Nekünk fog fájni, hogy idén kevesebb pénz marad az önkormányzatoknál

A helyi önkormányzatok feladata az óvodák működtetése, a gyermekétkeztetés, a szociális segítségnyújtás, az idősgondozás, a közterületek gondozása és a közösségi közlekedés biztosítása. A felsorolást még hosszan lehetne folytatni, de ennyiből is látszik: ha az önkormányzatnak nincs elég pénze, akkor ezekre a feladatokra is kevesebb fog jutni (vagy nem is jut). Ki ne szeretné, hogy a járdákat rendben tartsák, a kátyúkat kijavítsák, az idősek, rászorulók, az egyedülálló szülők segítséget kapjanak? Nyilvánvalóan mindenki. Ezért is baj, hogy az önkormányzatoknak egyre több hozzájárulást kell fizetniük az államnak.

A kormány a koronavírus-járvány idején hozott néhány intézkedést, ami eléggé alávágott az önkormányzatoknak. Elvonták az iparűzési adó felét, a gépjárműadót, a parkolási díjakat, nagyon megemelték a szolidaritási hozzájárulást. Utóbbi egy adó, amit a mai napig fizetniük kell a településeknek.

Miért szedi be a kormány a szolidaritási adót?

Elméletben a szolidaritási hozzájárulással a tehetős önkormányzatok a kevésbé jó anyagi helyzetben lévőket támogatják. Hogy mi alapján tehetős vagy nem tehetős egy település, nem egyszerű megmondani, mert még az illetékesek sem árultak el erről részleteket, és a jelek szerint arról sem vezetnek listát, melyik településnek mennyi támogatás jár. Maga az ötlet nem ördögtől való, viszont a beszedett hozzájárulás nem a kispénzű önkormányzatoknak megy, hanem beleöntik az állami költségvetésbe. (De annak legalább az önkormányzati részébe.)

Fentebb írtuk, milyen kötelességei vannak egy önkormányzatnak. Az állam bizonyos összeggel hozzájárul a működési költségekhez, ám az könnyen belátható, hogy ha több pénzt visz el, mint amennyit ad, akkor a települések előbb-utóbb válságos helyzetbe kerülnek. Magyarán, nem fogják tudni ellátni a feladataikat, hiszen nem lesz rá pénz.

Mi fogjuk megérezni, ha elveszik az önkormányzat pénzét

Természetesen az önkormányzatoknak is vannak bevételeik, kinek több, kinek kevesebb. Ha ez a bevétel és az állami hozzájárulás kevesebb, mint a feladatokra fordítható összeg és a szolidaritási hozzájárulás, akkor a település vezetőinek csökkenteniük kell a kiadásokat. Ennek több formája is lehet: van, ahol a járatokat ritkítják, máshol az adható utalványokat, támogatásokat nyirbálják meg, esetleg kevesebb rászoruló gyerek kap majd csomagot a Mikulástól. Elmaradhatnak az útfelújítások, az aszfaltozás, ritkábban ürítik majd a közterületeken a szemeteseket, kevesebbszer vágják le a gazt – ilyesmire kell gondolni. Hétköznapi dolgok, amik rengeteget számítanak – különösen, ha egyszer csak eltűnnek.

Csak több lesz, kevesebb nem

Nézzünk pár érdekes adatot:

  • 2023-ban összesen 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie.
  • 2024-ben már 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számítanak.

Vagyis idén 124-gyel több önkormányzattól szedne be szolidaritási hozzájárulást a kormányt. Állítólag azért, mert „az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett”. (Ezt a Pénzügyminisztérium közölte.) Most lássuk, mennyit ad az állam az önkormányzatoknak:

  • A települések 2023-ban összesen 1178 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak feladataik ellátására.
  • 2024-ben ennél jóval kevesebb, összesen 1050 milliárd jut.

Ráadásul ebből csak 740 milliárdot fizet az állam, a többit az önkormányzatok adják össze. Az önkormányzatok működtetése évente kb. 2500-2800 milliárdba kerül. Az állam egyre kevésbé járul ehhez hozzá – miközben elvárja, hogy a települések egy több hozzájárulást fizessenek be.

Forrás: Népszava

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt el sem hiszed: Így győzte le a jóindulat a magyar egészségügyi bürokráciát!

A magyar egészségügy útvesztői néha ijesztőek, de a segítőkész orvosok és a gyors ügyintézés mindent megoldhat. Tanulságos történet!

Ingyenpénz jár, ha ilyen kártyával vásárolsz: így működik a visszatérítés a CIB-nél

Sok bank kínál akciókat számlanyitásra vagy egyéb banki tevékenységre manapság. Nem kivétel ez alól a CIB hitelkártya akció sem.

Ha így metszed a muskátlit, egész nyáron ontja a virágokat: bokros növekedéssel, dús virágzattal hálálja meg

Ez segít abban, hogy a növény ne nyúljon meg, hanem tömött, virágokkal teli bokorrá fejlődjön.

Fagyasztott Finomságok: Guseppe Pizza és Édesburgonya Akció!

Ezen a héten a fagyasztópultoknál érdemes igazán résen lenni, mert remek mirelit akciók várnak a boltokban.

Ne lepődjön meg: ezek a munkanélküli segély feltételei 2026-ban

Nem jár automatikusan és nem is mindenki jogosult rá.

Most csak fél áron: csapj le a legjobb heti hús akciókra

Ezen a héten a legjobb hús és hal akciók akár 54% kedvezménnyel is elérhetők, így érdemes előre tervezni a hétvégi menüt.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat