Az “utolsó-az-első” módszerrel könnyebb a takarítás

Állítólag a takarítást is meg lehet szeretni, csak egy kicsit máshogy kell hozzáállni. Zenével, társaságban könnyebben és gyorsabban megy a dolog, de az is rengeteget számít, hogy mikor kezdünk bele a teendőkbe. Sokszor az utolsó simítások elvégzése a legnehezebb – akkor miért ne tudjuk le ezeket először? Hallottál már az „utolsó-az-első” módszerről?

Amit ma megtehetsz…

Nézzünk egy példát: jól tudjuk, hogy a vasárnapi ebéd elkészítése nem a tűzhely lekapcsolásával ér véget, hanem a konyha kitakarításával. Ebbe beletartozik a mosogatás, a pult és gáz letörlése, a morzsák felsöprése és így tovább. A „utolsó-az-első” módszer lényege, hogy nem hagyjuk halmozódni a feladatokat, így könnyebben lépést tudunk tartani a házimunkával. De mit hozzunk előre?

Az utolsó az első: fordítsd meg a sorrendet!

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a főzést alapanyagok előkészítése helyett a konyha kitakarításával kezdjük. 5-10 perc alatt is csodákat lehet elérni, gondoljunk csak az 5×5 módszerre. Ugyanez áll a fürdőszobára, nappalira vagy az íróasztalra – elég egy gyors reggeli takarítás, nap végére máris kevesebb feladat marad.

Van pár dolog, ami megkönnyíti a folyamatot. Én például az asztalfiókomban mindig tartok mikroszálas törlőkendőt és képernyő tisztító spray-t, így az asztalomat tényleg seperc alatt rendbe tudom szedni. Jó megoldás, ha a gyakran használt tisztítószereket a mosogató környékén tároljuk. Az sem árt, ha az autóban van nedves törlőkendő és egy guriga szemeteszsák, így indulás előtt néhány perc alatt rendet vághatunk.

Pörgesd fel a napi takarítási rutint!

A „utolsó-az-első” módszer a gyorsaságra épít, nem szabad elveszni a részletekben. Ha valaki attól tart, hogy a konyhai villámtakarításból maratoni súrolás lesz, az állítson be a telefonján egy időzítőt. Ne feledjük, a cél a takarítás megkönnyítése, nem a felesleges erőfeszítés! Bizonyos feladatokat nem érdemes előrébb hozni: főzés előtt és közben van értelme a mosogatásnak, de a konyhát még véletlenül se seperjük fel kétszer.

A takarításnak nem kell mumusnak lennie. Ahelyett, hogy egyszerre próbálnánk megbirkózni a hatalmas mennyiségű munkával, inkább tűzzünk ki magunk elé kisebb célokat. Íme 3 remek tipp:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha magának fizeti a tb-t, így kérhet hozzá csekket a NAV-tól

Ha magának kell fizetnie a tb-t, nem feltétlenül szükséges minden hónapban banki átutalással rendezni a járulékot. 2026-ban már 12 300 forint a havi összeg, de azt kevesen tudják, hogy a NAV-tól sárga csekket is lehet kérni, akár telefonon vagy online.

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.

Sokan nem tudják, de lakáskiadásnál is kötelező ez a felülvizsgálat – itt vannak a kivételek

A hatéves szabály mellett egy fontos mentességet is érdemes ismerni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat