Jövőre 10-19 százalékkal, napi 770-1540 forintra nőnek a fedezetlenségi díjak az érvényes kötelező biztosítás nélküli, de forgalomban lévő személyautókra – közölte a Netrisk.hu. Ez nem kis pénz: pár hónap alatt simán összejöhet annyi, ami fedezné a KGFB éves díját.

Akinek nincs kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB, vagy röviden kötelező biztosítása), annak fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek mértéke napi díjban meghatározott, a személyautó teljesítményéhez kötött. A szabályozás szerint nincs lehetőség a fedezetlenségi díj elengedésére – hívta fel a figyelmet az online biztosításközvetítő.

2024-ben emelkednek a fedezetlenségi díjak

A Netrisk.hu ügyvezető igazgatója kiemelte, akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja.

A  kötelező biztosítás hiányozhat egyebek mellett azért, mert a gépjármű üzembentartója felmondta korábbi biztosítását, de elfelejtett új szerződést kötni. Az új szerződés megkötésekor ki kell fizetni az új szerződés díját és ezzel együtt az arra az időszakra járó fedezetlenségi díjat, amikor nem volt biztosítás az autón.

Előfordulhat, hogy a korábbi biztosítás díjfizetés hiányában megszűnt, de van példa arra is, hogy használtautó-vásárlásnál a vevő nem köt azonnal kötelezőt. A ritkán, nem napi szinten használt autók biztosításáról is elfeledkezhetnek az autósok.

A biztosított autósok védelme érdekében szedik be

A fedezetlenségi díj közvetve a biztosítással rendelkező autósokat védi, a díjból származó bevétel a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számlára megy. Ebből térítik meg a kötelező biztosítással nem rendelkezők gépjárműve által, vagy – bizonyos korlátozásokkal – az ismeretlen gépjárművekkel okozott károkat. A Netrisk.hu rámutatott: aki átmenetileg nem használja az autóját, annak érdemes az adott időszakra ideiglenesen kivonnia a forgalomból a járművet, így nem kell kötelezőt fizetnie, ezáltal a fedezetlenségi díj sem merül fel.

Idén a kötelező biztosítások is megdrágultak

A harmadik negyedévben 8 százalékkal nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja, így pedig már meghaladták az 52 ezer forintot. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások is drágultak, az éves átlagdíj 17 százalékkal 148 ezer forint fölé emelkedett.

(Az MTI nyomán)

Kapcsolódó

Legfrissebb

Kinek jár ingyenes országbérlet? Tízezrek lehetnek jogosultak rá

2023. május 1-jétől vásárolható meg az új vármegye- és országbérlet. A bérletek a korábbiaknál is egyszerűbb megoldást kínálnak, hiszen a napi ingázáshoz és a...

Csillogó, hófehér házi készítésű karácsonyfadíszek fillérekből

Az alábbi karácsonyfadíszek azért csodálatosak, mert tényleg hófehérek lesznek, a száradási időt leszámítva egy óra sem kell az elkészítésükhöz és kisgyerekekkel együtt is nyugodtan...

Mikor érkezik a decemberi nyugdíj? Itt a pontos dátum

Mikor érkezik a decemberi nyugdíj? Az utalás a szokásosnál egy héttel korábban jön, a postai kézbesítés a nyugdíjkifizetési naptár szerint történik. Az mindenképpen jó...