Bármennyire is szép az ünnep, igen nagy anyagi terhet ró a családokra. Különösen nehéz helyzetben vannak a rászoruló sokgyermekes családok, akiknek sok esetben még a hétköznapi kiadások is komoly gondot jelentenek. Akár tartós, akár átmenti problémáról van szó, segítséget kérni nem szégyen. Kihez fordulhatunk, miben támogathatnak minket? Segítség nagycsaládosoknak – mutatjuk a szervezeteket!

Egy kutatás szerint a magyar családok nagy átlagban 120 ezer forintot terveznek elkölteni az idei karácsonyra. Sok vagy kevés? Ha abból indulunk ki, hogy tavalyhoz képest mennyivel drágábbak az élelmiszerek – pedig már akkor is nagy volt a drágaság – meg úgy minden más, szolgáltatásoktól kezdve az egyéb cikkekig, akkor azért el lehet képzelni, hogy menüstül-ajándékostul tényleg kijön az a százhúszezer. Ez persze csak egy átlag. Sokan kénytelenek ennek töredékéből megoldani az egész ünnepet, rengetegen pedig még csak álmodni sem mernek ajándékokról, szépen feldíszített fáról, terített asztalról.

A jelenlegi lakhatási és élelmiszer költségek mellett sok nagycsaládosnak jelent komoly nehézséget a háztartási eszközök, tisztálkodószerek beszerzése, a gyerekek ruházkodása, de ott vannak még a tanszerek, a játékok és így tovább. Egy tönkrement mosógép bármikor megboríthatja a családi költségvetést, ahogy abból is hatalmas problémák adódhatnak, ha valamilyen oknál fogva kiesik az egyik szülő jövedelme. Váratlan helyzetek bármikor jöhetnek – ha úgy érezzük, saját erőből nem tudunk kikecmeregni a bajból, akkor érdemes minél hamarabb utánajárni, hogy hol kaphatunk segítséget.

Kihez forduljak? Segítség nagycsaládosoknak

A Kihez forduljak? éppen ezért indult el a Hóvégén. Szolgáltatásunkkal könnyen megtalálható a lakóhelyhez legközelebb eső alapítvány, szervezet vagy intézmény, ahol segíthetnek nekünk.

Az Európai Unió GDP-adatait évről évre elkészítik regionális bontásban. Az EU húsz legszegényebb régiója között évek óta három magyar szerepel: a 2021-re vonatkozó adatok alapján Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye) a 20. , a Dél-Dunántúl (Somogy, Tolna, Baranya) a 18., míg Észak-Alföld pedig (azaz Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye) az EU 14. legszegényebb magyar régiója.

Hogyan járhatunk utána, hogy például egy Hajdú-Biharban élő nagycsalád milyen szervekhez, szervezetekhez fordulhat?

  1. A ’Kihez forduljak’ keresőjébe először azt kell beírnunk, hogy milyen településen élünk. Ezek után lehet hozzáadni a szűrési feltételeket:
  2. A ’Miben?’ menüpont alatt kiválasztjuk a háztartási cikkeket (ez a kategória sok dolgot lefed, pl. tisztítószerek, ruhák, játékok, tüzelő, háztartási gépek stb.).
  3. A ’Kinek?’ pont alatt a ’Család’ címszó alatt bejelöljük a ’gyermek’ és a ’sokgyermekes család’ pontokat.
  4. A ’Hol?’ részben megjelölhetjük, hogy helyi, megyei vagy országos szervezeteket keresünk-e. Nagycsaládosok esetében érdemes mindhármat megnézni, hiszen pl. egy kistelepülésen nagy valószínűséggel kevesebb a lehetőség, mint egy megyeszékhelyen.

Ezek a szervek, szervezetek, amelyek segítséget nyújthatnak a nagycsaládosoknak:

Az adott település polgármesteri hivatala. Általában a szociális osztályt kell keresni, ha szeretnénk megtudni, hogy helyben milyen támogatások érhetők el.

REMÉNY kora” Gyermekvédelmi Alapítvány: Az alapítvány a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat segíti. Adománygyűjtéseket szerveznek gyermekvédelmi intézményeknek, iskoláknak. Telente 600-1000 adag meleg ételt osztanak a rászorulóknak. Önkénteseik segítséget nyújtanak krízishelyzetekben. Az egész országban tevékenykednek.

ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány: A Hetednapi Adventista Egyház által létrehozott, nemzetközi hálózat részeként működő alapítvány célja a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatása. Feladatuknak tartják a krízishelyzetben lévők segítését, szintén országosan működnek.

Anyák az Anyákért Alapítvány: Azonnal segítséget igyekeznek nyújtani az anyagi, szociális vagy egészségügyi krízisbe jutott családoknak és a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek.

Kelet-Európa Misszió Alapítvány: A misszió nemzetközi – svájci alapítású – felekezetközi keresztény karitatív szervezet. Magyarországon, Erdélyben, Székelyföldön, Vajdaságban és Kárpátalján szegény, hátrányos helyzetű, fogyatékos nagycsaládban élő gyermekeket támogatnak.

UTOLSÓ SZALMASZÁL Alapítvány: A társadalom perifériájára szorult, halmozottan hátrányos helyzetű családokon, idős, beteg embereken, és a hátrányos helyzetű gyermekeken igyekeznek segíteni, életesélyeiket javítani.

Kapcsolódó cikkünk: Kihez forduljak? Hol juthatok élelmiszer adományhoz?
Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Babaruha olcsón az Aldiban: egy ezres a pihe-puha, bőrbarát anyagból készült body

Átfutottuk az Aldi akciós újságját és kincsekre leltünk. Babaruha olcsón, pizsamák és hálózsákok kifejezetten jó darabáron kaphatók. A zuhanykészletek árát tovább csökkentette az Aldi...

Ügyfélszolgálat: „Ez nem holmi csengeri örökösnő, hanem Nigéria, asszonyom!

Videónkból kiderül, hogy telefonos csalók áldozata kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Persze eleinte még nem is tudta a rászedett hölgy, hogy átverték. Vigasztalhatja a tudat: Ma...

Idősek otthona: soron kívüli elhelyezés, átmeneti megoldások, várólisták – mutatjuk a tudnivalókat

Az idősek otthonába való bekerülés, különösen szociális alapon, számos tényezőtől függ, amelyek közé tartozik az intézménytípus, a költségek, a gondozási szükséglet és a várólisták...