Jön a hosszú hétvége – hogyan alakul a boltok nyitvatartása március 15-én?

Alig vártuk az év első hosszú hétvégéjét, három munkamentes nap vár ránk. Március 15-én rengeteg ünnepi program közül válogathatunk, de az is teljesen rendben van, ha egyszerűen csak otthon szeretnénk pihenni. Célszerű még ma megejteni a bevásárlást, ha eddig nem tettük, mert pénteken a nagyobb üzletek mindegyike zárva lesz. Hogyan alakul a boltok nyitvatartása 2024. március 15-én? Mutatjuk, hová mehetünk, ha valamire mégiscsak szükségünk lenne aznap.

Ahogy írtuk, idén nemzeti ünnepünk péntekre esik, ami munkaszüneti nap – ennek köszönthetjük a jól megérdemelt hosszú hétvégét. Az üzletek jelentős része egységesen zárva tart, kevés a kivétel. Ennek megfelelően a bevásárlóközpontok, plázák, ismertebb áruházak, diszkontok – Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar, Tesco – zárva lesznek. Az előző és következő napokon a szokásos nyitvatartás szerint várják a vásárlókat.

Boltok nyitvatartása 2024. március 15-én: a kevés kivétel, ha hirtelen be kellene szerezni valamit

Jogszabály határozza meg, melyek az azok az üzletek, amelyek az ünnep ideje alatt is nyitva tarthatnak. Ezek a következők:

  • benzinkutak, illetve az ott működő üzletek,
  • az önálló virágboltok,
  • újságosok;
  • édességboltok,
  • non-stop üzemelő, éjjel-nappali boltok,
  • trafikok (ha a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögé),
  • a vendéglátó- és szórakozóhelyek.

Ha csekket, lottót adnánk fel, más ügyet intéznénk a postán, azt még ma, csütörtökön tegyük meg. Ahogy az élelmiszerláncok, úgy a posták is zárva lesznek. Ha gyógyszerre volna szükségünk, akkor az ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó patikákat keressük, ezekről az OGYÉI honlapján tájékozódhatunk.

Programok március 15-re

Ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze a legjobb fővárosi programokat. Aki aktívan szeretné tölteni a napot, annak a „Gyermekvasút nyomában” 20 kilométeres nappali teljesítménytúrát ajánljunk. Arról a már sokan hallottak, hogy nemzeti ünnepeken ingyen látogathatjuk a legtöbb múzeumot – idén sem lesz másként, több intézmény is készül ünnepi programokkal. Ha pénteken nem tervezünk kimozdulni, még mindig ott a hétvége: szombaton és vasárnap is lesznek ingyenes múzeum napok.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.

Több pénzt vihetnek haza a volt rendvédelmisek: két fontos korlátozást is eltöröl a kormány

Jó hír a szolgálati járandóságban részesülőknek.

Néhány kattintással ellenőrizheti, milyen gyógyszert írt fel az orvos és van-e még receptje a felhőben

E-recept lekérdezése egyszerűen: mutatjuk, hol nézheti meg a felírt gyógyszereit, és hogyan ellenőrizheti a felhőben lévő recepteket.

Rálógnak a gallyak az elektromos vezetékre? Kevés háztulajdonos tudja, hogy dolga van vele

A metszési munkálatok megszervezése és költsége alapvetően az ingatlantulajdonost terheli.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat