20 százalék fölött az infláció az élelmiszernél

A vártnál is brutálisabb az áremelkedés mértéke: év végére várták, de a fogyasztói árak átlagosan már szeptemberben több mint 20%-kal meghaladták az egy évvel korábbit.

Egyetlen hónap alatt 4,1%-kal emelkedtek az árak átlagosan, az infláció áttörte a „lélektani” 20%-os határt: idén szeptemberben már 20,1%-ra nőtt a KSH adatai alapján. Tetszik vagy sem, a pénzromlás igenis adó, amit minden magyar fizet – és még fizetni is fog, ráadásul egyre többet.

Száguld az élelmiszerek ára: 35%-os drágulás!

Az élelmiszerek átlagosan 35,2%-kal drágábbak, mint egy éve. Ezen belül a háztartásokban korábban alapnak számító cikkekből szép lassan luxus lesz (vagy már lett): a kenyér 76,2%-kal, a sajt 68%-kal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém 66,3%-kal, a margarin 61,2%-kal, a száraztészta 60,2%-kal, a tojás 53,7%-kal drágult.

A rezsicsökkentés csökkentése berobbantotta az áremelkedést

Tudtuk, hogy az augusztusi 15,6%-ról még tovább fog nőni az áremelkedés üteme, de az elszálló energiaárak még srófoltak is rajta. A rezsicsökkentés szabályainak augusztus 1-jétől hatályos módosítása következtében a háztartási energia 62,1%-kal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 121%-kal, az elektromos energiáé 28,9%-kal nőtt. A palackos gáz ára 45%-kal, a tűzifáé 43,8%-kal növekedett (utóbbiért a kormányzati tűzifaprogram is vastagon felelős).

Mindennek is nőtt az ára

A tartós fogyasztási cikkek 14,7%-kal, a szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,2%-kal, ezen belül a szeszes italok 16,5%-kal drágultak. A járműüzemanyagok ára 5,8%-kal lett magasabb. A szolgáltatások díja 8,2%-kal emelkedett.

Hogy is volt ez az „indokoltnál magasabb”?

A gyorsan változó tételekről megtisztított maginfláció az egy hónappal korábbi 19-ről 20,75%-osra változott. A nyugdíjas-infláció pedig, vagyis az idősek fogyasztási szokásai szerint átsúlyozott mutató 15,7-ről 21,9%-ra nőtt írja a HVG. Mint korábban beszámoltunk róla, nemrégiben döntött a kormány a nyugdíjemelésről. Ennek kapcsán írták azt egyes sajtótermékek, hogy az emelés az „indokoltnál magasabb”, ünnepelve a jóságos állambácsi nagylelkűségét. Annak ismeretében, hogy idén összesen 13,4%-kal emelkedik a nyugdíjellátások összege, miközben nyugdíjas-infláció a 22%-ot verdesi, talán nem kellett volna hátast dobni.

Meddig megy ez a borzalom?

A választási osztogatás hevében mintegy 1600 milliárd forintot szórtak ki az embereknek, ebből már több mint 1000 milliárd ment el. Most itt a spórolás ideje: jön a 20% fölötti infláció (már itt is van), jövőre is két számjegyű lesz a drágulás, a cégeknek pedig valahogyan egy durván lelassuló növekedés időszakát kellene kibírni – írja a HVG a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése alapján.

Ebben arról is szó van, hogy a jegybank év végére 20-22% környékére várja az inflációt, ami majd csak 2023 elején tetőzik. Azaz, még a mostani nagyon magas szintről is csúnyán tovább nőhetnek az árak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kiteszik a munkahelyéről? Ennyi végkielégítés jár önnek, már 3 év után is számíthat rá

Egy munkahely elvesztése sosem könnyű, különösen akkor, ha emiatt egyik napról a másikra anyagilag is kiszolgáltatott helyzetbe kerül az ember.

„Azt mondták, ingyen ajándék tablet” – Brutális pénzügyi csapda, vigyázat a telefonos szerződésekkel!

Ingyen ajándékot ígértek a telefonban, de durva havi csekket kaptál? A telefonos szerződéskötés szabályai kemény buktatókat rejtenek. Mutatjuk a lemondás titkait!

Hiánycikk lett az agyhártyagyulladás elleni oltás, de muszáj beszerezni: hol kapható és mennyibe kerül?

Az agyhártyagyulladás elleni teljes védettséghez 3 oltás szükséges - mit tegyünk, ha éppen nem kapható a vakcina?

Ausztriában dolgozott? Így kérhet segítséget a nyugdíjazáshoz szakértőktől

Nem árt sietni, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Így lehet magasabb a nyugdíja: plusz 6% emelés jár évente, ha ön is ilyen feltételekkel dolgozik

Régen a nyugdíj melletti munka automatikusan, évről évre növelte a nyugdíj összegét – ez ma már nincs így.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat