3 dolog, amit a tanévkezdés előtt feltétlenül tegyél meg

Augusztus elején kikerülnek az áruházakban az iskolakezdéshez szükséges holmik, írószertől a ruháig mindent megkaphatunk egyetlen helyen. Van, aki apránként vásárol be, más a hónap végét várja a leárazás reményében. Akárhogy is csináljuk, 3 dolgot érdemes még a nagy beszerzés és a tanévkezdés előtt megtenni – főleg, ha szeretnénk kevesebbet költeni.

Válogatás, szortírozás

A ruhatár frissítése előtt nem árt egy alapos tisztogatást. A kisebbek villámgyorsan kinövik a cipőket és a ruhákat, de hiába jó a méret, ha időközben elfáradt, foltos maradt vagy egyszerűen kilyukadt az anyag. Ezeket cserélni kell, világos, viszont előtte válogassuk ki azt, ami már biztosan nem lesz jó ebben az évben. Hogy miért? Egyrészt helyet szabadítunk fel az új dolgoknak, másrészt látni fogjuk, hogy mit kell tényleg megvennünk.

Rokonoktól, barátoktól rengeteg ruhát lehet kapni, ha ott is vannak gyerekek. A legtöbbször nem egyesével, hanem ömlesztve, szatyorban jönnek a ruhák – vajon mind kell? A felesleget nincs értelme tárolni, vagy adományozzuk el, vagy adjuk el. Utóbbi fordítva is működhet: rengeteg jó állapotú, újszerű gyerekruha kerül fel a netes piacterekre, és nemcsak vásárolni lehet, hanem cserélni is. Ha szűkös a költségvetés, megéri rászánni az időt a keresgélésre, sokat spórolhatunk.

Tanévkezdés előtti rendrakás

Vonjuk be a gyereket is, vagy ha nagyobb, akkor bízzuk rá az egészet! Itt elsődlegesen nem a gyerekszoba kitakarítására gondolunk, sokkal inkább az előző tanévről maradt füzetek, könyvek, eszközök átválogatására. Mi kell, mi nem? A tönkrement kreatív hobbifelszereléseket, írószerek különítsük el a használhatóktól, és ez alapján írjunk listát a beszerzendő dolgokról.

Támogatások (nem csak) az iskolakezdéshez

Sok településen az önkormányzatok is adnak iskolakezdési támogatást. Ez lehet pénz, utalvány, esetleg írószeres csomag, de Budapesten olyan kerület is van, ahol a fiatalok biciklivásárlási támogatásra pályázhatnak. Az önkormányzati támogatás 5-20 ezer forint közötti összeget jelent és szeptember 30-ig lehet rá jelentkezni. Általában kérelem útján igényelhető, de ez településenként változhat. A legbiztosabb, ha felkeressük az önkormányzat hivatalos oldalát, vagy telefonon, e-mailben kérdezünk rá.

A munkáltató is nyújthat iskolakezdési támogatást. Ez egy évenként egyszer adható juttatás utalvány vagy pénz formájában. Adható, viszont nem kötelező, azaz a munkáltatón múlik, hogy ad-e és mekkora összegben. Ne feledkezzünk meg a SZÉP-kártyákról sem: ugyan nem támogatás, de segítséget jelenhet, hiszen papírboltokban, sportfelszerelést kínáló üzletekben, webáruházakban is fizethetünk vele. Sőt, bizonyos optikákban is elfogadják. OTP-sek itt, K&H-sok itt, MHB-sok pedig itt ellenőrizhetik, hogy hol fogadják el a SZÉP-kártyát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Leesik az álla, ha meglátja: ennyibe kerül egy utazás az Orient Express luxusjachtján – de kinek fér ez bele?

Saját komornyik, kabaré és jakuzzis lakosztályok: mutatjuk az Orient Express luxusjachtjának elképesztő árait.

Mégis, mit tud a kedvelt változókori termék, amit ilyen sokan keresnek? Utánajártunk a hatóanyagoknak

Hogyan segít a menopauzás tüneteken ez az étrend-kiegészítő?

Ennyi plusz pénz jár a hétvégi munkáért a kereskedelemben: mutatjuk, hogy számolják ki a bérpótlékot

A vasárnapi pótlék kereskedelemben dolgozóknak több ezer forinttal növelheti a fizetését.

Ezzel a teszttel megnézheti, mennyire szorong: érdemes kitölteni ezeket a mentális egészségéért

Ezek a tesztek azonnali eredményt adnak a szorongás mértékéről, a cikk végén pedig összegyűjtöttük, hogy hol érhető el ingyenes pszichológiai tanácsadás.

Ennyivel fogyaszt kevesebbet a kondenzációs gázkazán, mint egy hagyományos – megéri beruházni a cserére

A kondenzációs gázkazán mennyivel fogyaszt kevesebbet? Mutatjuk.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat