Csíkszentmihályi Mihály: ezt tanultuk a flow-elméletből

Csíkszentmihályi Mihályt az Amerikai Pszichológiai Szövetség elnöke a pozitív pszichológia első számú kutatójának nevezte. De vajon hogy érkezett meg ide az a kisfiú, aki tízévesen ölre ment egy francia kisfiúval azon vitatkozva, hogy a Nyolcvan nap alatt a föld körül című könyvet nem Jules Verne, hanem egy magyar író, Verne Gyula írta. Pedig sohasem élt Magyarországon. Fiuméban született, majd családjával Rómába költözött, ahol édesapja éttermében volt felszolgáló. 22 évesen emigrált Amerikába és ott kezdett pszichológiával foglalkozni. A flow elméletről szóló könyvében arról ír, hogy nincs magyar szó, amelyik pontosan visszaadná ennek a szónak a jelentését. Mégis biztos benne, hogy nincs a világon még egy hely, ahol jobban megértenék, hogy mit jelent ez a fogalom.

Mi az a flow-elmélet?

Csíkszentmihályi Mihály először az éppen alkotó művészeken keresztül vette észre, hogy teljesen bevonódnak az alkotásba. Olyanok, mintha transzba estek volna és ezt ugyanezt érezte a sakkozókon, táncosokon, stb. is. Elkezdett interjúkat készíteni olyan emberekkel, akik szívesen végeznek bármilyen tevékenységet. Autotelikusnak nevezte el azokat a tevékenységeket, amelyeket önmagukért végzünk, mindenféle jutalom nélkül. Megfigyelte, hogy ilyenkor az ember teljesen bele tud merülni az adott tevékenységbe és képes a figyelmét csak arra irányítani. Ilyenkor nem cikáznak a gondolatok össze-vissza, „áramlatban” vagyunk.

Hogyan tudja élvezetessé tenni a flow a munkát?

Ebből bontotta ki a flow-elméletet, amelynek részeként külön foglalkozik a munka és a flow kapcsolatával. A legtöbb ember számára kérdés, hogy mégis hogy lehet a munkát élvezni, hiszen  a munka az csak munka. Csíkszentmihályi viszont arra jött rá az interjúk alapján, hogy akik elégedettek az életükkel, azok valamiféleképpen érzelmileg kapcsolódnak a munkájukhoz és egyikük sem húzott éles választóvonalat a munka és a szabadidő közé. Így vélekedtek az életükről az olasz hegyi faluban lakó, főként helyi gazdálkodással foglalkozó emberek, akik még 76 évesen is -ha esik, ha fúj- kaszálnak, ellátják az állatokat, főznek és unokákra vigyáznak. És ugyanígy érez az életével kapcsolatban az az amerikai gyári munkás is, aki bármilyen gépet meg tud szerelni mindenfajta képzettség nélkül, mert elmondása szerint érzelmileg azonosul a gépekkel és mindig megtalálja, hogy mi a gép hibája. Majd munka után hazaérve a kertjébe épít ki saját kezűleg öntözőrendszert, mert ezt szereti csinálni. 

Hogyan lehetséges az, hogy egyeseket elgyengít a stressz, mások meg erőt merítenek belőle?

Csíkszentmihályi Mihály úgy vélekedett erről, hogy akik tudják hogyan alakítsanak át egy reménytelen helyzetet új, kontrollálható áramlat-tevékenységgé, azok jól fogják érezni magukat és megerősödve kerülnek ki a nehéz helyzetből.

De mi szükséges ehhez az átalakításhoz?

  1. Egyfajta öntudatlan magabiztosság, amikor hiszünk abban, hogy a sorsunk irányítása a saját kezünkben van és nem kételkedünk abban, hogy az erőforrásaink elegendőek lesznek. Éppen ezért ebben az állapotban nem a környezet feletti uralom megszerzése a cél, hanem hogy hogyan tudunk a környezet részeként harmonikusan működni.
  2. A figyelem világra való összpontosítása. Amíg minden figyelmünk befelé irányul, nem vesszük észre a környezetünket. Azok, akik tudják, hogy hogyan alakítsák át a stresszt kihívássá, nagyon kevés időt töltenek azzal, hogy önmagukra gondolnak
  3. A flow-hoz fontos, hogy az ember a képességeinek megfelelő kihívással kerüljön szembe, ehhez pedig az önismeret.
  4. Új megoldások felfedezése. Ha egy helyzetben csak az akadályokat látjuk vagy a problémára fókuszálunk, nem vesszük észre a megoldási lehetőségeket. Ezt érzékletesen azzal a példával szemlélteti a flow-elmélet, hogy egy átlagos festő eldönti, hogy mit szeretne festeni, majd leül a vászon elé és lefesti amit kigondolt. Egy igazi művész pedig folyamatosan alakítja a képet, a felbukkanó színeket és formákat követve folyamatosan kapcsolatban van a képpel és reagál arra.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Budapest mellett elvarázsolt világ vár: mosómedve-tréning, rókaetetés is van a Budakeszi Vadasparkban

Több mint ötven állatfaj, játszóterek és látványos etetések minden nap, hétköznapokon és ünnepnapokon is.

Heti akciók: a kávé most fél áron, a tök 60% kedvezménnyel kapható a szerdai hajrában

Ne maradj le ezekről az akciókról: féláron kávé, olcsó zöldség, ajándéknak való csoki és sok más.

Rokkant parkolási igazolvány 2025-ben: így intézhetjük el lépésről lépésre

A rokkánt kártya kifejezés használata, noha a köznyelvben elterjedt, félrevezető lehet, hiszen amit a legtöbben értenek alatta, az valójában a mozgáskorlátozott parkolási igazolvány.

Dolgoznál tovább akkor is, ha hirtelen sok pénz állna a házhoz? Ezt jól fontold meg!

Megnyerted a lottót, sok pénz állt a házhoz? Azon gondolkodsz, hogy felmondasz? Érdemes a lottónyeremény után is megtartani a munkádat!

Nincs még egy ilyen arborétum az országban, mint az alcsúti: páratlan élmény, 40 hektárnyi lenyűgöző látvány

Budapesttől alig egy órára fekszik ez a 40 hektáros természeti csoda, amely minden évszakban más arcát mutatja.