Ne dőlj be az élelmiszercímkék trükkjének! Ezt a dátumot keresd a „minőségét megőrzi” helyett

Magyarországon évente 2 millió tonna élelmiszer kerül a kukába, miközben sokan nem jutnak megfelelő ételhez. A pazarlás olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak, hiszen a világban minden kilencedik ember éhezik. A probléma hazánkat sem kerüli el: a felnőtt lakosság több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ugyanakkor az alultápláltság a hazai gyerekek körében is jelent van. Hogyan csökkenthető az élelmiszer-veszteség? A helyes tárolás, a vásárlás megtervezése mellet fontos, hogy ismerjük, mit jelent a termékeken feltüntetett lejárati dátum. Minőségét megőrzi vagy fogyasztható? Cikkünkben áttekintjük, melyik micsoda, és miként segíthetnek a pazarlás csökkentésében.

Kétmillió tonna élelmiszer: évente ennyit dobunk Magyarországon a kukákba. Érdemes az okok mellett azzal is foglalkozni, hogyan csökkenthető a hulladékba kerülő ételek mennyisége – hívja a fel a figyelmet a Nébih. Éhezni kétféleképpen is lehet: ha valaki nem jut elegendő, az egészsége megőrzéséhez szükséges energiamennyiséghez (napi 2200-2500 kalória), akkor mennyiségi vagy abszolút éhezésről beszélhetünk. Minőségi éhezés akkor lép fel, ha a napi energiaszükséglet ugyan biztosított, de egy vagy több tápanyagban (szénhidrát, fehérje, vitaminok vagy ásványi anyagok) hiányt szenved a szervezet.

idős férfi üres tányért tart az asztal felett

Megehetem-e, ha lejárt? Minőségét megőrzi vagy fogyasztható?

A „lejárt” önmagában nem pontos kifejezés. A csomagolt élelmiszereken kétféle jelöléssel találkozunk: a „minőségét megőrzi” azt jelzi, hogy a megadott tárolási körülmények között meddig marad fogyasztható és őrzi meg eredeti minőségét a termék. Az adott dátum után minőségükből, élvezeti értékükből veszthetnek, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem fogyaszthatók. Ilyen jelölést találunk láthatunk a konzerveken, kekszeken és a szárított vagy gyorsfagyasztott élelmiszerek csomagolásán.

Ezzel szemben a „fogyasztható” jelzést a mikrobiológiai szempontból gyorsan romló élelmiszerek (tejtermékek, felvágottak, hidegkonyhai saláták) csomagolására kerül. (Jellemzően hűtőtárolást, azaz 0-10 ⁰C fokot igénylő termékek esetében.) A megjelölt felhasználhatósági dátum után fogyasztásuk kockázatos lehet, veszélyt jelenthet az egészségre még akkor is, ha esetleg nincsenek látható romlási jelek.

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője azt ajánlja, a rövid lejárati idővel rendelkező élelmiszerek, például tejtermékek, húsfélék, felvágottak, tojás és hal esetén a megadott fogyaszthatósági határidőn már ne használjuk fel azokat, mivel ételfertőzésnek, esetleg –mérgezésnek tesszük ki magunkat. A minőségmegőrzési időt azonban kezelhetjük rugalmasan: ha az élelmiszeren nem látható, érezhető minőségi probléma, egy ideig még fogyasztható.

fagyasztott húsok egy mélyhűtőládában

Pazarolni drága – így érheted el, hogy minél kevesebb élelmiszer végezze a kukában

Nagyobb akciók esetén érdemes betárazni a húsokból, halakból, hiszen azért is jó a mélyhűtő, hogy mindig legyen tartalék. Túlzásba azonban semmiképpen se essünk: a telepakolt fagyasztóláda nemcsak a rezsinket dobhatja meg, hanem a költségeinket is – főleg, ha nem fogyasztjuk el a húsokat időben. Jó tudni: a legtöbb alapanyag, el nem fogyasztott étel lefagyasztható – ez a közeli lejáratú termékre is igaz!

Az ételmaradékokból új ételeket varázsolhatunk. Ehhez számos maradékmentő tippet adtunk mi is: rizs, főtt tészta, pörkölt, zöldség, ezekből is készülhet másnapi ebéd.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mi az a progresszív adózás és kell-e tőle rémüldözni? Tisztázzuk a félreértéseket

Aki többet keres, arányosan többet is adózik. Ez papíron nem hangzik rosszul.

Ne vegye meg a krumplit, ha ilyet lát a héján: belül már rohadásnak indult

Ezekre a jelekre érdemes figyelni, hogy ne járj pórul a vasárnapi ebédnél. Mutatjuk mik a külső jelei a belső rohadásnak!

Szuper kedvezmények 30 év alatti fiataloknak Európa-szerte: mutatjuk, mi tud az EYCA Classic kártya

Fedezd fel az EYCA Classic kártya előnyeit! 30 év alatti fiataloknak kínál rengeteg kedvezményt Európa-szerte kultúrára, utazásra és szórakozásra – mutatjuk, mire használhatod!

Nem vagytok házasok? Így kerülhet az apa neve a gyermek anyakönyvébe!

Nem vagytok házasok? Az apasági nyilatkozat segítségével a gyermek hivatalosan is az apa nevét viselheti. Mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet elintézni!

Pályakezdési juttatások 2025-ben: évi több millió forintot kaphatnak a fiatalok, összegyűjtöttük a lehetőségeket

Ha most indulsz a munkaerőpiacon, többféle állami és munkáltatói pénzre is jogosult lehetsz.

25.000 forintból oda-vissza megjárod: 6 +3 gyönyörű európai város – olcsó utazások a FlixBus járataival

Őszi kiruccanás busszal? Itt vannak a friss, szeptemberi akciók.