Új kalkulátor a Hóvégén: Mi mennyit ér Európában?

Nemrégiben írtunk arról, hogy az európai országokban hol a legalacsonyabb és legmagasabb az órabér, illetve hogyan viszonyulnak egymáshoz az éves átlagfizetések. (Készítettünk egy kvízt is.) Már önmagában beszédes adat, hogy a szlovák éves átlagbér több mint 700 000 forinttal magasabb, mint a magyar, de még jobban látszanak a különbségek, ha azt nézzük meg, hogy melyik országban miből mennyit vásárolhatunk. Mi mennyit ér Európában? A Hóvége új kalkulátora megmutatja.

Tavaly foglalkoztunk azzal, hogy az egyes városokban hány havi nettó jövedelmet kell félretennünk ahhoz, hogy saját lakást vehessünk. Budapesten akkor 12 évnyi (!) bér kellett ahhoz, hogy saját otthonunk legyen – úgy, hogy a fizetésünkből egy forintot sem költünk el. A lakásvásárlás persze nagy dolog, érdemesebb egy sokkal egyszerűbb példánál maradni, ha mondjuk az európai fizetéseket hasonlítanák össze. Ezt is tettük!

Mi mennyit ér Európában?

A kenyér ilyen egyszerű példa: Németországban az ottani „családi pótlékból” háromszor annyit vehetünk, mint itthon. Vagy vegyük a Big Macet – hányat vásárolhat egy átlagos lengyel dolgozó a nettó keresetéből?

Bizonyára senkit sem lepünk meg azzal, hogy ország és ország között óriási különbségek lehetnek, akár a béreket nézzük, akár a családi pótlékot. Ugyanez áll a tanári fizetésekre. Közismert, hogy a magyar tanárok európai viszonylatban mennyire rosszul keresnek, de mi helyzet pl. Olaszországban? Hány hamburgerre telik egy ottani pedagógus béréből?

A ‘Mi mennyit ér Európában?‘ kalkulátor megmutatja: válaszd ki, miből vennél (nettó átlagkereset, 2 gyerek után járó családi pótlék, tanári fizetés) micsodát (hamburger, kenyér, 10 db tojás), a térképen megjelennek az országonkénti adatok.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha így tisztítod ki a gázkonvektort egész télen rá se kell nézned – mutatjuk lépésről lépésre

A por és szennyeződések nemcsak a hatékonyságot csökkentik, hanem kellemetlen szagokat és akár tűzveszélyt is okozhatnak.

Berobbant az állampapír plusz, de megéri-e vásárolni? Ha igen, kinek?

Mutatjuk, hogy mi változott az eddigiekhez képest.

Minden nudlik és gombócok legjobbika Babi néni konyhájából – sósan vagy édesen is készítheted, tuti elfogy

A legjobb dolgok, amit krumpliból és lisztből kihozhatunk - recepttel!

Kedvezményes állatkerti belépő, hatalmas akciók – a legjobb ajánlatok az állatok világnapja alkalmából

Október 4. az állatok világnapja, azon alkalmak egyike, amikor nemcsak kedvenceink felé küldhetünk...

Az özvegyi nyugdíj megszűnése: mikor és miért nem jár az ellátás?

A szabályok eléggé szerteágazóak, figyelembe kell venni, született-e közös gyermek, mennyi ideig éltek együtt, ha szétváltak, akkor az mikor történt és így tovább.

Ingyenes és pénztárcabarát programok az állatok világnapján: mutatjuk a 8 legjobbat

Mutatjuk az ország legjobb ingyenes és pénztárcabarát programjait az állatok világnapja alkalmából.