Az utolsó bőrt is lenyúzzák a vállalkozókról: 5000 forint a kamarai hozzájárulás, de mit kapnak érte?

A kötelező kamarai hozzájárulás 2026. március 31-ig fizethető be. Mindenkinek ki kell fizetni, aki ebben az évben egy napot is vállalkozott, vagy vállalkozni fog, akár cégként, akár egyéni vállalkozóként. 5000 forintról van szó, ugyanakkor a legtöbb tapasztalat azt mutatja, a vállalkozók semmit nem kapnak érte. Akkor mire szedik be? Utánajártunk.

Ezt a kérdést már más is feltette. A könyvelő szemével Facebook-oldalon például a következő hozzászólások érkeztek, amikor valaki firtatni kezdte, mit kapnak a vállalkozók ezért a díjért cserébe: „Pont azt, amit tavaly és tavalyelőtt…”, illetve „elismervényt a befizetésről”, de a legyakoribb válasz a „semmit” volt. Az egyik hozzászóló a következményekre hívta fel a figyelmet: „Behajtást ha nem fizeted”. Ebből a néhány elégedetlen hozzászólásból is látszik, hogy a kamarai hozzájárulás sokak szerint csak egy bújtatott adó.

Ugyanakkor a törvény tételesen felsorolja, hogy a befizetésért cserébe milyen alapszolgáltatásokat köteles biztosítani a kamara a nyilvántartásba vett vállalkozásoknak.

Kötelező kamarai hozzájárulás 2026-ban: mire fizeti a vállalkozó?

Az 1999. évi CXXI. törvény alapján a kötelezően nyújtandó térítésmentes kamarai alapszolgáltatások a következők:

  • tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben;
  • üzleti partnerkeresés;
  • pályázatfigyelés.

Vagyis a jogalkotó ezt a három konkrét pontot – a tanácsadást, a partnerkeresést és a pályázatfigyelést –, illetve magának az országos cégnyilvántartásnak a vezetését jelölte meg a kötelezően fizetendő 5000 forintért. A törvény azt mondja, kötelező fizetni: a gazdálkodó szervezetek kötelesek kamarai nyilvántartásba vételüket kérni, és a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000 forint kamarai hozzájárulást fizetni (minden év március 31-ig). Ezzel azonban a vállalkozó még nem válik kamarai taggá (azért természetesen külön kell fizetni), csak a nyilvántartásba kerül be.

Ablakon kidobott pénz?

A kamara ezeket a szolgáltatásokat nem viszi házhoz. Ha tanácsadásra van szükség, akkor a helyi, területi kamarát kell felkeresni, a pályázatfigyelésről és partnerkeresésről pedig jellemzően online adnak hírt. Hírlevelet küldenek vagy feltüntetik a kamarák honlapján – aki látja, látja, aki nem, nem. A szolgáltatás elméletben létezik, de a vállalkozónak kell utánamennie. Hogy lehetne ezt ennél hatékonyabban is csinálni?

A kamarai hozzájárulásról szóló poszt alatti hozzászólások szerint igen: „Bármivel fordultam hozzájuk,kérdezze meg a könyvelőjét volt a válasz! De legalább jól elnyaralgatnak belőle” – írta az egyik vállalkozó. „Személyes tapasztalatom nincs, de az én ügyfeleim is erről szoktak beszámolni. Előre szoktam mekik szólni, hogy ne hagyják magukat lerázni” – válaszolta a könyvelő, a poszt szerzője. Erre érkezett a kontra egy másik vállalkozótól: „Személyes tapasztalatból mondom, hogy valóban semmiben nem tudnak vagy nem akarnak segíteni! De havonta vannak rendezvények, amire meghívnak. Mondjuk engem nem küldtek még a könyvelőhöz sem. Magamnak kellett utána járni, mi a teendő.”

És ha már csak azért sem?

Erre is van jogszabály. E szerint a meg nem fizetett kamarai hozzájárulás köztartozás, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be és a tartozás a végrehajtás költségeivel növekszik. A kamara először csak felszólít, de ha továbbra sem fizet a vállalkozó, a tartozást átadják a NAV-nak, és ekkor már a késedelmi pótlékokkal, végrehajtási költségekkel is számolni kell.

Vállalkozással kapcsolatos kérdése van? Keresse ügyfélszolgálatunkat, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Látszólag senkinek nem áll érdekében ezen a helyzeten változtatni. Bár évről évre felháborodás kíséri a márciusi befizetési határidőt, a kormány csendben asszisztál a gyakorlathoz. Pedig jó párszor változtattak a törvényi kereteken, sokkal kevesebb embert érintő, kevésbé fontos ügyekben, ráadásul villámgyorsan. Jelenleg úgy tűnik, a döntéshozóknak nem érdeke, hogy a kamara úgy szedje be a milliárdokat, hogy az elszámoltatható legyen. Egyébként a kamarai hozzájárulást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gránit Banknál vezetett számlájára kell utalni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Március 16. heti extra akciók az ALDI, Lidl, Auchan polcain

Lássuk, még mivel tudjuk feltölteni a kamrát és a hűtőt ezen a héten!

Ingyenes BKK-bérlet jár minden álláskeresőnek: így a legegyszerűbb kiváltani

Sokkal kényelmesebb és kevesebb adminisztrációval jár.

Nem volt ember a Kádár-korban, aki nem ismerte ezt a dallamot – a MÁV szignál kalandos története

A MÁV szignál és annak sajátos története a második világháború végére nyúlik vissza és egészen napjainkig is eltart

Trópusi tavasz a heti akciókban: mangó és avokádó fél áron, és még sok minden más

Trópusi hangulat a heti akciókban: mangó és avokádó fél áron, de sok más is vár ránk a tavaszi kínálatból.

Nem dobod ki a felét: a zöld spárga tisztítására ez a legjobb módszer

A zöldspárga tisztítása egyszerűbb, mint gondolnánk – séf sógorom segített.