Kedvezményes áram igénylése

Egyáltalán mi is pontosan az a kedvezményes áram, mennyit spórolhatok vele? Kinek jár? Hogyan kell igényelni? – Megannyi kérdés, amiben most segítünk.

Mindannyian ott igyekszünk spórolni, ahol tudunk. Az energiaárak ugyanis az egekbe szöktek. Ebben segíthet a kedvezményes áram is.

A H tarifának nevezett konstrukciót azért hozták létre, hogy kedvezményes tarifával lehessen működtetni a hőszivattyúkat és a megújuló energiforrásokból, például a napenergiából kiépített fűtési rendszereket. Ezt a különleges díjszabást 2010-ben rendeletben alkották meg, azóta igényelhető az egyetemes áramszolgáltatás keretein belül.

A megemelkedett energiaárak miatt mára eljutottunk oda, hogy a kedvezményes tarifájú árammal működő, megújuló energiát is használó hőszivattyúval fűteni sokkal kifizetődőbb – az MVM közlése szerint.

Mint írják, Az elektromosáram-alapú fűtési megoldások közül a hőszivattyú jóval kevesebb villamos energiát fogyaszt egy infrapanelhez vagy villanyradiátorhoz képest, hiszen részben megújuló energiával működik. A hőszivattyúk 1 kW áramból akár 5 kW hőenergia előállítására is képesek, amelyet a környezetből (pl. levegőből, vízből, talajból) nyernek ki. Továbbá hőszivattyús rendszer esetében lehetőség van a megújuló energiaforrásokhoz szánt, kedvezményes H tarifa igénybevételére, amellyel tovább csökkenthetjük fűtési költségünket. A H tarifa árszabása az elérhető áramtarifák közül a legkedvezőbb (~22–24 Ft/kWh), alacsonyabb a vezérelt (éjszakai) áramnál is. 

H tarifa igénylése

Az igénylés első lépése a lakóhelyünk szerinti áramszolgáltatóval való kapcsolatfelvétel. Ők tudnak pontos tájékoztatást adni, milyen dokumentumokat szükséges kitölteni és benyújtani, mert ezek szolgáltatónként eltérőek lehetnek. Általánosságban elmondható, hogy szükség van egy kitöltött igénybejelentőre, illetve a csatlakoztatni kívánt készülékek adatlapjára.

Második lépés, hogy villanyszerelő szakembert keresünk, aki felülvizsgálja a mérőóra helyét és elvégzi a szükséges munkálatokat.

A bekötést csak regisztrált szerelő végezheti el és a bekötés során egy külön mérőt kell majd felszerelni, mivel nem leválasztható, külön mérhető áramkörre szükséges bekötni, egy két tarifás mérő segítségével.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

20 euróból vonattal a horvát tengerpartra: mutatjuk a Retró Istria Expressz árait

Ha olcsón szeretnél eljutni a horvát vagy a szlovén tengerpartra, jó hír, hogy idén is elindul a nosztalgikus hangulatú éjszakai járat. A retro istria expressz 2026 árak már elérhetők: a legolcsóbb menetjegy mindössze 20 eurótól indul.

Műanyag bejárati ajtók olcsón: így spórolhatsz anélkül, hogy a minőségről lemondanál

Egy olcsó műanyag bejárati ajtó elsőre remek vételnek tűnhet, de nem minden kedvező árú termék jelent valódi megtakarítást. Ha ugyanis az egyik leggyakrabban használt nyílászáró rövid időn belül meghibásodik, egy új ajtó megvásárlása máris jelentős pluszkiadást jelenthet.

Bedugod a rózsát egy krumpliba és azonnal kinyílik? Kiderült a meglepő igazság a terjedő netes videóról!

Látod a neten a krumplis rózsaszaporítást? Ne dőlj be a videóknak! A rózsa szaporítása dugványról a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat