„Baleset érte a kislányomat az óvodában, mekkora kártérítést kérhetek?” – A jogász válaszol

Mekkora az óvoda felelőssége és hogyan történik a kártérítés az olyan esetekben, amikor az óvoda falai között éri baleset a gyermeket? Jogászunk, Dr. Kajó Cecília segít eligazodni azzal kapcsolatban, hogy az óvodai baleset kártérítés érvényesítése során mik az első lépések. Kitérünk arra is, hogy mi az óvoda felelőssége és mekkora kártérítést kérhetnek a szülők.

Az önkormányzati óvodáknak kötelező felelősségbiztosítást kötniük

Amikor baleset történik az óvodában, az első lépés a jegyzőkönyv felvétele. A jegyzőkönyv egy formanyomtatvány, amely tartalmazza, hogy hol, mikor és hogyan történt a baleset. Illetve azt is, hogy milyen sérülést okozott pontosan a gyermeken és részesült-e valamilyen ellátásban.

Fontos tudni, hogy például az önkormányzati óvodáknak kötelező felelősségbiztosítást kötniük, pontosan az óvodai baleset kártérítés érvényesítéséhez.

Jogászunk kiemeli, hogy az egyik legfontosabb rész a törvényben az, amely elhatárolja, hogy 8 napon belül vagy túl gyógyuló sérülésről van-e szó. A törések nyilván mind 8 napon túliak. Ezért a töréses eseteknél például nem elég azt írni a jegyzőkönyvbe, hogy „a gyermek leesett a hintáról” – hanem a törvényben meghatározottak szerint a közreható személyi, tárgyi és szervezési okokat is le kell írni. 

Ez a gyakorlatban annak részletezését jelenti, hogy amikor a baleset történt, hányan felügyeltek a gyerekekre. Fontos, hogy ez a létszám egyébként elegendő-e, szabályos-e vagy épp létszámhiánnyal küzd az intézmény. Fontos az is, hogy a tárgy, amivel kapcsolatban a gyereket baleset érte – ami lehet hinta, csúszda, olló, forró víz stb.- megfelelően el volt-e kerítve a gyerekektől. Mindennapos használati tárgy esetében azt kell vizsgálni, hogy például megfelelő volt-e az állapota.

Jogászunk említ olyan példát is, melyben a gyerek például allergiás és külön étkezik és erre az óvónők is maximálisan odafigyeltek, de mégis az egyik társától hozzá került egy mogyoró. Ezeket a körülményeket mind részleteiben rögzíteni kell a jegyzőkönyvben.

óvodás csoport sétál az óvoda kertjében

Ilyen egyszerű lenne? Mi történik, ha az óvoda nem ismeri el a felelősségét?

Egyrészről igen, mert például az önkormányzati óvodáknak kötelező felelősségbiztosítást kötniük. Ez azt jelenti, hogy baleset és sérülés esetén a károsult kártérítést kérhet az intézménytől. Ez elég fontos része a folyamatnak, hogy ilyenkor a szülő az intézménnyel szemben érvényesíti a kárigényét, nem egy személyben az óvónővel vagy dajkával szemben. 

Amennyiben az óvoda nem ismeri el a felelősségét vagy előfordulhat az is, hogy a felelősségbiztosítás nem elég a károk mérséklésére, akkor kerül sor pereskedésre. Hogyan történhet meg, hogy a biztosítás nem fedezi a keletkezett sérülés okozta károkat? Úgy például, hogy számos betegségnek van egy lefutási-gyógyulási ideje vagy csak később derül ki, hogy még plusz műtétet igényel. Bizonyos esetekben pszichológusra lehet szükség vagy olyan magas sérelemdíjat követelnek – emeli ki Dr. Kajó Cecília. 

Óvodai baleset kártérítés: ilyen összegek jöhetnek szóba

A kártérítés összegére nincs egy általános előírás vagy tételes lista, hogy milyen sérülés esetén mennyit köteles az intézmény fizetni. Ahogy jogászunk is érzékeltette annyiféle tényező és körülmény játszik szerepet egy ilyen esetnél, hogy a kártérítés egyedül a bírói gyakorlat alapján állapítható meg. 

Kérdésed van a kártérítéssel kapcsolatban? Keresd ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül segítenek!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Heti akciók: kedvezményes vízforraló és további 35% feletti akciók várnak egész héten

Ebben a válogatásban minden 35% feletti heti akciós terméket összegyűjtöttünk.

Most tárazz be a Dm-ből: fél áron a borotvahab, dezodor, tisztítószerek

A dm kiárusítás most pont azokat a mindennapi termékeket kínálja jó áron, amik amúgy is elfogynak.

Egyetlen hívás, ami életet menthet: Ne nézz félre, ha bajt látsz az utcán, hívd ezt a számot!

Egyetlen telefonhívás életet menthet. Itt a segítség hajléktalanoknak: tudd meg, kit kell hívnod, ha bajba jutott embert látsz az utcán.

Ki ne dobja a TB-kiskönyvet, a nyugdíja bánhatja! Mutatjuk, miért fontos

Megszűnik a TB-kiskönyv, itt lesznek elérhetők az adatok.

Így változik a bére az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozóknak 2026-ban

2026-tól az EFO-ban dolgozóknál a mezőgazdasági idénymunka éves kerete bővül, a kötelező bérminimumok és a napi közterhek pedig a minimálbérhez igazodva alakulnak.