Hogyan juthatok be külföldi egyetemre?

Az első és legfontosabb: készülj időben és tudatosan! Ehhez összegyűjtöttük azokat a tudnivalókat, amelyekre szükséged lesz, ha külföldön tervezel továbbtanulni. Az adott országtól és az egyetemi szak típusától is függ, hogy mi kell a sikeres felvételihez. Mi most azokat a támpontokat mutatjuk, amelyek segítenek a döntésben és felkészülésben, hogy magabiztosan menj végig a folyamaton.

Hogyan juthatsz be külföldi egyetemre? Mik a felvételi követelmények?

Mivel minden intézménynél más a felvételi követelmény, ezért fontos, hogy időben kezdj tájékozódni. Vannak az adott ország felvételi rendszerére jellemző sajátosságok, de még azon belül is van különbség egyes egyetemek felvételi rendjében. Míg Magyarországon egy központi felvételi eljárásban kell megfelelni, addig más országban az érettségit veszik figyelembe, megint máshol pedig saját felvételit íratnak és nem érdekes hogyan sikerült az érettségid. Az angolszász és az európai országok nagy részére jellemző, hogy a felvételinél a személyes motivációra helyezik a hangsúlyt. Emiatt gyakori, hogy interjúztatják a jelentkezőket, motivációs levelet kérnek, illetve a jelenlegi tanáraid által írt ajánlólevelet. Ettől sokkal személyesebbé válik a felvételi eljárás, nemcsak a ponthatároknak kell megfelelni. 

A nyelvvizsga esetében mindenképpen nemzetközi nyelvvizsgára lesz szükséged, angolszász területen az IELTS vagy TOEFL, németnél a TestDaf. Ezért nagyon nem mindegy, hogy mikor kezdesz utánajárni a követelményeknek. Egy plusz vizsga megszerzése – főleg, a hivatalos okmányok és igazolások beszerzése – sok időt vehet igénybe. Figyelj arra, hogy vannak olyan vizsgák, amelyeket évente egyszer, maximum kétszer hirdetnek meg – le ne csússz róla! Az is lehet egy buktató, ha például az online jelentkezési lapot elfelejted kitölteni vagy kihagysz egy lépést. Érdemes tájékozódni, hogy a nyelvvizsgát már a jelentkezésnél figyelembe veszik vagy elegendő az évkezdésnél bemutatni a bizonyítványt.

Részletes, konkrétabb segítséget ezen a felületen találhatsz, ahol az egyes tagállamok egyetemi felvételi követelményeit nézhetjük meg.

Jelentkezési határidők

Általánosan elmondható, hogy az itthoni februári felsőoktatási jelentkezési határidőhöz képest más országokban hamarabb zárul le a jelentkezés. Az Egyesült Királyságban például többnyire januárban lezárul a jelentkezés, Írországban február vége, Ausztriában és Németországban inkább jellemző a tavaszi, nyár eleji jelentkezési határidő. Hollandiában például nincs egységes jelentkezési rendszer. A többi ország esetében is egyetemenként eltér a jelentkezési határidő, illetve gyakori, hogy van egy első körös jelentkezési határidő, majd a személyes beszélgetésre külön időpontot ad az intézmény.

Mi mennyibe kerül?

Ha utánanéztél a részletes felvételi eljárásnak, ugyanilyen alapossággal járd körül a választott országot és az egyetem kínálta egyéb lehetőségeket is. Nézz utána, hogy mennyibe kerül a kollégium vagy lakást bérelni. Hogyan lehet bejutni a kollégiumba és milyen opciók jöhetnek szóba, ha nem kaptál helyet?

Gondold át milyenek az utazási költségek a városon belül, mennyibe kerül majd egy havi megélhetésed: étel, bulik, tanszerek, szabadidős programok. Járj utána, hogy van-e ösztöndíj lehetőség vagy esetleg az egyetemi tanulmányokon keresztül végezhetsz-e a témához kapcsolódó diákmunkát.

A tandíjakról és támogatásokról itt találsz részletes tájékoztatást.

Nem érdemes kutyafuttában meghozni egy ilyen döntést, hiszen éveket töltesz majd a választott országban. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.

Mennyi gyerektartást kell fizetni? Sokan meglepődnek, hogy a fizetésen kívül más szempontok is számítanak

A gyerektartás mértéke általában a különélő szülő jövedelmének 15–25 százalékához igazodik, de a gyermek szükségletei és a család anyagi helyzete is számít.

Mennyibe kerül a gáz köbmétere? Mutatjuk, hol a határ és mikor kell többet fizetni

Fűtés és fürdés: a két legnagyobb fogyasztási mód.

Megugrott a gyógyszerköltsége? Így kérje a gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatát

Ez nem történik meg automatikusan, az illetőnek magának kell beszereznie a szükséges igazolásokat és benyújtania a kérelmet.

Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig

A Lidl egységes bérrendszert alakított ki az egész országban és a fizetések mellett plusz juttatásokat is kínál.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat