokk? Nem biztos, hogy bukta a garancia: ezt is elfogadja a bolt

Reklamálni csak és kizárólag a vásárlást igazoló blokkal lehet. Vagy mégse?
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat