Tetőzött az infláció januárban – legalábbis a jegybank szerint

Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója. A kockázatok ugyanakkor nem lettek kisebbek.

A fogyasztói árak csökkenése 2023 második felében felgyorsul és várhatóan 2024-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba – tette hozzá.

Az első két hónap inflációs folyamatait elemezve, elmondta, hogy a februári adat (25,4 százalék év/év) megfelelt a várakozásoknak.

A 25,4 százalékos drágulás a legnagyobb az EU-ban. Csehországban a második legnagyobb, de még ott is sokkal kevesebb, mint hazánkban, 18,4 százalékos. Németországban pedig mindössze 9,3 százalék.

Balatoni András sajtótájékoztatóján arról is beszélt, az élelmiszerek drágulása historikusan és nemzetközi összehasonlításban továbbra is magas, azonban az áremelkedés üteme februárban már második hónapja csökkent. Ezzel szemben a piaci szolgáltatások árazása a jelentős januári átárazások miatt emelkedő pályán maradt – fűzte hozzá.

Infláció: 15-19,5 százalékos éves átlagra számítanak

Az MNB kedden már közzétette a jelentés főbb számait: 2023-ra 15,0-19,5 százalék közötti éves átlagos inflációt jeleztek előre. Ez megegyezik a decemberi prognózissal. Az adóhatásoktól megtisztított maginfláció idén a 16,9-19,4-es sávban alakulhat, míg három hónapja 14,9-17,4 százalékkal számoltak.

Okok:

Balatoni András az infláció mérséklődésnek külső tényezői között a csökkentő energia-nyersanyagárakat és szállítási költségeket említette. A gázárak a háború előtti szintek alá estek a szállítási költségek a világjárvány előtti szintek alá süllyedtek – mondta.

A jegybank elemzése szerint a csökkenő lakossági fogyasztás „fegyelemzőleg hat” az árazási magatartásra és a második félévben segíti a dezinflációs folyamatok felgyorsulását. A vállalatok inflációs várakozásai minden ágazatban, különösen a kiskereskedelemben, jelentősen csökkentek – hívta fel a figyelmet Balatoni András.

A reálgazdasági kilátásokról elmondta, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye tovább csökkent. Szerintük azonban az év közepétől élénkülhet a gazdaság.

Az is kiderült, hogy a jegybank 3,6-3,7 százalékos munkanélküliséggel számol 2023-ra, amely 2024-re 3,1-3,6 százalékra csökkenhet. 

A jegybank szerint a bruttó keresetek a versenyszférában 14 százalék körül nőhetnek, és erre a vállalati profitok dinamikus emelkedése is teret biztosít – fogalmazott. A béremelkedés üteme jövőre 10 százalék körüli szintre lassulhat.

Az árak sokkal gyorsabban nőnek, mint a fizetések, tehát csökkennek a reálbérek

Az MNB negyedéves jelentése szerint a fogyasztói árak növekedése 2022. szeptember óta meghaladják a nominális béremelkedést, vagyis már több mint fél éve csökkennek a reálbérek éves alapon. A friss várakozás szerint a reálbérek éves átlagban 0,6-1,4 százalékkal csökkennek 2023-ban, míg jövőre 2,1-3,3 százalékos emelkedés várható.

A háztartások fogyasztási kiadásai az idei 1,1-2,0 százalékos csökkenés után jövőre 2,1-3,1 százalékkal emelkedhetnek.

Balatoni András végül azt is elmondta, hogy nem számolnak az élelmiszer-árstopok kivezetésével. A kivezetés egy százalékponttal emelheti az inflációt, de sok múlik a kereskedők viselkedésén.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.

Ingázók, figyelem! Hipergyorsan beér Budapestre, ha ismeri ezt a megoldást

Az őszi lezárások Budapesten alaposan feladják a leckét az agglomerációból érkezőknek.

Nem kapod meg a pénzt, ha új bankszámlára kérnéd az utalást és ezt a lépést kihagyod a Kincstárnál

Utólag visszaszerezni a pénzt sokkal körülményesebb, mint néhány percet rászánni az ügyintézésre.

Nyugdíj megváltása pénzben 2026: ezekkel a feltételekkel lehetséges, itt vannak a pontos részletek

A nyugdíj előtt álló a saját életpályáját utólag nem tudja megváltoztatni, de jobb feltételekkel indulhat, ha megállapodást köt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat