Egy alkoholbeteg és a vele együtt függő társ esete

Böcskei Balázs addiktológiai szakírónk mai írásában egy alkoholbeteg és a vele együtt függő társ esetét dolgozza fel. A konkrét történet kitalált, de mindent az életből merít, a konzultáns számos hasonlóval találkozik praxisa során.

Gyakori tapasztalatom a különböző online önsegítő csoportokat figyelve, hogy a posztolók abban kérnek tanácsot, hogy miként tudnának még jobban vagy máshogyan segíteni egy függő, szerhasználati zavarral küzdő családtagjukon, barátjukon. Az ilyen csoportokban a tagok jellemzően anonim módon vannak jelen. A csoportok küldetése különböző lehet, számos közülük a gyakran érthető tanácstalanságot, illetve a megtapasztalt tehetetlenséget tükröző feltárásoknak is teret enged. Általában a csoporttagok empátiával állnak az érintettekhez. A csoportokkal foglalkozó nyilvános kutatásról nem tudok, így nem is tudom megerősíteni, hogy a segítséget vagy a tanácsot kérők többsége nő, de mintha az jellemző lenne, hogy ők többször osztják meg a hozzátartozói megéléseiket és nehézségeiket. 

Gyakran a posztolók akár több éve (vagy évtizede) függő kapcsán kérnek tanácsot, segítséget. Nem elvitatva egy társ vagy hozzátartozó nehézségét, küzdelmét, illetve jó szándékát, van itt egy másik „dolog”, amiről beszélni kell. A társnak és hozzátartozónak nemcsak azt kell látnia, amiben a szerhasználó van, hanem azt is, amiben ő van. Magán is kell segíteni, vagy magán kell elsőkörben segíteni. Hiszen, ha régóta fennálló rendszerről van szó, akkor fontosabb lenne inkább együttfüggőségről beszélni (erről részletesen Marjai Kamillával folytatott beszélgetésemet). 

Az alábbiakban egy fiktív esetet írok le annak érdekében, hogy megvilágítsam, miért is kell/lehet együttfüggőségről beszélni, és miért nemcsak az érintett szerhasználónak van olyan feladata magával, amiről beszélni kell, hanem a hozzátartozónak is.

Az eset kitalált, jellemző emberi viselkedéseket és viszonyulásokat tükröz. Az élet természetesen nem sematikus, így egy-egy ilyen fiktív esetbe ne lássunk bele annál többet, minthogy az felmutat és illusztrál „működéseket” és rendszereket. Ha valaki úgy érzi, hogy megszólította a történet, csak annyit vegyen ki belőle, ami abból az övé. A valóság mindig bonyolultabb, mint amennyit egy-egy szemléltető írásban le lehet abból írni. Itt és most „csak” a jellemzőbb elemekből építkezem.

Esetünk legyen egy férfi-nő társas kapcsolat: két együtt függő társ. A férfi alkoholbetegségét tagadja, illetve alkoholfogyasztására az ismert elhárító mechanizmusokat alkalmazza („nem iszok olyan sokat”; „csak hétvégén”; „más többet iszik”; „nincs semmi bajom, most voltam orvosnál”, stb.). Munkáját alapvetően (még) el tudja látni, elismerik a munkahelyén, számítanak rá. Esetében utóbbi jellemzője alapján egy magasan funkcionáló alkoholfüggőről beszélünk. A folyamatos, megszakítás nélküli alkoholfogyasztás éppúgy jellemző rá, mint egy-egy időszakokra való megszakítás, majd újra a rendszeres(ebb) fogyasztás. 

A férfi közös háztartásban él egy nővel. A nő munkahelyén szintén elismert, alkoholfogyasztása ritka, leginkább rekreációs jellegű. Élettársi viszonyban vannak, a férfi súlyosbodó alkoholfogyasztása ellenére csak nagyon ritkán képezi beszélgetésük tárgyát az alkohol. A férfi kimaradásai, ingerlékenysége, indulatkezelései, szociális és érzelmi kihágásai egymás között folyamatosan normalizálásra és elfogadásra kerül: a férfi részéről az előbb idézett elhárító mondatok (mechanizmusok) révén, és a nő is szintén gyakran bagatelizál („hát igen, sokat ittatok/ittál, figyelni kell erre”). A férfi másnaposságával járó társas vagy munkahelyi következményeket (késés, pontatlanság, túlóra a másnaposság miatt) szintén tabuként kezelik. A férfi és nő között az intimitás az alkoholfüggőség súlyosbodásával sérült, majd jelentősen háttérbe is szorult. Ez megnyilvánul az egymás felé tanúsított (szexuális) érdeklődés hiányában is. 

A férfinek az alkoholfogyasztásra indokot kereső magyarázkodásait a nő megértéssel fogadja, saját maga, illetve saját baráti köre számára a férfi előnyös tulajdonságait emeli ki. A nő jár terápiába, de a társválasztására vonatkozó önismereti-önreflexiós szakaszhoz érve jellemzően ott hagyja a segítőt, és új pszichológust keres. A férfi is járt korábban segítőhöz, ahol viszont – a szégyen, illetve a bűntudat miatt – az alkoholfogyasztási szokásait elhallgatta. 

Kérdéseid vannak az alkoholizmussal és a segítséggel kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk ingyenes, és gyorsan válaszokat kapsz tőlünk.

A továbbiakban a nőre fókuszálok. Az előbb idézett elhárító reagálásai ellenére, néha – ahogyan ő fogalmaz – „valahol érzi”, hogy a kapcsolat megrekedt, hogy a férfi józanul is kevés érdeklődést mutat a kapcsolat iránt. A nő ezt gyakran nehezen is éli meg, érzelmi veszteségei jelentősek, de – mint fentebb, a reagálásait látjuk – ezeket az érzéseit és a hiányokat rendszeresen lehasítja magáról. Jellemző, hogy amikor baráti köre vagy segítők reflektáltatják lehetséges esetleges társfüggő mivoltjára, akkor indulatos lesz. Veszekedni kezd úgy a környezetével (barátaival), mind a pszichológussal. Az elfojtott érzéseit azonban még a veszekedések alkalmával sem önti rá alkoholfüggő társára. 

Kapcsolatuk nagyon magas érzelmi intenzitással indult, gyakran fel is idézi ezt a nő magában („bárcsak minden olyan lenne”). Mikor a kapcsolat problémáin gondolkodik, visszatérően a múlt szép emlékei iránti nosztalgiájába esik. Idővel olyan gondolatok és kapcsolódó érzéseket is észrevesz magán, minthogy a férfi életmódjának áldozatának tekinti magát, ugyanakkor mindezt, mint egy megváltoztathatatlan élet velejárójának tekinti. 

Kapcsolatukra a nyílt, őszinteséget nélkülöző kommunikáció jellemző (pl. férfi hajnali hazaérkezéseiről, másnapos feszültségéről, vagy fizikai állapotáról ritkán beszélnek). A nő és a férfi között a beszélgetések is inkább a „szokásos” vagy kevésbé fontos témákról zajlanak. 

Eddig a két együtt függő társ kitalált esete. A rövid esetismertetésből kiderülhetett, hogy nemcsak a férfi a függő (alkoholbeteg), hanem a nő esetében is érdemes lenne foglalkozni a társ- vagy együttfüggőség fennállásával. Mert nemcsak az a probléma, ha valaki X éve iszik, hanem az is felvet kérdéseket, hogy mi az, ami a másikat, a partnert benne tartotta ebben a X évben. Mert a szerhasználó-függő nem egyedül áll ezekben az években, hanem – mint jelen esetben látjuk – ketten állnak azokban. Ebben a történetben kettejük között egyik fél részéről sincs meg az egyértelmű és nyílt kommunikáció sem saját maguk, sem a másik ember felé. Helyette jelen van a kellemetlen érzésekről való beszéd elkerülése és a kölcsönös hallgatás. 

Arra bíztatok minden érintetett, hogy nemcsak a függő, hanem a hozzátartozó is legyen kíváncsi arra, hogy a helyzetéből való kilépést mi gátolja; miért gyakorolja maga is a saját életében a halogatás, az elhárítás és a szőnyeg alá söprés gyakorlatait.

Az elefánt sokszor bent van a nappaliban, ahogyan azt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának kézikönyvének címében is van (innen elérhető). Az, hogy egy kapcsolaton belül nem veszik azt észre, ahhoz nagyon gyakran egy másik ember is kell (főleg, hogy egyébként mindenki látja az elefántot).

Ezért ki-ki saját magának kért segítséggel nemcsak egyéni látását kapja vissza, hanem a kapcsolaton történő változtatás lehetőségét is.

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.

(Képeink kizárólag illusztrációs célokat szolgálnak. Forrásuk: Adobe Stock.)