Hiába ír végrendeletet, nem lesz érvényes, ha ezt kihagyja: nem elég leírni és tanúztatni az iratot
Fellelhető számtalan végrendelet minta 2026-ban az interneten, de ezek jobbára a végakarat szöveges részére helyezik a hangsúlyt. A végrendelet tartalma természetesen fontos, viszont csak akkor lesz érvényes, ha az örökhagyó a formai követelményeket is teljesíti. Ezekről lesz szó cikkünkben.
Ha valaki vagyonáról halála esetére rendelkezne, ezt végintézkedéssel teheti meg, ennek egyik formája a végrendelet. Végintézkedés lehet még az öröklési szerződés, lemondó nyilatkozat vagy ajándékozási szerződés (a pontos jogi neve: halál esetére szóló ajándékozás). Miért érdemes végrendeletet készíteni? Röviden, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy az örökséget úgy és az kapja meg, ahogy azt az örökhagyó akarta.
Miért nem elég egy végrendelet minta 2026-ban?
Ezek a sablonok segíthetnek a végakarat megfogalmazásában, de nemcsak az számít, mi van leírva, hanem az is, hogyan. Különbség van például a saját kezűleg írt és a más által lejegyzett végrendelet között, más szabályok vonatkoznak a gépelt szövegre, illetve megint más követelményeknek kell megfelelnie egy közjegyző által hitelesített dokumentumoknak.
A legfőbb probléma, hogy a végrendelet mintát nem elég kitölteni a megfelelő adatokkal és megkérni a szomszédot, ismerőst, hogy írja alá. Itt válik el ugyanis, hogy a dokumentum érvényes lesz-e vagy sem. Milyen lehet egy végrendelet?

- Közvégrendelet: Itt van a legegyszerűbb dolga az örökhagyónak. Közvégrendelet közjegyző előtt lehet tenni, és bár megvannak a maga szigorú formai követelményei, ezzel az örökhagyónak nem kell tisztában lennie – elég, ha a közjegyző tudja. Van azonban egy szabály: nem minden közjegyző járhat el. Ha az illető a végrendelkező és házastársának hozzátartozója, gyámja vagy gondnoka, akkor a végakarat elkészítéséhez más segítségét kell kérni.
- Írásbeli magánvégrendelet: Ezt az örökhagyó saját maga írja vagy mással íratja meg. Ha valaki nem saját kézzel írja, hanem begépeli a szöveget, akkor két tanú együttes jelenléte kötelező. A tanúk feladata, hogy azt igazolják, hogy az örökhagyó aláírása valódi, illetve a dokumentumról ő maga állította, hogy a végakarata. Ha valaki az elejétől a végéig kézzel írja a szöveget, ahhoz nem kellenek tanúk.
- Szóbeli végrendelet: Ilyet csak kivételes esetekben lehet tenni. „A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében szóban – vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén jelnyelven – előadja, és egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete” – idézi az Érthető Jog a törvény szövegét.
Adódik a kérdés: ki nem lehet tanú? Ahogy a közvégrendeletnél említettük, az örökhagyó rokona jegyzőként nem járhat el, ha érintett az öröklésben. Hasonló a logika a többi esetnél: nem lehet tanú az, aki maga is örököl a végrendelet alapján, vagy akinek a közeli hozzátartozója kap valamit. Ha ilyen ember tanúzik, a rá vonatkozó rész érvénytelen lesz.
Kérdése van az örökléssel kapcsolatban? Ingyenes ügyfélszolgálatunk 2 napon belül válaszol.
Kötelező elemek minden egyes írott végrendeletnél
A végrendeletnek tartalmaznia kell a készítés helyét és idejét. Ezek nélkül (főleg a dátum fontos) nem jelenthető ki biztosan, hogy tényleg ez az utolsó végakarat, ha pl. több végakarat is készült. Gyakori hiba a több lapból álló végrendeleteknél, hogy csak az utolsó oldalra kerül aláírás. Valójában úgy lesz érvényes a végakarat, ha minden egyes oldalt aláírnak a tanúk és az örökhagyó is, illetve az oldalakat sorszámozzák.
Kell-e mindehhez jogi szakértő?
Nem feltétlenül, ha betartjuk a fenti szabályokat. Ugyanakkor az örökhagyó nyugodtabb lehet, ha közjegyző segítségét kéri. Egyrészt, mert biztosan érvényes dokumentum készül. Másrészt, meglesz, amikor kell: egy fiókba rejtett végrendeletet ugyanis könnyű „nem megtalálni” annak, akinek az nem kedvező. Bár a végrendelet ügyvéd vagy közjegyző nélkül is érvényes lehet, a letétbe helyezés adja meg a biztonságot. Ha az örökhagyó közjegyzőnél helyezi letétbe, az bekerül a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába. Ez garantálja, hogy a hagyatéki eljárás során a dokumentum előkerül és a végakarat érvényesül.




