Folyamatos a figyelmeztetés: ekkor számíthatunk saras esőre – mi áll a különös jelenség hátterében?

Az elmúlt pár évben egyre gyakoribb jelenségként tűnt fel a saras eső. Különösen is bosszantó, amikor autómosás után másnap reggel azt tapasztaljuk, hogy az autón sár foltok vannak. Nem kell aggódni, nem készül világvége, viszont azért pár dolgot érdemes tisztázni a témával kapcsolatban.

Cikkünkben összeszedtünk olyan információkat, amelyek segítenek megérteni a saras eső miértjét, valamint arra is kitértünk, hogy milyen hatásai vannak ennek a jelenségnek.

foltos, koszos autó hátsó szélvédő

Mi az a saras eső?

A saras eső jelenség régebben inkább a melegebb hónapokra volt jellemző, de az utóbbi években télen is előfordul. Spanyolország déli részén ez régóta mindennapos, nálunk pedig azért válik egyre gyakoribbá, mert a légáramlatok időről időre hatalmas mennyiségű finom port sodornak át a Szaharából. Ezek az apró szemcsék a felhőkben tapadási pontként működnek, a vízpára rájuk „tapad” és így olyan csapadék alakul ki, amely a szaharai porral együtt hullik le. A legtöbben homokdűnékre gondolnak, pedig a levegőbe kerülő anyag nagy része nem a klasszikus sivatagi homokból származik, hanem kiszáradt tómedrekből, egykori vízborítású területekről vagy hegységek aprózódott törmelékéből emeli fel a szél, majd hosszú utat megtéve jut el Európa fölé.

Miért tapasztaljuk egyre többet az elmúlt években?

Az alapvető indok, hogy az egyenlítő és a sarkvidékek közti hőmérsékletbeli különbség csökken. Így a hideg és a meleg levegő határvonala képlékeny lesz. Ezzel egyetemben az észak és dél közötti levegő áramlatok fölerősödnek. Ez engedi meg azt, hogy egyes légáramlatok úgymond „átcsapjanak” akár Magyarország területére is. És ezek a hullámok hozzák magukkal a saras esőt.

Milyen hatásai vannak?

A jelenség előtt gyakran sárgás fátyol jelenik meg az égen, a romlik a látótáv, majd a lehulló csapadék mindent vékony, poros réteggel von be. Az autók karosszériáját, az ablakokat, a teraszokat, sőt a növények leveleit is. Amikor a víz gyorsan elpárolog, a lerakódás még feltűnőbbé válik, ami érthetően sok bosszúságot okoz az autósoknak. Nem is véletlen, hogy ilyenkor rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy nem érdemes kocsit mosni. A saras eső rontja a levegő minőségét, ezért az érzékenyebb embereknek ilyenkor ajánlott kevesebbet tartózkodni a szabadban, amíg a lebegő le nem ülepednek. Bár a látvány megtévesztő lehet, a por összetétele nem számít károsnak. Főként kvarc, különféle földpátok, karbonátok és agyagásványok alkotják.

Mikor várható még saras eső?

A klímaváltozás eredményeképp a sarkvidékek gyorsabban és jobban felmelegednek, így egyre többször számíthatunk ilyen típusú csapadékra, amikor a mediterrán térség felől érkezik a front. Akár télen is számíthatunk saras esőre, valamint, ha olyan az idő, akkor saras hóra is.

Kérdésed maradt a saras esővel kapcsolatban? Keresd kollégáinkat ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Nem feltétlen kell félni tőle

A saras eső összetétele önmagában nem jelent egészségügyi kockázatot, mivel nem tartalmaz mérgező anyagokat, és több dél‑amerikai élőhely számára kifejezetten fontos tápanyagforrásként szolgál, amikor a légáramlatok odaszállítják. Ugyanakkor a mediterrán térségben előforduló, nagy mennyiségben és alacsonyan szálló por már komoly gondot okozhat. Ilyenkor a levegő minősége érezhetően romlik, ami a jelenség egyik kellemetlen és káros következménye lehet.

eső áztatta szélvédő, rossz látási viszonyok, egy piros autó halad előttünk
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Rollátor tb-támogatással: meglepően olcsó lehet, ha így intézi

A termékeket bárki megveheti, nem vénykötelesek, de így nyilván jóval drágábbak.

Így vezethetsz 125 ccm motort B kategóriával – ezt a kiskaput kevesen ismerik

Most még muszáj vizsgázni. Ezt nem lehet megúszni.

Fantasztikus kolbász árháború: Így spórolhatsz most a Tescóban!

A heti húsos és halas akciók között most a kolbászok és felvágottak viszik a prímet, de friss húst is találhatsz olcsóbban a boltokban.

Napi 300.000 forintot kereshetsz, ha így permetezel: a legjobb vállalkozás, amit az állam is támogat

A permetező drónpilóta képzés komoly üzleti lehetőség, de csak reális elvárásokkal és tervezéssel hozhat magas bevételt.

Szenzációs eper- és sajtakció: spórolj több ezer forintot!

Ezen a héten a legjobb akciók között 65%-kal olcsóbb epret és rengeteg kedvezményes sajtot is találhatunk a boltok polcain.

Változás jön a SZÉP-kártyánál: már nem sokáig vásárolhatunk így élelmiszert

A határidő lejártáig gyakorlatilag az összes nagyobb üzletlánc elfogadóhelyként üzemel.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat