Egy házigazda legfontosabb teendői: újabb 5 karácsonyi túlélési tipp

Ahogy a mondás tartja, a vendégeknek kétszer örülünk: amikor jönnek, és amikor elmennek. A vendégvárás lehet stresszes, főleg, ha egyszerre sok embert fogadunk, hiszen rengeteg teendőt kell elvégeznünk. Cikksorozatunk korábbi részeiben takarítási és felkészülési tippeket adtunk, most pedig azzal foglalkozunk, hogy a vendégség alatt és után milyen feladataink vannak. Íme, 5 újabb karácsonyi túlélési tipp.

Év végére mindenki elfárad, legalább az ünnepek alatt szeretnénk kikapcsolódni, egy kicsit lelassítani. Nem muszáj erről lemondanunk akkor sem, ha a családot, barátokat várjuk látogatóba. A kulcs a felkészülés: ha időben látunk neki a feladatoknak, nem kell majd az utolsó pillanatban rohanni, idegeskedni, hogy minden megvan-e. Persze ez nem jelenti azt, hogy a nagy karácsonyi összejövetel alatt teljesen elengedhetjük magunkat, hiszen a házigazdának vannak kötelességei.

Karácsonyi túlélési tippek házigazdáknak

Segítünk, hogy minden flottul menjen. A következőkre fókuszáljunk:

1. Rend észszerű keretek között

A karácsonyi ebéd és vacsorák alatt rendben kell tartanunk a konyhapultot, konyhaszigetet és az asztalokat. A pulton legyen elegendő hely a használt tányéroknak, evőeszközöknek, az étkezőasztalon csak a tiszta teríték, na meg az ünnepi fogások maradjanak. Ügyeljünk a rendezettségre, de törődjünk a vendégeinkkel is: a beszélgetés nyilván nélkülünk is megy tovább, de ne hagyjuk a társaságot magára túl sok időre. Letörölni a pultot, kidobni a morzsákat, használt szalvétákat 5 percnél többe nem kerül, viszont ennyivel is kevesebb dolgunk lesz később.

2. Ha a vendégek éjszakára is maradnak…

Nem árt, ha bekészítünk néhány plusz törölközőt, fürdőszobai piperét, és hagyunk elöl WC-papírt és szappant pluszban. Az ágyneműt már lehetőleg előző nap készítsük elő, vagy ha ez nem opció, szervezzük úgy az estét, hogy ne közvetlenül lefekvés előtt kelljen ezzel bajlódni, amikor már mindenki fáradt. Természetesen ezt sem kötelező egyedül csinálnunk, egészen biztosan lesz olyan vendég, aki készséggel segít nekünk. Elvégre a családtagjainkat, közeli barátainkat fogadjuk, nem az angol királyi családot.

3. A karácsonyi túlélési tippek egyik legfontosabbika: ne szakadjunk meg!

Gondoskodjunk róla, hogy a vendégek kényelmesen érezzék magukat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a házigazda velük legyen. Hagyjuk hátra a konyhát és a teendőket, amikor a vendégsereg megérkezik, egy kis időt töltsön velük, csak utána jöjjön a melegítés, tálalás és a többi – egyébként ehhez is kérhetünk segítséget.

4. Romeltakarítás egyszerűen

A vendégek távozása után van néhány teendő, amit jobb rögtön elvégezni. Minden ételt pakoljunk le az asztalról, fedjük be, és amit lehet, azt tegyük a hűtőbe. A piszkos edényeket is érdemes elmosni, a poharak, evőeszközök kibírják másnapig. Szemeteljünk le, törüljük át az asztalt, a pultot. Ennyi bőven elég.

5. Másnapra marad

A romlandó élelmiszerek elpakolását nem kerülhetjük el, de igazából minden más várhat másnapig, ha túl fáradtak vagyunk. Ha kipihentünk magunkat, kezdjük a felületek letörlésével, vigyük ki a szemetet, majd tegyük rendbe a fürdőszobát. Végül jöhet a porszívózás és a felmosás.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat