Októbertől még drágább a már most aranyárú kenyér

Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszer-inflációját augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest: a kenyér, a hús, a sajt és számos alapvető élelmiszer nálunk drágult a legjobban – számol be az RTL Híradó. Míg az EU-ban 18%-kal drágult a kenyér egy év alatt, addig nálunk 65,5%-kal. És ez még nem a vége.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke az RTL-nek elmondta: a magyar kenyérárak jóval alacsonyabbak voltak egy éve, mint a környező országokban, és  még ezzel a drágulási ütemmel sem zárkóztak fel a német vagy az osztrák szintre. Szerinte azért ennyi a kenyér ára, mert az elmúlt egy évben minden drágult.

Közel háromszorosára emelkedtek a lisztárak, nagy mértékben nőttek az energiaárak, a bérek, illetve a logisztikai költségek – sorolta. Septe úgy tudja, a lisztáremelkedés még nem állt meg, októberben újabb emelést terveznek a malomipari vállalatok.

A Portfolio.hu elemzője, Hornyák József szerint több kormányzati intézkedés is növelte a drágulást.  Ilyen pl. a kiskereskedelmi szektort sújtó különadó, illetve az árstop. A különadóból fakadó terheket a vállalatok igyekeznek áthárítani a lakosságra, míg a nem hatósági áras termékek ára azért is emelkedhet, hogy kompenzálja az árstop miatti veszteségeket. Ezek miatt is Európa-rekord a magyar drágulás.

A brutális áremelkedések mellett nem egyszerű kijönni a pénzünkből. Itt írtunk arról, hogyan spórolhatsz, ebben a cikkünkben pedig mutatunk receptet, ha végleg búcsút mondanál a bolti kenyérnek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Eddig lehet intézni a kötelező rendszámcserét – rengeteg autóst érint a határidő

Bár logikus lenne, de a csere nem automatikus, hanem a tulajdonosoknak kell utána járni. Mutatjuk hogyan.

Teljesen ingyenes a kertmozi Budapest legszebb parkjában: Ponyvaregény, A bárányok hallgatnak és még egy rakás nagy film

A Városliget idén nyáron is megtelik pokrócokkal, piknikkosarakkal és mozizni vágyó emberekkel.

Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling...

Elveszett a blokk? Nem biztos, hogy bukta a garancia: ezt is elfogadja a bolt

Reklamálni csak és kizárólag a vásárlást igazoló blokkal lehet. Vagy mégse?

Rengeteget spórolhat a talajszondás hőszivattyúval – ekkor érdemes telepítenie

A talajszondás hőszivattyú üzemeltetésén sokat lehet spórolni, a kiépítése viszont annyira drága, hogy megtérülése évtizedekig eltarthat.

Szabadság előtt ezt az Outlook-beállítást megéri megcsinálni: fél perc az egész, ilyen egyszerű

Ezzel a fél perces beállítással nyugodt szívvel tudunk szabira menni és a visszatérés első napjaitól sem szorul görcsbe a gyomrunk.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat