Ügyfélkapu jelszóváltoztatás: amire ügyelj, hogy elfogadja a rendszer – Mutatjuk lépésről lépésre

Az Ügyfélkapu Pluszba két módon jelentkezhetünk be: a hagyományos felhasználónév és jelszó megadásával, emellett egy további biztonsági kód megadásával. Korábban ezt a kódot csak egy külön hitelesítő alkalmazás tudta generálni, amelynek használata és összekapcsolása az Ügyfélkapuval sokaknak a számítástechnikai képességeit meghaladta. Így az egyetlen belépési opció által kiváltott felháborodás jogos volt. Egy ideje azonban a kódot már e-mailben is megkaphatjuk, ami lényegesen megkönnyíti a bejelentkezési folyamatot egyesek számára. Ez a fejlesztés főleg azok számára jelent nagy előrelépést, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nehezen kezelik az ilyen jellegű alkalmazásokat. Az Ügyfélkapu jelszó viszont kétévente lejár, így nem árt tudni hogyan is zajlik az új felületen az Ügyfélkapu jelszóváltoztatás. Cikkünkben mutatjuk lépésről lépésre, mint ahogy azt is, hogy mire kell odafigyelni az új jelszó beállításánál, hogy megfeleljen az erősségi szint követelményeinek és biztonságos legyen.

Ügyfélkapu+ jelszóváltoztatás: lépésről lépésre

Ha elfelejtettük jelszavunkat, vagy a két év letelte után kénytelenek vagyunk jelszót cserélni, látogassuk meg az Ügyfélkapu Plusz oldalát, hisz itt lehetőségünk nyílik a jelszócserére. Ezt követően pedig így járjunk el:

  • Lépjünk be az Ügyfélkapu Plusz felületére – Mint már említettük, ez kétféle módon lehetséges: hitelesítő alkalmazással és e-mail-es hitelesítéssel: válasszuk ki a számunkra megfelelőt. Ezt követően adjuk meg a felhasználónevünket és a jelenlegi jelszavunkat, majd a rendszer kérni fogja a hatjegyű biztonsági kódot, amit e-mailben vagy az autentikáló alkalmazáson keresztül kapunk meg.
Első lépés.
  • Majd válasszuk ki a jelszóváltoztatás lehetőségét – Erre rákattintva felugrik a „Jelszóváltoztatás” ablaka a különböző, kitöltésre váró mezőkkel. Ezek a lépések így néznek ki:
Második lépés.
Harmadik lépés.
  • Írjuk be a felhasználónevünket és a régi jelszavunkat (vagy a jelszavunk elfelejtése esetén az e-mailben kapott generált, időleges jelszót), majd adjunk meg egy új jelszót. – Az új jelszó megadásakor figyeljünk a rendszer előírásaira (megfelelő biztonsági/erősségi szintű jelszó beállítása). Az Ügyfélkapu Plusz a következő feltételeket támasztja:
    • Legalább 8 karakter hosszúság
    • Tartalmazzon kis- és nagybetűt
    • Legyen benne legalább egy szám
    • Legalább egy különleges karakter (pl. *,@, #, $, %, &,/,+ stb.)
  • Erősítsük meg a jelszóváltoztatást – Az új jelszó megadása után ismételjük meg azt, majd erősítsük meg a változtatást. Ha az új jelszó mezőjében a jobb oldalon található szemre kattintunk, akkor a megadott jelszó láthatóvá, így számunkra feljegyezhetővé, valamint Ctrl C-vel másolhatóvá is válik, így be tudjuk könnyedén illeszteni a jelszómegerősítés mezőjébe.
  • Jelentkezzünk ki, majd be az új jelszóval – A sikeres módosítást követően javasolt kilépni és újra belépni az új jelszóval, hogy megbizonyosodjunk annak helyes működéséről.
Negyedik lépés.

Mit kerüljünk a biztonságos, megfelelő erősségi szintű jelszó érdekében?

A biztonságos jelszó megalkotásakor kerüljük az egymás után sorakozó számokat (pl. 123456), az ismétlődő karaktereket (pl. aaaaaa), az abc-betűsorozatot (pl. efghijkl), a billenytyűsorozatot (pl. cvbnm), valamint a könnyen kitalálható szavakat, szóösszetételeket (pl. „nemtudommilegyenajelszavam”). Mindenképp hagyjuk ki a felhasználónevünket, az értesítési e-mail címünk kukac előtti részét. Továbbé az eredeti nevünk, és a születési évünket is az új jelszó megalkotása alkalmával. Törekedjünk arra, hogy jelszavunk kellően változatos és egyedi legyen, amelyet csak mi tudunk megjegyezni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

KVíZ: melyik béke zárta le a Rákóczi-szabadságharcot? Teszteld a tudásod!

Újabb műveltségi kvíz érkezik! Töltsd ki!

Spórolj nagyot az ünnepek után: az eheti akciók legjava Alditól Lidlig!

Akciós péksütemények és retek az Aldiban, félárú vajkrém és kedvezményes lazac, szőlő az Auchanban, valamint kihagyhatatlan túró és virslis párna a Lidlben.

Több ezer forintot spórolhatsz, ha így veszed a bérletet a gyereknek: ezért éri meg az országbérlet

14 év felett az országbérlet érvényes diákigazolvánnyal 90%-os kedvezménnyel vásárolható meg. Itt vannak a részletek.

Szép és jó, hogy online elintézheted pár kattintással a jogosítványod meghosszabbítását, csak van egy kis bökkenő

Az online jogosítvány hosszabbítás gyors és olcsó, de van egy buktató: a régi jogosítványt még mindig személyesen kell leadni. Mutatjuk a részleteket és a pontos menetét!

TB-tartozás rendezése lépésről lépésre – így kérhetsz részletfizetést

Mi történik, ha valaki nem tudja fizetni a tb-t és a fennálló tartozás kifizetése is nehézséget okoz?

Mennyi lesz a nyugdíj a Nők 40 után? Ezt jelenti a valorizációs szorzók emelkedése

A valorizációs szorzók idén 13,3%-kal emelkedtek, ami érezhetően növeli a nyugdíj összegét.